|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. január 25.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Megkétszerezhető a tüdőrákos betegek túlélési esélye
Egy, a British Medical Journal folyóiratban online megjelent vizsgálat szerint azok a korai fázisban tüdőrákkal diagnosztizált betegek, akik leszoknak a dohányzásról, megkétszerezik az ötéves túlélésük esélyét.
Ez az első olyan összefoglaló vizsgálat, amely azzal foglalkozik, hogy milyen hatásai vannak a dohányzás folytatásának a korai stádiumban diagnosztizált tüdőrákosoknál, és amely szerint megéri felajánlani a segítséget a leszokáshoz.
Az Egyesült Királyságban a tüdőrák gyakorisága második helyen áll az emlőrák mögött, és évente körülbelül 39000 új esetet diagnosztizálnak. A tüdőrák kialakulásának esélye húszszoros az egész életükben dohányzóknál a nem dohányzókhoz képest. Azonban az nem volt ismert, hogy a diagnózis felállítása utáni leszokás bármilyen haszonnal járna.
Ezért a Birmingham Egyetem kutatói 10 olyan vizsgálat eredményét elemezték, amelyek a diagnózis utáni leszokás prognózisra való hatásával foglalkoztak.
Azt találták, hogy azoknak a betegeknek, akik a diagnózis után is dohányoztak, lényegesen magasabb kockázatuk volt a halált és a daganat visszatérését illetően, mint azoknak, akik leszoktak. További elemzés szerint az ötéves túlélési arány 63-70% volt a tovább nem dohányzóknál, és 29-33% a dohányzóknál.
A szerkesztői kommentár szerint ez a vizsgálat is rámutat annak fontosságára, hogy soha nem késő leszokni a dohányzásról, még tüdőrák esetén sem.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Latexallergia, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Égési- és fagyási sérülések, Ficamok, rándulások, Sziget-betegség, Agyrázkódás, Bursitis, Gombamérgezés, Gázmérgezés, Agy- és gerincsérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Akne - pattanásos bőr, Orbánc, Ótvar, Fejtetű, Vitiligo, Pikkelysömör (psoriasis), Kontaktekcéma, Korpásodás, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Tüdőrák, Prosztatarák, Hererák, Bőrrák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Ajak- és szájüregi rák, Krónikus limfoid leukémia, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Zsírmáj, Hasnyálmirigy gyulladás , Irritábilis bélszindróma (IBS), Gasztrointesztinális perforáció, Alkoholos májkárosodás, Reflux, Whipple-kór, Epekőbetegség, ... |
Fejlődési rendellenességek
Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Autizmus, Fenilketonuria, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, Marfan-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymaszűkület, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Prosztata-megnagyobbodás, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Heregyulladás (orchiditis), Klinefelter-szindróma, Here vízsérv (hydrocele testis), Férfi meddőség, ... |
|
Fertőző betegségek
Tuberkulózis (TBC), Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Agyhártyagyulladás, Hastífusz, Dengue-láz, Candida fertőzés, Vérhas, Herpangina, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Gégegyulladás, Orrpolip, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Hangszalag polip, Arcüreg-gyulladás, Tinnitus (fülzúgás), A fül egyéb betegségei, Nagyothallás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Krupp, Oltási szövődmények, Down-kór, Szamárköhögés, Bölcsőhalál, Járványos gyermekbénulás, Fenilketonúria, Torokgyík (Diftéria), ... |
Hormonális betegségek
Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Conn-szindróma, Conn-betegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Williams-szindróma, Izomdisztrófia, Tourette-szindróma, Narkolepszia, Bell parézis, Angelman-szindróma, Guillain-Barré-kór, Fantom végtag, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vashiányos anaemia, Leiden mutáció, Vészes vérszegénység, Wiskott-Aldrich szindróma, Aplasztikus vérszegénység, Agranulócitózis, Hodgkin-kór, Guillain-Barre szindróma, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, HIV (AIDS), Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Dongaláb, Lumbágó, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Scheuermann-kór, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Gerincferdülés (scoliosis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Kábítószerfüggőség, Borderline szindróma, Alkoholizmus, delírium tremens, Értelmi fogyatékosság, Stockholm-szindróma , Paranoia, Kényszerbetegség, Kiégés-szindróma (burnout), ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Köszvény, Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Álköszvény, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Lágyéksérv, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Kancsalság, Glaukóma (zöld hályog), Makula degeneráció, Távollátás, Kötőhártya-gyulladás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Sárgafolt elfajulás, Szemhéjgörcs, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívbillentyű-betegségek, Coarctatio aortae , Magasvérnyomás-betegség, Szívelégtelenség, Szívizom betegségek, Dilatatív kardiomiopátia, Angina pectoris, Endocarditis, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészekgyulladás, Spontán vetélés, Méhgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Mióma, Petefészek-ciszták, Preeklampszia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Elhízás, Anorexia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Farkasvakság, Lisztérzékenység, Kóros soványság, Skorbut, Angol-kór, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Meghűlés, megfázás, Tüdőtályog, Légmell, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőtágulat (emphysema), Atelektázia, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseelégtelenség, Húgycsőgyulladás, Idült glomerulonephritis, Vizelet-inkontinencia, Vizeletinkontinencia, Inkontinencia, Veseciszta, Vesemedence-gyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|