Daganatos betegségek

Rákot okozhat a szívritmuszavar elleni szer


Az egyik, széles körben alkalmazott szívritmuszavar elleni szer növelheti a daganatos betegségek kialakulását, főként férfiak és olyan betegek esetében, akik nagyobb dózist szedtek a szerből. Ez derült ki nemrég egy, a Cancer című tudományos szaklapban megjelent kutatásból, amelynek eredményei szerint további vizsgálatok szükségesek az amiodaron és a rákos megbetegedések közti potenciális kapcsolat felderítésére.

Az amiodaron 1985-ben került engedélyeztetésre, és az orvosok aritmia, vagyis abnormális szívritmus kezelésére alkalmazták elsősorban. Mivel a szer zsírban oldódik, nagyon nehezen bomlik le, és könnyen lerakódhat a szövetekben is egy-egy hosszabb kezelést követően. Korábbi vizsgálati eredmények már utaltak rá, hogy az amiodaron növelheti egyes daganatos betegségek kialakulási esélyét, de eddig egyetlen nagyobb tanulmány sem foglalkozott a kérdéssel.

A mostani vizsgálatok során Dr. Vincent Yi-Fong Su (Taipei Veterán Kórház, Tajvan) és kollegái összesen 6418 amiodaront szedő beteget vizsgáltak meg, akiknek állapotát átlagosan 2,57 évig figyelemmel is kísérték. A vizsgált betegek közül a vizsgálati idő alatt összesen 280-nál alakult ki rákos megbetegedés.

A férfibetegek, valamint a kezelés első évében nagyobb dózisnyi amiodaront szedő páciensek körében sokkal nagyobb mértékben nőtt a daganatos betegségek előfordulása, mint a többi csoportban. A nagyobb dózist kapott férfiak körében a betegség előfordulása 46 százalékkal magasabb volt azokhoz képest, akiknél egyik rizikófaktor sem állt fenn. Egyéb tényezőket (nem, kor, egyéb betegségek) is figyelembe véve a kutatók szerint a nagyobb mennyiségű amiodaron szedése közel kétszeresére növelheti a rákos betegségek előfordulási esélyét.

"Mindenképp szükséges, hogy a jövőben az amiodaronnal kapcsolatos vizsgálatok során a daganatos betegségek előfordulását is figyelembe vegyék" - nyilatkozta Dr. Su. "Ezen kívül a kezelőorvosoknak tisztában kell lenniük vele, hogy a szer növelheti a rákos megbetegedések kialakulási esélyeit."