Dohányzás

Világméretű lobbi a dohányzásért

betegszoba.hu


Az egészségügyi hatóságok világszerte állandó harcot folytatnak a nagy dohánygyárakkal a füstmentes környezet elérése érdekében. A 'Globalization and Health' című online lapban nemrég megjelent tanulmány szerint a rivális dohánygyártó cégek félretéve az üzleti versengést, közös együttműködést kezdeményeztek a közegészségügyi hatóságok dohányzásellenes törekvései ellen.

A tanulmány szerzői-Patricia McDaniel, Gina Intinarelli és Ruth Malone (Kalifornia Egyetem)-mélyen beleásták magukat a dohánygyárak archív dokumentumaiba és felfedték a nagy cégek módszereit, amelyekkel a közegészségügyi hatóságokat próbálták/ják kijátszani.

A Dohánygyárak Nemzetközi Tanácsát 1977-ben alapította meg az akkori hét legnagyobb dohánygyár igazgatója, hogy az egyre növekvő dohányzásellenes lobbit megállítsák. 1984-re a tanácsnak már 57 országban 69 tagja volt. 1992-ben a tanács helyét két kisebb szervezet vette át: a Dohányzással Kapcsolatos Dokumentumok Központja, amely továbbra is folytatja a dohánygyárak érdekképviseletét, valamint a dohányzás promotálását. Emellett megalakult a Dohánytermesztők Egyesülete is, amely a dohánytermesztés gazdasági fontosságát helyezi előtérbe.

"Az egészségügyi hatóságoknak mindenképpen számolniuk kell ezekkel a szervezetekkel, hiszen a nagy dohánygyártó cégekkel a hátuk mögött hatalmas befolyást gyakorolnak a közvéleményre - nyilatkozta Ruth Malone - A dohányzás jelenleg is az egyik legnagyobb kockázati tényező bizonyos halálos betegségek-rák, tüdőbajok, szívbetegség-kialakulásában, így véleményem szerintem nem kéne hagyni, hogy ilyen világméretű lobbi működjön a népszerűsítésére és védelmére."