|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. augusztus 26.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Nálunk a legrosszabb a helyzet szájüregi rák terén
Magyarországon a férfiak körében a szájüregi rák a harmadik leggyakoribb halálok, s ezzel itt a legrosszabb a helyzet az Európai Unió tagállamai közül - mondta Redl Pál tanszékvezető egyetemi docens, a XV. Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Kongresszus szervezőbizottságának elnöke csütörtökön Debrecenben.
A megbetegedések száma az elmúlt 35 évben megötszöröződött, kiváltó oka pedig elsődlegesen a dohányzás és az alkoholfogyasztás - ismertette a kongresszus nyitónapjának szünetében tartott sajtótájékoztatón.
Elmondta, hogy a háromnapos tudományos rendezvényen a szakemberek megvitatják az arc- és állcsontsebészet aktuális kérdéseit, áttekintik a traumatológia, az onkológia, a helyreállító sebészet, valamint az implantológia legújabb eredményeit, a határterületi szakmák közül pedig az idegsebészeti együttműködés lehetőségeit veszik számba.
A kongresszusra Ausztriából, Németországból, Romániából, Olaszországból, Ukrajnából, Egyiptomból és Izraelből is érkeztek szakemberek - tájékoztatott Redl Pál.
Paragh György egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) elnöke a kongresszus megnyitóján elmondta: az integrált gyermek fej-nyaksebészeti ellátás sokat fejlődött a DEOEC-ben.
A 11,8 milliárd forintból az Európai Unió támogatásával megvalósuló debreceni egészségközpont fejlesztési projekt részeként megteremtették a fogyatékossággal élő gyermekek fogászati, fej-nyaksebészeti, arc-állcsontsebészeti ellátásának infrastrukturális feltételeit, létrehozták a gyermekek ellátására szakosodott arc-állcsont és szájsebészeti egységet, ami lehetőséget ad a különböző veleszületett és szerzett rendellenességek regionális és országos ellátásának javítására, új eljárások bevezetésére - mondta a centrumelnök.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, Latexallergia, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Égési- és fagyási sérülések, Agyrázkódás, Vegyszerek okozta belső sérülések, Ficamok, rándulások, Nyílt sebek, Bursitis, Ételfertőzés és -mérgezés, Sziget-betegség, ... |
|
Bőrbetegségek
Vitiligo, Ótvar, Napszúrás, Furunkulus, Lichen ruber planus, Seborrheás dermatitisz, Orbánc, Akne - pattanásos bőr, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Hererák, Hólyagrák, Végbélrák, Májrák, Emlőrák, Kaposi-szarkóma, Gyomorrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Reflux, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Irritábilis bélszindróma (IBS), Fekélyes vastagbél-gyulladás, Hepatitis B, Alkoholos májkárosodás, Nyombélfekély, Gasztrosztóma , ... |
Fejlődési rendellenességek
Marfan-szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Autizmus, Mellkas fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Hiperkinézis, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymafék (rövid), Klinefelter-szindróma, Herecsavarodás (torsio testis), Férfi meddőség, Here vízsérv (hydrocele testis), Korai magömlés, Mellékhere-gyulladás, Andropauza, ... |
|
Fertőző betegségek
Tetanusz, Campylobacteriózis, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Vérhas, Herpangina, Bárányhimlő, Hastífusz, Anthrax, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Tinnitus (fülzúgás), A gége egyéb betegségei, Arcüreg-gyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nyálmirigyek betegségei, Siketség, Torok- és mandulagyulladás, Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Farkastorok, Galaktozémia, Felső húgyúti fertőzés, Down-kór, Fenilketonúria, Krupp, Ewing-szarkóma, Szamárköhögés, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Cushing-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Neglekt szindróma, Idegenkéz-szindróma, Bartter-szindróma, Wernicke-féle enkefalopátia, Huntington chorea, Polyneuropathia, Migrén, Williams-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Leiden mutáció, Vashiányos anaemia, Autoimmun betegség, Agranulócitózis, Non-Hodgkin limfómák, Vészes vérszegénység, Aplasztikus vérszegénység, Guillain-Barre szindróma, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, Chlamydia, Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Lúdtalp, Lumbágó, Porcbetegségek (kondromalácia), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Dupuytren-kontraktúra , Dongaláb, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Izombetegségek, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Delirium tremens, Kábítószerfüggőség, Egyéb függőségek, Depresszió, Pánikbetegség, Korszakov-szindróma, Paranoia, Gyógyszerfüggőség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, Köszvény, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Bélelzáródás, Lágyéksérv, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Makula degeneráció, Távollátás, Jégárpa, Glaukóma (zöld hályog), Kancsalság, Szemhéjgörcs, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Stargardt-szindróma, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Dilatatív kardiomiopátia, Endocarditis, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Szívelégtelenség, Coarctatio aortae , Angina pectoris, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészekgyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Petefészek-ciszták, Meddőség, Méhgyulladás, Mióma, Endometriózis, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Beri-beri, Alultápláltság, Farkasvakság, Anorexia, Kóros soványság, Elhízás, Skorbut, Lisztérzékenység, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, Légúti allergia, szénanátha, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőgyulladás, Meghűlés, megfázás, Tüdőkeringés betegségei, COPD, Tüdőtágulat (emphysema), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesicoureteralis reflux, Húgycsőgyulladás, Veseelégtelenség, Inkontinencia, Vizelet-inkontinencia, Nephrosis szindróma, Idült glomerulonephritis, Vizeletinkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|