|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. április 5.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Évtizedekkel a leszokás után is fenyeget a rák
Olasz kutatók több korábbi vizsgálat összevetésével arra jutottak, hogy dohányzás megkétszerezi a gyomor- és nyelőcsőrák kialakulásának kockázatát, és a veszély még évtizedekkel a leszokás után is fennáll.
Adataik szerint azoknál, akik még cigarettáztak, a nemdohányzókhoz képest kétszeres gyakorisággal fejlődött ki gyomor- gyomorszáj- vagy nyelőcsődaganat. Néhány tanulmány azt is kimutatta, hogy ez utóbbinak a kockázata akár harminc évvel a leszokás után is magas maradt. Valószínűleg az elhízás is felelős azért, hogy ez a két ráktípus folyamatosan terjed Európában és az Egyesült Államokban. Azonban a dohányzás is fontos rizikófaktor, így a vizsgálatot azért végezték el, hogy pontosabb képet kapjanak a kockázati csoportokról - mondta el Eva Negri, a Milánói Gyógyszerészeti Kutatóintézet munkatársa. A szakember fontosnak tartja leszögezni, hogy a veszély a cigaretta abbahagyása után is magas marad. ”Minden életkorban megéri abbahagyni a dohányzást, a rák kockázata azonban csak lassan fog ezáltal csökkenni.” - magyarázta Negri.
Az Epidemiology című folyóiratban megjelent tanulmány 33 korábbi vizsgálat adatait veti össze. Legtöbbjükben egy-egy viszonylag kis létszámú, gyomor- vagy nyelőcsőrákban szenvedő csoportot hasonlítottak össze egészséges emberekkel, három kísérlet azonban sok alanyt vont be a megfigyelésbe.
Negriék azt tapasztalták, hogy a daganatok kétszer gyakrabban fordultak elő azoknál, akik valaha életükben cigarettáztak. És noha azok esetében, akik időközben leszoktak, a veszély valamennyire csökkent, még így is 62 százalékkal nagyobb eséllyel voltak kitéve a betegségnek, mint azok, akik soha nem gyújtottak rá. Néhány tanulmány szerint a nyelőcsődaganatnak még a leszokás után harminc évvel is nagy volt a kockázata.
Az Amerikai Rák Társaság adatai szerint a tengerentúlon 200-ból egy ember lesz nyelőcső- és 114-ből egy valamilyen típusú gyomorrákos. Összehasonlításképpen a tüdőrákban 13-ból egy férfi és 16-ból egy nő fog élete során szenvedni, és ez az adat nem veszi figyelembe a dohányzást, ami köztudottan súlyosbító tényező. Negri véleménye szerint elsősorban emiatt illetve a szívbetegségek elkerülése végett érdemes mielőbb felhagyni a cigarettázással.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Sziget-betegség, Ételfertőzés és -mérgezés, Nyílt sebek, Gombamérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Shock (sokk), Gázmérgezés, Agyrázkódás, ... |
|
Bőrbetegségek
Napszúrás, Vitiligo, Akne - pattanásos bőr, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Rühesség, Seborrheás dermatitisz, Ekcéma, Fejtetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Prosztatarák, Végbélrák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Tüdőrák, Májrák, Wilms-tumor, Agydaganat, Vesemedencerák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Whipple-kór, Anális fisszúra, Reflux, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Botulizmus, Gyomorhurut, Májzsugor, ... |
Fejlődési rendellenességek
Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Autizmus, Diszkalkulia, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herezacskóvisszeresség, Mellékhere-gyulladás, Fitymaszűkület, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Here vízsérv (hydrocele testis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Prosztata-megnagyobbodás, Fitymafék (rövid), ... |
|
Fertőző betegségek
Toxoplazmózis, Candida fertőzés, Rubeola (rózsahimlő), Dengue-láz, Chikungunya-láz, Tuberkulózis (TBC), Lyme-kór, Skarlát, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Gégegyulladás, A fül egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Hangszalag polip, Orrpolip, Arcüreg-gyulladás, Tinnitus (fülzúgás), ... |
|
Gyermekgyógyászat
Felső húgyúti fertőzés, Alsó húgyúti fertőzés, Galaktozémia, Nyitott gerinc, Reumás láz, Oltási szövődmények, Bölcsőhalál, Szamárköhögés, ... |
Hormonális betegségek
Női nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Addison-kór, Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Amiotrófiás laterálszklerózis, Schwannomatózis, Arcidegzsába, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Wernicke-féle enkefalopátia, Guillain-Barré-kór, Agnózia, Prozopagnózia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Aplasztikus vérszegénység, Vészes vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Vashiányos anaemia, Leiden mutáció, Hodgkin-kór, Wiskott-Aldrich szindróma, Autoimmun betegség, ... |
Nemi betegségek
Chlamydia, Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, HIV (AIDS), Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Dongaláb, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Dupuytren-kontraktúra , Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Csontritkulás (oszteoporózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Lumbágó, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Korszakov-szindróma, Borderline személyiségzavar, Asperger-szindróma, Delirium tremens, Borderline szindróma, Mániás depressziós elmezavar, Poszttraumatikus stressz szindróma, Értelmi fogyatékosság, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Sjögren-szindróma, Álköszvény, SLE (bőrfarkas), Fibrosus dysplasia, Köszvény, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, Léprepedés, Bélelzáródás, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Kancsalság, Szürkehályog (katarakta), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Makula degeneráció, Jégárpa, Szemhéjgörcs, Stargardt-szindróma, Astigmia (fénytörési rendellenességek), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Anémia, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Endocarditis, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Szívbillentyű-betegségek, Érelmeszesedés, Von Willebrand szindróma, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Premenstruációs tünetegyüttes, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Bartholin ciszta, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Klimaktérium, Meddőség, Mióma, Terhességi rendellenességek, toxémia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Angol-kór, Anorexia, Kóros soványság, Skorbut, Bulimia, Farkasvakság, Beri-beri, Lisztérzékenység, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Atelektázia, COPD, Tüdőkeringés betegségei, Meghűlés, megfázás, Légmell, Tüdőtágulat (emphysema), Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseelégtelenség, Heveny hólyaggyulladás, Heveny glomerulonephritis, Húgycsőgyulladás, Vesekőbetegség, Nephrosis szindróma, Inkontinencia, Vesicoureteralis reflux, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|