Daganatos betegségek

Nagyobb eséllyel újul ki az emlőrák részleges melleltávolító műtétet után


Azon rákos betegek, akik a részleges melleltávolító műtétet választják a teljes amputáció helyett, nagyobb eséllyel kerülnek kés alá újra: közülük minden ötödiknél újabb operáció szükséges - derül ki egy friss kutatásból.

Ez az arány egyharmadra nő nehezen diagnosztizálható, korai stádiumú daganat esetén. Angliában a mellrák miatti beavatkozások 58 százalékában végeznek emlőmegőrző operációt, ezért kiemelten fontos a páciensek tájékoztatása az esetleges további kockázatokról.

A London School of Hygiene szakértői a British Medical Journal folyóiratban közölték az 55 297 beteg bevonásával készített felmérés eredményeit. Valamennyien a mellrák-operáció valamelyik fajtáján estek át 2005 és 2008 között, s 16 éven felüliek voltak. Az orvosok följegyezték a tumor típusát, az érintettek korát, szociális és egészségügyi helyzetét, illetve a műtét utáni első három hónap fejleményeit.

Arra a következtetésre jutottak, hogy a mellmegőrző műtét sugárterápiával kiegészítve éppen olyan hatékony, mint az emlőeltávolítás, főleg az előrehaladottabb daganatok esetén. Ugyanakkor a rosszindulatú sejtburjánzás nehezen felismerhető fázisában - amikor még nem alakult ki körülhatárolható csomó - fennáll a veszély, hogy a rákos kezdemény egy része a beavatkozás után is a testben marad. Ez további műtétet eredményez, ami érzelmi megrázkódtatással jár, de anyagi okokból is hátrányos mind a betegre, mind pedig az egészségügyre nézve.

A vizsgált személyek 82 százalékánál találtak kifejlett tumort, 12 százalékuknál rákmegelőző állapotot, hat százalékuknál pedig mindkettőt. Második operáció nagyobb arányban (29,5 százalék) fordult elő a daganat előtti stádiummal diagnosztizáltaknál, mint a körülhatárolható tumorral műtötteknél (18 százalék). Az újraműtöttek kétötödénél végül emlőeltávolítás történt. Az eredmények szerint az ismételt beavatkozás esélye kisebb az idősebbeknél és a rosszabb szociális helyzetűeknél.

Jerome Pereira professzor, a brit James Paget Egyetem szakértője úgy véli, a megismert adatok segíthetnek a nőknek a kezelési mód megválasztásában, az orvosoknak a műtétismétlés elkerülésében, továbbá ösztönzik a képalkotó diagnosztika pontosságának növelését. "Nagyon fontos, hogy a páciensek megértsék az egyes műtéttípusok mellett és ellen szóló érveket. Az elsődleges szempont a mellrák visszatérésének megelőzése kell, hogy legyen" - tette hozzá Dr. Ramsey Cutress, a Southampton Egyetem sebésze.


Emlőrák

Az emlőrák vagy mellrák az emlő sejtjeiből kiinduló daganatos megbetegedés. Leggyakrabban az emlő mirigyszövetéből, illetve a tejutak falát bélelő hámszövetből kiinduló rosszindulatú daganat. A tüdőrák után a második leggyakoribb rákos megbetegedés a világon, és az ötödik leggyakoribb rákhoz köthető halálok. Csak a nőket vizsgálva azonban az emlőrák magasan a leggyakoribb rákfajta, előfordulásában és a halálos esetek arányában egyaránt. Az USA-ban a nők között az emlőrák a leggyakoribb daganatos megbetegedés, és a második leggyakoribb rákhoz köthető halálozási ok (a tüdőrák után). (Wikipédia)

Eddigi bejegyzések

bahhama ( 63 éves nő ) Budapest , 1 kórtörténet, 1 kórház értékelés | időpont: 2011. július 3. 20:32

Történet: 2010 Jan-ban műtöttek ductalis emlőcarcinomával, ER és Prog. hormonpozitiv, Her2 neg. Emlőmegtartó műtét volt, Sentinel ny.csomó pozitiv, többi eltávolitott neg. (1/6) Kemo- és sugárth. után hormonkezelést kapok, Zitazonium és Lucrin Depot. Távoli áttét nem volt.
Kezdeti tünetek: Lágyrészek:
az emlő, vagy emlőbimbó méretének, alakjának, tapintatának változása (vörösség, gödröcskék, ráncolódás)
Általános tünetek:
fáradtság, vérszegénység
Kórház, rendelő: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza (Bács-Kiskun megye, Kecskemét)
Gyógyszerek: Zitazonium, Lucrin depot
Alternatív gyógymódok:: Gerson diéta - bio répa és almalé + kávé beöntés
Meggyógyult:    igen
Rehabilitáció: Amit magamnak meg tudok szervezni, diétával, mozgással, jógával

ovics ( 68 éves nő ) Budapest , 3 kórtörténet, 1 kórház értékelés | időpont: 2010. január 11. 9:51

