|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. szeptember 7.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Csökken a dohányosok száma Amerikában
Csökken a dohányosok száma az Egyesült Államokban, ám még mindig 45 millió felnőtt amerikai lakos dohányzik - derült ki az amerikai járványügyi hatóság, a CDC legújabb jelentéséből, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra.
A cigarettázás, valamint a passzív dohányzás szerepel az első helyen a megelőzhető halálokok listáján az Egyesült Államokban, ahol a nikotin évente 443 ezer életet követel. A dohányzással kapcsolatos betegségek egészségügyi költségeit és a termeléskiesést éves szinten 193 milliárd dollárra (38 279 milliárd forintra) becsülik a szakértők.
A CDC jelentése szerint 2010-ben a 18 éven felüli amerikaiak 19,3 százaléka, körülbelül 45 millió ember dohányzott, míg öt évvel korábban, 2005-ben arányuk 20,9 százalék volt.
A dohányosok 78,2 százaléka (35,4 millió ember) naponta rágyújt, ám ők is csökkentik az elszívott cigaretták számát. A járványügyi hatóság adatai szerint ugyanis növekszik azok aránya, akik napi 10 cigarettánál kevesebbet szívnak el: arányuk a 2005-ös 16,4 százalékról öt év alatt 21,8 százalékra emelkedett.
A dohányosoknak csupán 8,3 százaléka szív el napi 30 szál cigarettát, vagy még többet, öt évvel korábban arányuk még 12,7 százalékot tett ki.
A biztató eredmények ellenére 2005 és 2010 között a csökkenés üteme alacsonyabb volt, mint az előző ötéves időszakban.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Shock (sokk), Csonttörések, Ételfertőzés és -mérgezés, Sziget-betegség, Vegyszerek okozta belső sérülések, Gázmérgezés, Bursitis, Nyílt sebek, ... |
|
Bőrbetegségek
Kontaktekcéma, Ótvar, Ruhatetű, Lapostetű, Herpesz, Basalioma, Rosacea, Szemölcs, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Papillaris carcinoma, Ajak- és szájüregi rák, Wilms-tumor, Bőrrák, Leukémiák, Gégerák, Kaposi-szarkóma, Gyomorrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gasztrointesztinális perforáció, Nyelőcsőfekély, Whipple-kór, Epekőbetegség, Reflux, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Hasnyálmirigy gyulladás , Májzsugor, ... |
Fejlődési rendellenességek
Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Autizmus, Turner-szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Férfi meddőség, Bilharziózis, Herezacskóvisszeresség, Andropauza, Mellékhere-gyulladás, Fitymafék (rövid), Fitymaszűkület, Herecsavarodás (torsio testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Veszettség (Rabies lyssa), Kandidiázis (candida), Kolera, Campylobacteriózis, Rubeola (rózsahimlő), Herpangina, Agyhártyagyulladás, Anthrax, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Torok- és mandulagyulladás, Nyálmirigyek betegségei, Orrpolip, Tinnitus (fülzúgás), Gégegyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Arcüreg-gyulladás, Nagyothallás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Fenilketonúria, Oltási szövődmények, Torokgyík (Diftéria), Felső húgyúti fertőzés, Alsó húgyúti fertőzés, Cisztás fibrózis, Járványos gyermekbénulás, Nyitott gerinc, ... |
Hormonális betegségek
Cukorbetegség, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Conn-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Conn-betegség, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Schwannomatózis, Arcidegzsába, Alvászavarok, Sclerosis multiplex, Parkinson-kór, Esszenciális tremor, Guillain-Barré-kór, Polyneuropathia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hodgkin-kór, Vészes vérszegénység, Guillain-Barre szindróma, Non-Hodgkin limfómák, Vashiányos anaemia, Wiskott-Aldrich szindróma, Agranulócitózis, Autoimmun betegség, ... |
Nemi betegségek
HIV (AIDS), Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Porcbetegségek (kondromalácia), Scheuermann-kór, Gerincferdülés (scoliosis), Dongaláb, Csontritkulás (oszteoporózis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Dupuytren-kontraktúra , Lumbágó, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Kábítószerfüggőség, Paranoia, Delirium tremens, Borderline személyiségzavar, Kiégés-szindróma (burnout), Stockholm-szindróma , Mániás depressziós elmezavar, Korszakov-szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, Álköszvény, Köszvény, SLE (bőrfarkas), Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Astigmia (fénytörési rendellenességek), Stargardt-szindróma, Glaukóma (zöld hályog), Szürkehályog (katarakta), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Makula degeneráció, Sárgafolt elfajulás, Keratoconus, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Dilatatív kardiomiopátia, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Érelmeszesedés, Anémia, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Angina pectoris, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Preeklampszia, Klimaktérium, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Endometriózis, Meddőség, Terhességi rendellenességek, toxémia, Mióma, Petefészekgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Farkasvakság, Elhízás, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Bulimia, Lisztérzékenység, Angol-kór, Beri-beri, Skorbut, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Asztma, Hörghurut, Légmell, Meghűlés, megfázás, Tüdőtályog, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseelégtelenség, Vesemedence-gyulladás, Heveny hólyaggyulladás, Heveny glomerulonephritis, Inkontinencia, Vizeletinkontinencia, Vizelet-inkontinencia, Veseciszta, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|