|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. november 15.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Oltással mell- és petefészekrák ellen
Egy, előrehaladott mell-és petefészekrákkal küzdő nők körében elvégzett kisebb kísérlet eredményei reménykeltőnek bizonyultak. A számukra kifejlesztett oltás ráveszi a szervezetet a tumorsejtek megtámadására, hatására meghosszabbodhat az átlagos túlélési idő, megállhat az állapotromlás.
Az injekciót 26 nőnek adták be havi adagolásban, mely segítette az immunrendszert a kifejezetten a rákos sejtek által termelt fehérjék felismerésében, számolt be az eredményről Dr. James Gulley, aki az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Rákintézetének tumorimmunológiai laborját vezeti. Mindegyik nő áttétes mell- vagy petefészekrákkal küzdött, több erőteljes kezelést is kaptak korábban. 21-en legalább három kemoterápián is átestek. Négy beteg állapota stagnált, egynél pedig teljesen eltűnt a daganat. A kutatási anyagból készült cikk a Clinical Cancer Research című folyóiratban jelent meg.
”Akármikor tapasztalunk sikert egy kezelés során, izgalommal tölt el bennünket” - mondta Dr. Elizabeth Poynor, a Lennox Hill Kórház nőgyógyászati onkológus-medencesebész. ”Mindegy, milyen kis léptékű a kutatás (márpedig a korai stádiumban mindegyik az), ha pozitív eredményeket látunk, mindig reményt ébreszt. A résztvevők a legbonyolultabb esetek közül kerültek ki, akiknél több más módszer is már csődöt mondott.”
Valóban, a kísérletben résztvevő, 57 éves átlagéletkorú nők legtöbbje már kimerült a megpróbáltatásoktól. Ez valószínűleg megakadályozta, hogy immunrendszerük úgy reagáljon az injekcióra, mint ahogy egyébként lehetett volna. Ha a terápiás vakcina alkalmazása elkezdődhet, minden bizonnyal hatásosabb lesz a kevésbé előrehaladott állapotú betegeknél. ”Ez az, amit végül látni szeretnénk: az oltást korábban kezdik el alkalmazni, mielőtt más (mérgező) szerek tönkreteszik az immunrendszert” - jelentette ki Gulley. ”Szerintem több értelme van a kezeléseknek, ha egy jól működő védekező rendszernek kisebb tumort kell legyőznie. Korábban nem tapasztaltunk különösebb kedvező hatást az oltások tekintetében, de így most már magabiztosabban dolgozhatunk.”
A 12 mellrákos résztvevő állapotában átlagosan 2,5 hónap elteltével következett be romlás, a teljes túlélési idő 13,7 hónapra jött ki. A 14 petefészekrákos nő betegsége 2 hónap elteltével mutatott progressziót, átlagosan 15 hónapot éltek még. A mellékhatások csak nagyon enyhék voltak. A vakcina olyan géneket tartalmaz, melyek segítik a rákos sejtek felismerését és elpusztítását. Korábban 70 olyan betegen is tanulmányozták, akiknek előrehaladott bélrendszeri daganatuk volt. Bár az állapotromlás az oltásban részesülő és nem részesülő betegek között is nagyjából ugyanakkor következett be, a teljes túlélési időtartam jelentősen nőtt a beoltott betegek körében.
”Ez egy rendkívüli előrelépés” - nyugtázta Dr. David Fishman, a Mount Sinai Kórház szülész-nőgyógyásza. ”A végső cél az egyénre szabott, egyedi fehérjék beazonosítása, és az azoknak megfelelő oltóanyag kidolgozása.”
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Pollen allergia, Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Vegyszerek okozta belső sérülések, Agyrázkódás, Gázmérgezés, Shock (sokk), Gombamérgezés, Égési- és fagyási sérülések, Ficamok, rándulások, Sziget-betegség, ... |
|
Bőrbetegségek
Napszúrás, Ruhatetű, Basalioma, Rosacea, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Akne - pattanásos bőr, Kontaktekcéma, Ekcéma, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Agydaganat, Papillaris carcinoma, Krónikus limfoid leukémia, Végbélrák, Kaposi-szarkóma, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Csontdaganatok, Emlőrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Nyombélfekély, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Májzsugor, Botulizmus, Nyelőcsőfekély, Epehólyag-gyulladás, Gasztrointesztinális perforáció, Irritábilis bélszindróma (IBS), ... |
Fejlődési rendellenességek
Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Diszkalkulia, Kromoszóma rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Autizmus, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Here vízsérv (hydrocele testis), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Mellékhere-gyulladás, Herezacskóvisszeresség, Bilharziózis, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Kleinefelter-szindróma, Fitymafék (rövid), ... |
|
Fertőző betegségek
Calicivírus-fertőzés , Amőbiázis, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Febris recurrens, Anthrax, Agyhártyagyulladás, Trichomoniázis, Influenza, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Orrpolip, Arcüreg-gyulladás, A fül egyéb betegségei, Siketség, Gégegyulladás, Tinnitus (fülzúgás), A gége egyéb betegségei, Nagyothallás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Down-kór, Oltási szövődmények, Cisztás fibrózis, Krupp, Nyitott gerinc, Galaktozémia, Felső húgyúti fertőzés, Farkastorok, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Conn-betegség, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Guillain-Barré-kór, Neglekt szindróma, Amiotrófiás laterálszklerózis, Vitustánc , Migrén, Angelman-szindróma, Creutzfeldt-jakob kór, Izomdisztrófia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hemofília, Aplasztikus vérszegénység, Leiden mutáció, Wiskott-Aldrich szindróma, Hodgkin-kór, Non-Hodgkin limfómák, Autoimmun betegség, Guillain-Barre szindróma, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, Genitális herpesz, HIV (AIDS), Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Izombetegségek, Dupuytren-kontraktúra , Dongaláb, Gerincferdülés (scoliosis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Csontritkulás (oszteoporózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Borderline szindróma, Delirium tremens, Exorexia , Mániás depressziós elmezavar, Stockholm-szindróma , Borderline személyiségzavar, Alkoholizmus, delírium tremens, Diszlexia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, Álköszvény, Bechterew-kór, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Lábszárfekély, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Jégárpa, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Makula degeneráció, Szürkehályog (katarakta), Kötőhártya-gyulladás, Kancsalság, Távollátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívelégtelenség, Anémia, Angina pectoris, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Érelmeszesedés, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Terhességi rendellenességek, toxémia, Meddőség, Petefészek-ciszták, Spontán vetélés, Endometriózis, Premenstruációs tünetegyüttes, Petefészekgyulladás, Klimaktérium, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Anorexia, Lisztérzékenység, Farkasvakság, Beri-beri, Elhízás, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Alultápláltság, Bulimia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Atelektázia, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légúti allergia, szénanátha, COPD, Tüdőtályog, Légmell, Hörghurut, Tüdőtágulat (emphysema), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizeletinkontinencia, Heveny glomerulonephritis, Húgycsőgyulladás, Vesekőbetegség, Vesicoureteralis reflux, Nephrosis szindróma, Heveny hólyaggyulladás, Idült glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|