|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. szeptember 29.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Kurkuminnal a fej- és nyakdaganat ellen
Kutatók szerint az indiai fűszernövény, a kurkuma hatóanyaga a kurkumin megállítja a fejben és nyakban kifejlődő daganat növekedését.
”Tanulmányunk megmutatta, hogy a szájba került kurkumin meggátolja a rosszindulatú daganat növekedését a nyakban és a fejben.” - mondta el a kutatás vezetője, Dr. Marilene Wang. A kutatási eredmények a Clinical Cancer Research című lap szeptember 15-i számában jelentek meg.
A kurkuma jól ismert növény Dél-Ázsiában és a Közel-Keleten, és gyulladáscsökkentő célokra is használatos. Az indiai nők öregedés ellenszereként is használják. Wang és kutatócsoportja először 2005-ben mutatta ki a fűszer rákmegelőző hatását, amikor is az állatkísérletek során közvetlenül a tumoron alkalmazták. A 2010-es, egereken végzett vizsgálat megerősítette, hogy a kurkumin szabályozza a sejtek mozgását, így nyomja el a kialakuló daganatokat.
A kísérletben részt vevő 21, fej- vagy nyakdaganatos betegnek kurkumás rágótablettát adtak, amely előtt nyálmintát vettek tőlük. Egy óra múlva egy újabb mintát vettek, amelyből kivonták a fehérjét, és megmérték az IKKa kináz enzim szintjét. Ez az az anyag, amely a daganat növekedéséért felelős. A kontrollcsoportot 13 fogbeteg és öt egészséges ember alkotta.
A kutatók úgy tapasztalták, hogy a kurkuminnak elegendő volt csupán a nyálkahártyával érintkeznie, hogy megfelelő hatást fejtsen ki. Ezért úgy gondolják, hogy a fűszer hatékony kiegészítője lehet az olyan szokásos gyógymódoknak, mint a kemoterápia vagy a sugárkezelés. Egyik résztvevőnél sem okozott mérgezési tüneteket, az egyetlen kellemetlenség az volt, hogy sárga lett tőle a szájuk.
Fontos azonban, hogy a főzéshez használt mennyiség nem elég, ezért tabletta formájában célszerű adni a betegeknek. A kutatócsoport úgy tervezi, hogy a hosszú távú kezelés hatásait kezdik vizsgálni. ”Nagyszerű lehetőségeket látunk a kurkumában. Nem mérgező, mindenki jól tűri, olcsó, és könnyű az egészséges étrend részévé tenni. A biztató első kutatás után most azt reméljük, hogy a nagyobb lélegzetű vizsgálat is megerősíti az eredményeinket.” - mondta el Wang.
|
|
|
BETEGSZOBA | | Daganatos megbetegedések
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agyrázkódás, Vegyszerek okozta belső sérülések, Bursitis, Agy- és gerincsérülések, Égési- és fagyási sérülések, Csonttörések, Gombamérgezés, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Lichen ruber planus, Orbánc, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Pinta, Festékes anyajegy, Akne - pattanásos bőr, Körömgombásodás, Vitiligo, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Gyomorrák, Vesemedencerák, Vesedaganatok, Papillaris carcinoma, Gégerák, Ajak- és szájüregi rák, Hólyagrák, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hepatitis C, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Reflux, Whipple-kór, Aranyér, Alkoholos májkárosodás, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Hepatitis B, ... |
Fejlődési rendellenességek
Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Autizmus, Diszkalkulia, Mellkas fejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Férfi meddőség, Bilharziózis, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Prosztata-megnagyobbodás, Fitymafék (rövid), Andropauza, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Herecsavarodás (torsio testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Calicivírus-fertőzés , Kanyaró, Veszettség (Rabies lyssa), Szalmonella-fertőzés, Chikungunya-láz, Dengue-láz, Tetanusz, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Siketség, Arcüreg-gyulladás, Gégegyulladás, Tinnitus (fülzúgás), Nagyothallás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nyálmirigyek betegségei, Torok- és mandulagyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Oltási szövődmények, Farkastorok, Alsó húgyúti fertőzés, Bölcsőhalál, Járványos gyermekbénulás, Felső húgyúti fertőzés, Torokgyík (Diftéria), Diszpraxia, ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Cukorbetegség, Conn-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Parkinson-kór, Anozognózia, Creutzfeldt-jakob kór, Angelman-szindróma, Williams-szindróma, Schwannomatózis, Wernicke-féle enkefalopátia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Aplasztikus vérszegénység, Hodgkin-kór, Guillain-Barre szindróma, Agranulócitózis, Vashiányos anaemia, Wiskott-Aldrich szindróma, Hemofília, Vészes vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, HIV (AIDS), Lágyfekély, Szifilisz, Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Lumbágó, Dongaláb, Scheuermann-kór, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Porcbetegségek (kondromalácia), Metatarsalgia , Gerincferdülés (scoliosis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Szorongásos kórképek, Kiégés-szindróma (burnout), Borderline személyiségzavar, Exorexia , Egyéb függőségek, Disztímia, Borderline szindróma, Korszakov-szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, Köszvény, Álköszvény, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Léprepedés, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Szemhéjgörcs, Kötőhártya-gyulladás, Sárgafolt elfajulás, Stargardt-szindróma, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Keratoconus, Jégárpa, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Coarctatio aortae , Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívizom betegségek, Von Willebrand szindróma, Érelmeszesedés, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Endocarditis, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Mióma, Meddőség, Klimaktérium, Petefészek-ciszták, Spontán vetélés, Méhgyulladás, Petefészekgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Skorbut, Farkasvakság, Alultápláltság, Kóros soványság, Anorexia, Lisztérzékenység, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Elhízás, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Hörghurut, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőtályog, Atelektázia, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légúti allergia, szénanátha, Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny hólyaggyulladás, Veseelégtelenség, Veseciszta, Vizelet-inkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Idült glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, Vizeletinkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|