|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. október 4.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A terhesség alatti dohányzás befolyásolja a mozgásfejlődést
A terhesség alatti dohányzás rontja a gyermekek mozgásfejlődését és koordinációs képességét, derül ki egy a svédországi Örebrói Egyetemen végzett kutatásból. Az eredmények a Journal of Epidemiology and Community Health aktuális számában jelentek meg.
”A fiúk kézségei jobban romlottak, mint a lányoké” - nyilatkozta Scott Montgomery professzor. ”A nikotin befolyásolja az idegrendszer fejlődését és befolyásolja a tesztoszteron hatásait is, így a fiúk fejlődésére sokkal összetettebb a hatása.”
A megfigyelésekbe 13 ezer gyermeket vontak be. Valamennyi résztvevő 1958 márciusának ugyanazon hetében született Angliában. A megfigyeléseket egész életük során folytatták. Édesanyjuk dohányzási szokásait szintén lejegyezték. A gyermekeket 11 éves korukban iskolaorvosi vizsgálatnak vetették alá: 20 gyufaszállat kellett időre összegyűjteniük előbb jobb, majd bal kezükkel. Időre kellett megjelölniük 200 kört, majd egy ábrát kellett lemásolniuk.
Azoknak a gyerekeknek, akiknek édesanyja naponta több, mint 9 szál cigarettát szívott el terhessége során, nehézségei voltak a feladatok teljesítése közben - főleg, mikor a kevésbé ügyes kezüket (ami legtöbbünk számára a bal) kellett használniuk. Kiderült, hogy a terhesség alatti dohányzás gátolja a gyermekek mozgásfejlődését. Ennek számos oka lehet.
A nikotin hat az acetilkolinra, amely egy fontos információt közvetitő anyag az idegrendszerben, de kihat az idegrendszer korai fejlődésére is. Elképzelhető, hogy a dohányzás méhen belüli oxigénhiányos állapothoz vezet.
”Eredményeink azért is fontosak, mert veleszületett, nem tanult készségeket vizsgáltunk. Ezt nem befolyásolja a szociális és az anyagi helyzet” - nyilatkozta a professzor . ”Az eredmények segíthetnek megérteni azt is, hogy az idegrendszeri funkciók miért függnek olyan tényezőktől, mint a kövérség és a 2-es típusú cukorbetegség, amikre szintén hat az anyai dohányzás.”
Gyermekkkorban a legkisebb eltérésnek is nagy figyelmet kell tulajdonítani, mert gyors motoros és általános egészségromlást okozhatnak felnőttkorban.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Latexallergia, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gombamérgezés, Ételfertőzés és -mérgezés, Nyílt sebek, Ficamok, rándulások, Vegyszerek okozta belső sérülések, Bursitis, Sziget-betegség, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Kaposi-szarkóma, Ekcéma, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Festékes anyajegy, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Orbánc, Kontaktekcéma, Herpesz, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Vastagbélrák, Vesedaganatok, Gyomorrák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Ajak- és szájüregi rák, Petefészekrák, Wilms-tumor, Végbélrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Whipple-kór, Botulizmus, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Reflux, Gasztrointesztinális perforáció, Gyomorhurut, ... |
Fejlődési rendellenességek
Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Autizmus, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Mellkas fejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Marfan-szindróma, Kromoszóma rendellenességek, Húgyúti fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Here vízsérv (hydrocele testis), Herecsavarodás (torsio testis), Mellékhere-gyulladás, Prosztata-megnagyobbodás, Heregyulladás (orchiditis), Korai magömlés, Fitymafék (rövid), Kleinefelter-szindróma, ... |
|
Fertőző betegségek
Kandidiázis (candida), Ebola, Veszettség (Rabies lyssa), Tularémia, Malária, Skarlát, Herpangina, Influenza, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Nyálmirigyek betegségei, A gége egyéb betegségei, Hangszalag polip, Gégegyulladás, Orrpolip, A fül egyéb betegségei, Siketség, Tinnitus (fülzúgás), ... |
|
Gyermekgyógyászat
Felső húgyúti fertőzés, Mumpsz, Nyitott gerinc, Torokgyík (Diftéria), Farkastorok, Down-kór, Reumás láz, Krupp, ... |
Hormonális betegségek
Addison-kór, Cushing-szindróma, Cukorbetegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-szindróma, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Narkolepszia, Epilepszia, Sclerosis multiplex, Disztónia, Cluster-fejfájás , Angelman-szindróma, Parkinson-kór, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Hemofília, Vashiányos anaemia, Hodgkin-kór, Autoimmun betegség, Leiden mutáció, Aplasztikus vérszegénység, Vészes vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
HIV (AIDS), Genitális herpesz, Chlamydia, Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Lúdtalp, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Porcbetegségek (kondromalácia), Dongaláb, Metatarsalgia , Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Lumbágó, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Paranoia, Pánikbetegség, Skizofrénia, Asperger-szindróma, Szorongásos kórképek, Borderline személyiségzavar, Alkoholizmus, delírium tremens, Depresszió, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Köszvény, Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Léprepedés, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Astigmia (fénytörési rendellenességek), Keratoconus, Stargardt-szindróma, Kötőhártya-gyulladás, Távollátás, Makula degeneráció, Rövidlátás, Kancsalság, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Érelmeszesedés, Endocarditis, Szívelégtelenség, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Magasvérnyomás-betegség, Angina pectoris, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Méhgyulladás, Endometriózis, Premenstruációs tünetegyüttes, Mióma, Spontán vetélés, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Klimaktérium, Meddőség, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Beri-beri, Elhízás, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Anorexia, Bulimia, Farkasvakság, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Légúti allergia, szénanátha, Tüdőgyulladás, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőtályog, Légmell, Hörghurut, COPD, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Inkontinencia, Nephrosis szindróma, Húgycsőgyulladás, Vizelet-inkontinencia, Veseelégtelenség, Veseciszta, Heveny hólyaggyulladás, Vesemedence-gyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|