|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2008. október 21.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Visszaesést okoz a cigifüst?
Az 'Addiction' című szaklap novemberi számában olvasható a cikk, mely szerint a frissen leszokott dohányosok, akik csábítónak tartják a mások által szívott cigaretta füstjét, semmivel sem hajlamosabbak a visszaesésre, mint azok, akiket taszít a kilélegzett dohányfüst.
A Dr. Hayden McRobbie és Peter Hajek professzor által vezetett kutatás során a tudósok azt a feltételezést vizsgálták, mely szerint azok az ex-dohányosok, akiket csábít a mások által szívott cigaretta füstje, nagyobb eséllyel szoknak vissza a dohányzásra, mint azok, akiket nem zavar, vagy taszít a füst. Meglepő módon, az eredmények szerint ezek az emberek semmivel nem hajlamosabbak a visszaesésre, mint társaik, akikre nincs hatással a füst.
A kutatók közel ezer dohányost vizsgáltak meg, akik mind a Kelet Londoni Dohányzási Klinika leszoktató programjában vettek részt. A hathetes program során a résztvevők minden héten egy kérdőívet töltöttek ki arról, hogyan érzik magukat cigaretta nélkül, és mennyire érzik csábítónak azt, ha valaki a közelükben dohányzik.
Az eredmények szerint a leszokás első hetében a megkérdezettek 23 százaléka találta csábítónak mások füstjének illatát. Ez azonban, ahogy erre a későbbiek során fény derült, nem befolyásolta a későbbi esetleges visszaszokást.
"A frissen leszokott dohányosok tehát megnyugodhatnak, nem gond, ha csábítja őket a mások által szívott cigaretta füstje, ettől még nem fognak visszaszokni a dohányzásra" - nyilatkozta Dr. Hayden McRobbie.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Bursitis, Nyílt sebek, Agyrázkódás, Vegyszerek okozta belső sérülések, Shock (sokk), Ficamok, rándulások, Gázmérgezés, Agy- és gerincsérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Ruhatetű, Rosacea, Ekcéma, Furunkulus, Kontaktekcéma, Pinta, Ótvar, Vitiligo, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Hólyagrák, Vesemedencerák, Hererák, Gégerák, Tüdőrák, Méhnyakrák, Hüvelydaganatok, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Nyombélfekély, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Zsírmáj, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Anális fisszúra, Botulizmus, Epehólyag-gyulladás, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), ... |
Fejlődési rendellenességek
Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Autizmus, Fenilketonuria, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Kleinefelter-szindróma, Here vízsérv (hydrocele testis), Korai magömlés, Fitymaszűkület, Herecsavarodás (torsio testis), Herezacskóvisszeresség, Klinefelter-szindróma, ... |
|
Fertőző betegségek
Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Veszettség (Rabies lyssa), Febris recurrens, Rubeola (rózsahimlő), Kullancs-enkefalitisz, Kanyaró, Tularémia, Influenza, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Siketség, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nagyothallás, Nyálmirigyek betegségei, A gége egyéb betegségei, Hangszalag polip, Tinnitus (fülzúgás), Torok- és mandulagyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Reumás láz, Bölcsőhalál, Szamárköhögés, Torokgyík (Diftéria), Farkastorok, Felső húgyúti fertőzés, Alsó húgyúti fertőzés, Down-kór, ... |
Hormonális betegségek
Női nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Cukorbetegség, Hipofízis betegségei, Addison-kór, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Williams-szindróma, Tourette-szindróma, Agnózia, Alvászavarok, Polyneuropathia, Esszenciális tremor, Fantom végtag, Guillain-Barré-kór, ... |
|
Immunológia, hematológia
Aplasztikus vérszegénység, Agranulócitózis, Vészes vérszegénység, Hemofília, Leiden mutáció, Non-Hodgkin limfómák, Autoimmun betegség, Guillain-Barre szindróma, ... |
Nemi betegségek
Chlamydia, Lágyfekély, Genitális herpesz, HIV (AIDS), Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Gerincferdülés (scoliosis), Csontritkulás (oszteoporózis), Lumbágó, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Metatarsalgia , Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Dupuytren-kontraktúra , Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Borderline személyiségzavar, Stockholm-szindróma , Skizofrénia, Korszakov-szindróma, Alkoholizmus, delírium tremens, Egyéb függőségek, Kiégés-szindróma (burnout), Exorexia , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Köszvény, Álköszvény, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Vérmérgezés, Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Kötőhártya-gyulladás, Kancsalság, Szemhéjgörcs, Jégárpa, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Glaukóma (zöld hályog), Szürkehályog (katarakta), Rövidlátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívizom betegségek, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Magasvérnyomás-betegség, Angina pectoris, Szívelégtelenség, Szívbillentyű-betegségek, Anémia, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Premenstruációs tünetegyüttes, Endometriózis, Bartholin ciszta, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Méhgyulladás, Meddőség, Preeklampszia, Petefészekgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Kóros soványság, Skorbut, Angol-kór, Alultápláltság, Elhízás, Beri-beri, Lisztérzékenység, Farkasvakság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Asztma, Hörghurut, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légmell, COPD, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőtályog, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizeletinkontinencia, Idült glomerulonephritis, Vesekőbetegség, Vizelet-inkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Vesemedence-gyulladás, Veseelégtelenség, Nephrosis szindróma, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|