Történet: 13 éve fedezték fel az egyik mellemben a bimbó mögött a tejkivezető csatornán a csomót.Megműtöttek,kivették a hónalji nyirokcsomókat is.Kaptam kemoterápiát,sugarat és 5 évig Zitazóniumot.11 éve mell rekonstrukciót csináltattam.
Ma már csak évente járok kontrollra,meggyógyultam.Sosem gondoltam arra,hogy más kimenetele is lehetne ,mint a gyógyulás.Pozitivan gondolkodok,megváltozott az életfelfogásom.Ez jel volt számomra,hogy valamit nem jól csináltam.Most szervezem egy olyan klub létrejöttét,ahol rákbetegek rendszeresen találkozhatnának egymással,előadásokat hallgatnánk,hastáncolnánk,különféle hobbinak hódolhatnánk,kirándulnánk.
Meggyógyult:    igen

ovics ( 68 éves nő ) Budapest , 3 kórtörténet, 1 kórház értékelés | időpont: 2010. január 11. 9:44

Kezdeti tünetek: Magatartás, felismerés, érzelem:
aggodalmasság, csökkent tanulási képesség, írásképtelenség, -nehézség, új memóriatartalmak kialakításának képtelensége
Lágyrészek:
az emlőbimbó váladékozása (véres, átlátszó, sárgás, zöld, gennyes)
Általános tünetek:
fogyás
Kórház, rendelő: Állami Egészségügyi Központ (Budapest, Budapest)
Gyógyszerek: Zitazónium
Meggyógyult:    igen

kamilla0404 ( 52 éves nő ) Galgahévíz , 1 kórtörténet, 2 kórház értékelés | időpont: 2009. szeptember 11. 20:33

Történet: 5 éve műtöttek, nyirok csomó áttétem nem volt,jól voltam a kezelések alatt is...se hányinger se semmi:)
s köszönöm jól vagyok
Kezdeti tünetek: Magatartás, felismerés, érzelem:
alvászavar
Lágyrészek:
az emlő, vagy emlőbimbó méretének, alakjának, tapintatának változása (vörösség, gödröcskék, ráncolódás)
Húgyrendszer:
éjszakai vizelési kényszer
Keringés és légzés:
horkolás, magas vérnyomás
Szájüreg:
ínygyulladás
Későbbi tünetek: Általános tünetek:
fáradtság, gyakori fertőzések, gyengeség (fizikai), testsúlytöbblet
Húgyrendszer:
gyakori vizelés, viezeletcsepegés
Keringés és légzés:
magas vérnyomás
Kórház, rendelő: Pestmegyei Flór Ferenc Kórház (Pest megye, Kistarcsa)
Gyógyszerek: vérnyomás csökkentők, kemó, sugárkezelés
Alternatív gyógymódok:: culevitet szedtem ,abban hittem:)
Meggyógyult:    igen
Rehabilitáció: nem kellett

cséva67 ( 53 éves nő ) Pusztaszabolcs , 1 kórtörténet, 1 kórház értékelés | időpont: 2009. augusztus 20. 22:49

Történet: 2008 júniusában műtöttek,teljes emlő eltávolítás történt.8 kemoterápián és 28 sugárkezelésen vagyok túl.Nemrégen túlestem
egy petefészek műtéten,de ez már megelőzés céljából történt.Minden sorstársamnak kitartást,gyógyulást kívánok,pozitív hozzáállást és hogy a humorérzéküket ne veszítsék el soha!!Ezúton szeretném megköszönni az Onkológiai Intézet dolgozóinak lelkiismeretes munkáját.Elsősorban az engem kezelő orvosoknak.KÖSZÖNÖM!!!!
Kezdeti tünetek: Magatartás, felismerés, érzelem:
aggodalmasság, aluszékonyság, érzelmi labilitás, hangulatingadozás, hangulatváltozás, idegesség, idegfeszültség, ingerlékenység, közönyösség, lehangoltság, letargia, lobbanékonyság, memóriazavar, negatív érzések, nemi vágy csökkenése, szédülékenység, szorongás, unalom, üresség érzése, vitakeresés
Általános tünetek:
álmatlanság, fáradtság, idegi labilitás, immunrendszer gyengülése, izomfájdalom, kezek és lábak zsibbadása, váll vájdalom
Szem:
látáscsökkenés
Későbbi tünetek: Általános tünetek:
csökkent terhelhetőség, állóképesség, emlő fájdalom, fáradtság, immunrendszer gyengülése, ingerültség, kezek és lábak zsibbadása, levertség, szorongás, végtag fájdalom
Kórház, rendelő: Országos Onkológiai Intézet (Budapest, Budapest)
Gyógyszerek: Nebilet, L-thyroxin, Tamoxifen
Alternatív gyógymódok:: Kemoterápia alatt Béres cseppet szedtem,jól karban tartotta a vérképemet.Nem hiszek a "csodaszerekben". Sok zöldség-gyümölcs,és sok folyadék.
Meggyógyult:    igen
Rehabilitáció: jobb karom miatt gyógytornászhoz járok,mivel nyiroködémám van.