Daganatos betegségek

Így jósolható meg a bőrrák kockázata

betegszoba.hu


Egy különleges kutatásnak köszönhetően a testén található anyajegyek alapján megállapíthatja, mekkora a kockázata a bőrrák kialakulásának. Tűrje fel a pulóverét a jobb karján és a cikkünkben található utasítások szerint azonnal vizsgálja meg magát!

Az Egyesült Királyságban évente 13.000 embernél diagnosztizálnak melanomát – hazánkban szintén gyakori problémának számít a betegség; évente 2000 új esettel találkoznak a szakemberek.

A kórral kapcsolatban a British Journal of Dermatology érdekes tanulmányt publikált.  A londoni King’s College kutatói 8 évig vizsgáltak női ikerpárokat, akikkel kapcsolatban adatokat gyűjtöttek bőrtípusukról, szeplőikről és anyajegyeikről. 

A beszámoló szerint a jobb karunkon lévő anyajegyeket megszámolva következtethetünk a testünkön lévő összes anyajegy számára. Azoknak az embereknek, akiknek a jobb karján több mint 7 anyajegy található, a teljes testükön körülbelül 50 anyajegy fordul elő. Akiknek pedig már 11-nél több, azoknál több mint 100 anyajegy található a testén. Utóbbival kapcsolatban kiderült, hogy ez a szám jelentősen növeli a kockázatot különböző bőrdaganatok és melanoma kialakulására.

Mivel a melanoma szabálytalan anyajegyekből alakul ki, érthető, hogy az egyik jelentős rizikófaktor a testen lévő anyajegyek száma.

Miután elvégezték a vizsgálatot egy 400 nőből és férfiból álló melanomával diagnosztizált csoporton is, találtak egy könnyű és bárki által alkalmazható módszert a bőrrák kockázatanák megbecslésére.

Veronique Bataille, a vizsgálat vezetője azt javasolta, ha valaki aggódik az anyajegyei, illetve szemölcsei miatt, akkor egyszerűen számolja meg azokat a jobb karján. Ha 11-nél többet talál, keressen fel egy bőrgyógyász, nézesse meg, és kérje ki a véleményét.

Ha nem találnak problémát, akkor is rendszeresen járjon ellenőrzésre és tartsa be a bőrvédelmi előírásokat.

Ha úgy látja, hogy valamelyik anyajegye, vagy szemölcse megváltozott, az ABCDE szabály figyelembevételével, akkor is keressen fel egy szakembert.  Fontos figyelni az anyajegy méretének, színének, tapintásának megváltozására, hiszen ez figyelmeztetető jel lehet.  

Az időben felfedezett bőrdaganatok terápiájával teljes gyógyulás érhető el.

Mikor merül fel a kóros elváltozás gyanúja?

A szeplők kisméretű, általában halvány barna foltok, amik gyakran csak ideiglenesek; megjelenésüket általában napsütés váltja ki.

Az anyajegyek szintén kisméretű, pigmentált kerek foltok a bőrön, amiket melanocyták csoportja alkot – ezek a sejtek okozzák a bőr pigmentáltságát.

 A napsütésnek nincs közvetlen ráhatása az anyajegyek megjelenésére, de ha túlzott napfény éri, akkor növeli a bőrrák kockázatát és rosszindulatúvá válhatnak.

Az anyajegyek lehetnek laposak, vagy kicsit domborúak, sima vagy egyenetlen felszínűek, és a belőle kinövő szőrszálak sem tekinthetők kórosnak. Általában barnák, kerek vagy ovális alakkal és lekerekített széllel jellemezhetőek. Legtöbbjük teljesen ártalmatlan.

Anyajegyeinken az ABCDE szabály szerint a következő elváltozásokat kell fokozott figyelemmel vizsgálni:

- Asymmetry: aszimmetrikussá válik-e az alakja?

- Border (határszél): szabálytalanná vált-e a széle?

- Color (szín): megváltozott-e a színe?

- Diameter (átmérő): nőtt-e a mérete?

- Elevation/enlargement (kiemelkedés): jobban kidomborodik-e, mint eddig?

Ha bármilyenváltozást észlel, mihamarabb keresse fel bőrgyógyászát!

Milyen fényvédő faktort használjunk?

Minél magasabb a fényvédő faktor (SPF), annál nagyobb védelmet biztosít a bőrnek. Legalább 15 faktoros krémet ajánlott használni és a széles spektrumú naptejeket, amelyek UVA és UVB típusú sugárzás ellen is védenek.

Mennyi ideig maradjunk a napon?

Naptejjel se maradjon tovább a napon, mint nélküle. A nyári nap délelőtt 11 és délután 16 óra között a legkárosabb a bőrükre.

Mi a teendő, ha leégett a napon?

Az leégett, piros bőrt hideg vizes szivaccsal borogassa, majd kenje be napozás utáni krémmel.

Ha rosszul érzi magát, felhólyagosodik a bőre, vagy nagyon verejtékezik az égett területen, kérjen orvosi segítséget. Kerülje a napfényt, míg a tünetek fennállnak.

Ne feledje!

Fontos, hogy időben felismerje a bajt! Az utóbbi időben nem vett részt bőrgyógyászati szűrésen?

Ne várjon tovább!  Ide kattintva jelentkezhet kivizsgálásra.

A szöveget fordította és szemlézte:

Vértes Vivien medikus

Forrás: Health.com


Bőrrák

Magyarországon a bőrrák a harmadik leggyakoribb daganatos betegség. 2001-ben közel 7700 új bőrrákos esetet diagnosztizáltak. Emellett biztató tény, hogy a kutatásoknak köszönhetően a bőrrák csaknem 100%-ban gyógyítható, ha időben észreveszik, és megfelelően kezelik.

Eddigi bejegyzések

puskasvali56 ( 62 éves nő ) Szekszárd , 1 kórtörténet | időpont: 2013. január 13. 20:22

Történet: Az egyik mellem oldalán van egy bőr alatti csomó,kemény borsószem nagyságú,ha megfeszítem akkor
kicsit feketének látom.Nem voltam még vele orvonál.
Kezdeti tünetek: Bőr- és bőralatti szövetek, köröm:
a bőr és bőralatti szövet lokalizált duzzanata és képlete, csomók
Későbbi tünetek: Bőr- és bőralatti szövetek, köröm:
csomók
Gyógyszerek: nincs
Alternatív gyógymódok:: nem volt
Meggyógyult:    nem