|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. június 14.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Saját gyerekkorunk is oka lehet a koraszülésnek
Ez összefügg a dohányzási szokásokkal illetve az egyén gazdasági és szociális ranglétrán elfoglalt helyzetével is, állítja egy a Archives of Pediatrics & Adolescent Medicine folyóiratban megjelent tanulmány.
A gyerekkori nehézségek hatással vannak a későbbi élet során az egészségtelen életmódra- a dohányzási szokásokról, a depresszióra, a kedélyállapot zavaraira, az alvási nehézségekre, a gyógyszer és kábítószerhasználatra- állítja a cikk szerzője. Kapcsolat van a terhesség alatti pszichoszociális nehézségek és a kóros terhességek között - főleg az alacsony születési súly, a méhen belüli növekedés elmaradása és koraszülés közötti összefüggést sikerült igazolni.
Dr. Emily W. Harville és kollégái a New Orleansban működő Tulane Universityről 4865 olyan nőt kérdeztek, akik legalább egy nehézséggel kellett megküzdjenek gyerekkorukban, és legálább egy élő gyerekük volt 41 éves korukig. A korábbi tanulmányokkal az volt a baj, hogy csak a terhesség időszakát vizsgálták. Valószínűleg a pszichoszociális és anyagi nehézségek, amellyel gyerekkorban és kamaszkorban kell szembenéznünk, befolyással bírnak a terhesség kimenetelére.
A vizsgálatba bevont nők többsége első gyerekét húszas éveiben szülte, a többségnek egy, kettő illetve három gyermeke született élete során. Körülbelül felük dohányzik illetve dohányzott korábban. A nehézségek pedig a következőképpen oszlottak meg: 1 százaléknak a szülei alkohol problémákkal küszködtek, 30 százalékban az apa nem foglakozott a gyerekkel, számos anyagi gonddal kellett szembenézniük, illetve nemtörődömséggel elsősorban az apa részéről, ez volt egyben a leggyakoribb probléma is.
A vizsgált nőknél, az első terhesség során 7,9 százalék volt alacsony a születési súly (385 esetben), míg 7,5 százalék volt a koraszülés gyakorisága (349 nőnél). Összességében 5,8 százalék volt a kis súllyal született és 6,5 a koraszülés gyakorisága. 395 kismama dohányzott a terhessége valamelyik szakaszában. Ha a nehézségek időzítését vizsgálták, a terhesség kimenetele annál rosszabb volt, minél inkább a kamaszkorra esett a családi struktúrát érintő gond, az erőszakosság vagy a mentális probléma. A legnagyobb kockázatot azoknál találták, mind az alacsony születési súlyra, mind a koraszülésre vonatkozóan, akiknek kizárólag a kamaszkorban, ám akkor többszörös nehézségei adódtak. Ilyen eset elég kevés volt a vizsgáltak között.
"Azok a nők, akik gyerekkorukban nehézségekkel küzdöttek, nagyobb valószínűséggel dohányoznak a terhességük során" - írják a szerzők. "Gyakrabban szülnek kis súlyú újszülötteket, akik ráadásul koraszülöttként jönnek világa. Ez a kapcsolat lehet egészségi magatartás és szociális helyzetből adódó is." A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy vannak kritikus időszakok a magasabb kockázat kialakulásának szempontjából, az eltérő időpontban lévő hatások össze is adódnak. További kutatásokat igényel, hogy az összefüggéseket túl a jövőben a védő mechanizmusokat is megismerjük.
|
|
|
| |
| |
|
A toexémia oka még nem ismert, de a kialakulásában szerepet játszanak az immunológiai okok, például ugyanannak a nőnek nem minden terhességében alakul ki toxémia, vagy a nő második férjétől viselt várandóssága alatt nem alakul ki. Elképzelhető, hogy bizonyos gének is örökítik a hajlandóságot, van, hogy a kismama anyjánál is felismerték a toxémiát. Hormonális és anyagcsere-problémákat is tudnak a kutatók a hátterében, de régebben úgy gondolták, hogy az anya vérében bizonyos mérgező anyagok (toxinok) halmozódnak fel, és ezek hatására emelkedik meg a vérnyomás.
|
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: Hugrabub (33 éves nő) | időpont: 2009. június 10. 22:18 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Has és emésztő rendszer: hasi fájdalom a köldök körül, hasi fájdalom bal oldalon felül |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: derékfájás, idegi labilitás |
| Kórház, rendelő: |
Siófok Városi Kórház-Rendelőintézet (Somogy megye, Siófok) |
| Gyógyszerek: |
Terhesség megtartok |
| Alternatív gyógymódok: |
nooo |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Szültem 10 év várakozás után egy egészséges kisfiut köszönöm nekik.9 hónapig a vendégszeretetüket élveztem a kórházban.Csinálja utánnam aki szerint ez semmi egy gyerekért. |
|
|
 |
| |
| beküldte: pzsuzsi (57 éves nő) | időpont: 2008. június 24. 21:54 |
 |
| Történet: |
Aznap voltam ultrahangon, amikor a petevezeték este "eldurrant".
