|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. szeptember 2.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Meggátolhatóvá válhat a rák terjedése
Angliai tudósok rájöttek, mi módon képesek kitörni a rákos sejtek a tumorokból, ami lehetőséget adhat akár egy olyan gyógyszer kifejlesztésére is, amely képes megakadályozni a rák szervezeten belüli terjedését.
A kutatók egy JAK nevű proteint azonosítottak be, amely a rákos sejteket segíti a mozgáshoz szükséges erő előállításában. A Cancer Cell című lapban megjelent tanulmány arról is beszámolt, hogy ezek a sejtek olyan összehúzódásra képesek, mint az izmok, ezáltal képesek a testen belül terjedni.
A rák terjedése, az úgynevezett metasztázis, nagyon megnehezíti a betegség kezelését, mivel a másodlagos tumorok általában jóval agresszívabbak, mint az először jelentkezők. A rákkal kapcsolatos elhalálozások 90 százaléka pontosan az ilyen áttétek miatt következik be.
Az angliai Rákkutató Intézet munkatársai elmondták, hogy a rákos sejtek kétféle módon tudnak mozogni. Vagy saját maguk törnek utat a tumorból, vagy a tumor maga hoz létre olyan folyosókat, amelyeken keresztül a sejtek kiszökhetnek. Chris Marshall professzor hozzátette, hogy mindkét folyamat során ugyanaz a kémiai anyag - az úgynevezett JAK - játszik főszerepet.
A JAK nem egy új keletű dolog a rákos betegségek terén, korábban már összefüggésbe hozták a leukémiával is, így már folyamatban van néhány gyógyszer kifejlesztése, mellyel ezt a proteint céloznák meg. A mostani tanulmányból azonban az is kiderült, hogy ezekkel a gyógyszerekkel akár a rák terjedése is meggátolhatóvá válhat. A klinikai kísérletekre várhatóan az elkövetkező néhány évben kerül majd sor.
Dr. Lesley Walker, az Intézet igazgatója így nyilatkozott: ”Ha rájövünk, hogyan jutnak át a sejtek a szöveteken, és hogyan préselik át magukat az elsődleges tumorból egy újba, akkor arra is rájöhetünk, hogyan akadályozzuk mindezt meg.”
|
|
|
BETEGSZOBA | | Daganatos megbetegedések
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Bursitis, Agyrázkódás, Gombamérgezés, Nyílt sebek, Csonttörések, Ételfertőzés és -mérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Agy- és gerincsérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Erythema nodosum, Ekcéma, Kaposi-szarkóma, Pinta, Akne - pattanásos bőr, Ruhatetű, Körömgombásodás, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Papillaris carcinoma, Hererák, Petefészekrák, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Krónikus limfoid leukémia, Hüvelydaganatok, Gégerák, Vastagbélrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hepatitis C, Whipple-kór, Botulizmus, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Anális fisszúra, Aranyér, Gyomorfekély, Gasztrointesztinális perforáció, ... |
Fejlődési rendellenességek
Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Hiperkinézis, Marfan-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Klinefelter-szindróma, Andropauza, Here vízsérv (hydrocele testis), Férfi meddőség, Prosztata-megnagyobbodás, Kleinefelter-szindróma, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Fitymafék (rövid), ... |
|
Fertőző betegségek
Kanyaró, Chikungunya-láz, Febris recurrens, Toxoplazmózis, Malária, Szalmonella-fertőzés, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Kolera, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
A fül egyéb betegségei, Siketség, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Gégegyulladás, Arcüreg-gyulladás, Orrpolip, Torok- és mandulagyulladás, Nyálmirigyek betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Alsó húgyúti fertőzés, Bölcsőhalál, Diszpraxia, Cisztás fibrózis, Szamárköhögés, Oltási szövődmények, Fenilketonúria, Ewing-szarkóma, ... |
Hormonális betegségek
Cushing-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-szindróma, Addison-kór, Férfi nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Guillain-Barré-kór, Anozognózia, Migrén, Schwannomatózis, Fantom végtag, Myastenia gravis, Huntington chorea, Tourette-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Agranulócitózis, Hemofília, Leiden mutáció, Vészes vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Hodgkin-kór, Wiskott-Aldrich szindróma, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, Chlamydia, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Metatarsalgia , Lumbágó, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Dupuytren-kontraktúra , Csontritkulás (oszteoporózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Paranoia, Exorexia , Depresszió, Egyéb függőségek, Poszttraumatikus stressz szindróma, Stockholm-szindróma , Értelmi fogyatékosság, Asperger-szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, Álköszvény, Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, Köszvény, SLE (bőrfarkas), ... |
|
Sebészet
Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, Bélelzáródás, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Lágyéksérv, ... |
|
Szemészet
Kötőhártya-gyulladás, Távollátás, Rövidlátás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Makula degeneráció, Jégárpa, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Sárgafolt elfajulás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Anémia, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Magasvérnyomás-betegség, Von Willebrand szindróma, Szívelégtelenség, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Endocarditis, Szívizom betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Méhgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Bartholin ciszta, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Terhességi rendellenességek, toxémia, Spontán vetélés, Endometriózis, Preeklampszia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Alultápláltság, Elhízás, Anorexia, Angol-kór, Kóros soványság, Beri-beri, Skorbut, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Hörghurut, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőkeringés betegségei, Atelektázia, COPD, Tüdőtályog, Tüdőgyulladás, Asztma, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizelet-inkontinencia, Heveny glomerulonephritis, Inkontinencia, Veseelégtelenség, Húgycsőgyulladás, Vizeletinkontinencia, Vesicoureteralis reflux, Vesekőbetegség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|