|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. augusztus 4.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Salátahabzsolása jelezte, hogy rákbeteg
Csillapíthatatlan salátaéhség jelezte egy brit nő rákbetegségét, ezáltal sikerült a kórt korai stádiumban felismerni, a beteget pedig meggyógyítani.
Az 59 éves asszony egyik napról a másikra kapott rá a fejes salátára, és annyira a rabjává vált, hogy naponta négy fejet kebelezett be, főként jégsalátát. Férjének - aki tudományos kutató - gyanús lett a dolog, feltételezte, hogy felesége szervezete így jelzi, valami nincs rendjén. Utánanézett, hogy mi lehet különleges a salátában, és kiderült, hogy olyan tápelemben gazdag, amely gyakran hiányzik a mellrákbetegek szervezetéből. Szakorvoshoz küldte nejét, ahol beigazolódott a gyanú: még egészen apró, de rákos daganatot találtak az asszony egyik mellében.
A korai felismerésnek, a műtétnek, továbbá hónapokon át tartó kezelésnek köszönhetően a nő immár teljesen tünetmentes.
”A legfurcsább az volt, hogy amint eltávolították a daganatot, megszűnt a salátavágyam, egyetlen levélnyit sem kívántam” - idézte a nőt a The Daily Telegraph című brit lap.
A házaspár tájékoztató honlapot nyitott, hogy tanácsokkal segítsen a hasonló furcsasággal szembesülőknek, illetve betegséggel küzdőknek. A címe: questionmyhealth.com.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Egyéb allergiák, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Sziget-betegség, Égési- és fagyási sérülések, Agy- és gerincsérülések, Shock (sokk), Bursitis, Nyílt sebek, Gázmérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Fejtetű, Lichen ruber planus, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Ótvar, Pikkelysömör (psoriasis), Seborrheás dermatitisz, Kaposi-szarkóma, Napszúrás, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Nyelőcsőrák, Wilms-tumor, Leukémiák, Hererák, Vesedaganatok, Agydaganat, Méhnyakrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Májzsugor, Nyelőcsőfekély, Irritábilis bélszindróma (IBS), Gasztrointesztinális perforáció, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Reflux, Aranyér, Epehólyag-gyulladás, ... |
Fejlődési rendellenességek
Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Kromoszóma rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Férfi meddőség, Here vízsérv (hydrocele testis), Klinefelter-szindróma, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Herezacskóvisszeresség, Korai magömlés, Herecsavarodás (torsio testis), Bilharziózis, ... |
|
Fertőző betegségek
Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Candida fertőzés, Agyvelőgyulladás, Herpangina, Campylobacteriózis, Bárányhimlő, Lépfene, Mononukleózis, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Torok- és mandulagyulladás, A fül egyéb betegségei, Gégegyulladás, Hangszalag polip, Siketség, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Tinnitus (fülzúgás), Orrpolip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Oltási szövődmények, Fenilketonúria, Farkastorok, Mumpsz, Down-kór, Galaktozémia, Alsó húgyúti fertőzés, Szamárköhögés, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Conn-szindróma, Conn-betegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Alzheimer-kór, Demencia, Guillain-Barré-kór, Migrén, Arcidegzsába, Sclerosis multiplex, Wernicke-féle enkefalopátia, Fantom végtag, ... |
|
Immunológia, hematológia
Agranulócitózis, Hodgkin-kór, Wiskott-Aldrich szindróma, Aplasztikus vérszegénység, Guillain-Barre szindróma, Hemofília, Leiden mutáció, Autoimmun betegség, ... |
Nemi betegségek
HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, Genitális herpesz, Szifilisz, Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Gerincferdülés (scoliosis), Metatarsalgia , Porcbetegségek (kondromalácia), Scheuermann-kór, Csontritkulás (oszteoporózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Dupuytren-kontraktúra , Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Skizofrénia, Korszakov-szindróma, Szorongásos kórképek, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Diszlexia, Borderline személyiségzavar, Kényszerbetegség, Stockholm-szindróma , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Álköszvény, SLE (bőrfarkas), Köszvény, Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Vérmérgezés, Léprepedés, Bélelzáródás, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Makula degeneráció, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Kötőhártya-gyulladás, Jégárpa, Glaukóma (zöld hályog), Rövidlátás, Stargardt-szindróma, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Szívbillentyű-betegségek, Szívelégtelenség, Érelmeszesedés, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Coarctatio aortae , Anémia, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Premenstruációs tünetegyüttes, Preeklampszia, Spontán vetélés, Bartholin ciszta, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Méhgyulladás, Petefészekgyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Bulimia, Lisztérzékenység, Skorbut, Elhízás, Anorexia, Farkasvakság, Beri-beri, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőtágulat (emphysema), Légmell, Atelektázia, Meghűlés, megfázás, Hörghurut, Asztma, Tüdőtályog, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseelégtelenség, Vesemedence-gyulladás, Húgycsőgyulladás, Heveny glomerulonephritis, Veseciszta, Vesicoureteralis reflux, Vesekőbetegség, Idült glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|