Az ultrahangon "terhességre utaló jeleket" nem látott a doki! Azért írom ezt le, mert nem lenne nagy fáradtság talán, hogy az ultrahang során a petevezetékeket is megnézzék. Csak feltűnne ott egy kis dudorka! És talán kevesebb anyuka halna meg méhen kívüli terhességben, mint ahogy én is majdnem....Nem ártana ezt a módszert az ultrahangot alkalmazó dokikkal széles körben tudatosítani és kiterjeszteni a vizsgálatot a petevezetékekre is.
Régen volt, a kórházat nem akarom megnevezni. |
| Kezdeti tünetek: |
Has és emésztő rendszer: akut hasi fájdalom |
| Gyógyszerek: |
nospa 6 db, algopyrin 4 db este 10-től éjfélig 2 hónapos terhesség |
| Alternatív gyógymódok: |
a kórházban szintén nospa injekciót adtak, amitől szerencsére annyira leesett a vérnyomásom, hogy a hasüregbe lassabban pulzált a vér ezért másnap reggelig nem véreztem el! |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Másnap reggel pungálásra készülve észlelték a sok vért, azután "nagy" altaltásban 2,5 órás műtét következett. A gyermek most lenne 18 éves. Lelkileg sosem tudom feldolgozni. . |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Pollen allergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Nyílt sebek, Bursitis, Égési- és fagyási sérülések, Ficamok, rándulások, Agy- és gerincsérülések, Shock (sokk), Csonttörések, Gázmérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Kontaktekcéma, Orbánc, Vitiligo, Körömgombásodás, Fejtetű, Seborrheás dermatitisz, Korpásodás, Akne - pattanásos bőr, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kötőszöveti eredetű daganatok, Vesedaganatok, Lipoma, Gyomorrák, Wilms-tumor, Emlőrák, Kaposi-szarkóma, Hererák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Epekőbetegség, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Tárolási betegségek, Nyelőcsőfekély, Hepatitis C, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Gyomorfekély, Zollinger-Ellison szindróma, ... |
Fejlődési rendellenességek
Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Fenilketonuria, Hiperkinézis, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Marfan-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Bilharziózis, Fitymaszűkület, Prosztata-megnagyobbodás, Kleinefelter-szindróma, Korai magömlés, Férfi meddőség, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Andropauza, ... |
|
Fertőző betegségek
Dengue-láz, Anthrax, Amőbiázis, Feketehimlő, Gnathostoma-fertőzés, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Skarlát, Legionárius betegség (legionellosis), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Orrpolip, Gégegyulladás, A gége egyéb betegségei, Nagyothallás, Hangszalag polip, Nyálmirigyek betegségei, A fül egyéb betegségei, Siketség, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Alsó húgyúti fertőzés, Torokgyík (Diftéria), Bölcsőhalál, Down-kór, Ewing-szarkóma, Felső húgyúti fertőzés, Farkastorok, Diszpraxia, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Guillain-Barré-kór, Williams-szindróma, Arcidegzsába, Neglekt szindróma, Creutzfeldt-jakob kór, Tourette-szindróma, Narkolepszia, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , ... |
|
Immunológia, hematológia
Hodgkin-kór, Vészes vérszegénység, Vashiányos anaemia, Agranulócitózis, Leiden mutáció, Wiskott-Aldrich szindróma, Guillain-Barre szindróma, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, Chlamydia, HIV (AIDS), Lágyfekély, Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Scheuermann-kór, Gerincferdülés (scoliosis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Izombetegségek, Dongaláb, Metatarsalgia , Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Porcbetegségek (kondromalácia), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Értelmi fogyatékosság, Kiégés-szindróma (burnout), Borderline személyiségzavar, Stockholm-szindróma , Egyéb függőségek, Depresszió, Pánikbetegség, Korszakov-szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Álköszvény, Sjögren-szindróma, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Lábszárfekély, Léprepedés, Lágyéksérv, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, ... |
|
Szemészet
Kötőhártya-gyulladás, Glaukóma (zöld hályog), Keratoconus, Stargardt-szindróma, Sárgafolt elfajulás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Szürkehályog (katarakta), Távollátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Anémia, Coarctatio aortae , Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívizom betegségek, Von Willebrand szindróma, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Bartholin ciszta, Mióma, Preeklampszia, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Klimaktérium, Petefészek-ciszták, Méhgyulladás, Spontán vetélés, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Kóros soványság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Anorexia, Angol-kór, Elhízás, Farkasvakság, Bulimia, Skorbut, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Meghűlés, megfázás, Tüdőtályog, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Atelektázia, Tüdőtágulat (emphysema), Légúti allergia, szénanátha, Tüdőkeringés betegségei, Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizeletinkontinencia, Vesicoureteralis reflux, Idült glomerulonephritis, Vesemedence-gyulladás, Veseelégtelenség, Nephrosis szindróma, Heveny hólyaggyulladás, Vizelet-inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|