|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. december 14.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Hogyan kerülhető el a mellrák?
Az egyik elismert amerikai szakértői bizottság szerint az emlődaganattól félő nőknek kevesebbet kellene aggódniuk a mobiltelefon és a hajfesték miatt, és jobban oda kellene figyelniük a testsúlyukra, az alkoholfogyasztásra, a testmozgásra, a menopauza hormonális kezelésére és az orvosi vizsgálatokból származó túl sok sugárzásra.
A testület a környezeti kockázati tényezőket vizsgálta, vagyis mindazokat a tényezőket, amelyek nem genetikai alapúak, hanem a levegőben és a vízben vannak, sőt az étrendünkkel, a vitaminszintünkkel vagy olyan kérdésekkel állnak összefüggésbe, mint például az éjszakai műszak végzése. Bár a szakértők sajnálatukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a fogyasztási cikkeket túlságosan kevés biztonsági vizsgálatnak vetik alá, úgy vélik, hogy nincs elég humán kutatás, ami alátámasztaná, hogy bizonyos növényvédőszerek, kozmetikumok vagy a biszfenol-A (BPA) növelnék az emlőrák kockázatát. Irva Hertz-Picciotto, az Amerikai Tudományos Akadémia Orvostudományi Intézetének vezetője szerint nincs elég tudományos adat ahhoz, hogy azt tanácsolják az embereknek, azonnal dobják el a vizesflakonokat. A testület jelentését szerdán tették közzé egy texasi rákkonferencián.
A jelentés egyik társszerzője, Dr. Michael Thun szerint a szakemberek jobb munkát végeztek az emlőrák kezelésében, mint a betegség megelőzésében. A jelentésben az áll, hogy a testsúly és az elhízás azért számít sokat, mert a zsírsejtek ösztrogént termelnek, és ez a hormon táplálja a legtöbb emlődaganat növekedését. A többi kockázati tényező azonban ennél összetettebb. A mértékletes alkoholfogyasztás csökkenti a szívbetegség kockázatát, ugyanakkor valamelyest növeli az emlőrák kockázatát. A többi rizikófaktor közé sorolják az ösztrogént és progeszteront kombináló hormonkezelést, a változókor utáni túlsúlyt, az alkoholfogyasztást és az orvosi szűrésekből származó túl sok sugárzást, különösen gyermekkorban. Két-három hasi CT-vizsgálat például annyi sugárzással jár, mint amennyit az atombomba túlélői kaptak. A mammográfia olyan alacsony sugárzással jár, hogy ennek kerülését nem javasolják.
A hajfestékeket és a mobiltelefonokból, mikrohullámú sütőkből és már elektromos készülékekből származó sugárzást nem sorolják a kockázati tényezők közé. A dohányzás a valószínű rizikófaktorok csoportjába tartozik, míg a másodlagos dohányfüst, az éjszakai műszak és a benzol behatása a lehetséges tényezők közé sorolható. A BPA és más műanyagok befolyásolhatják az ösztrogénszintet, de káros hatásukra egyelőre nincs elegendő tudományos bizonyíték.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Pollen allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agyrázkódás, Bursitis, Égési- és fagyási sérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Nyílt sebek, Gombamérgezés, Sziget-betegség, ... |
|
Bőrbetegségek
Erythema nodosum, Napszúrás, Fejtetű, Kaposi-szarkóma, Kontaktekcéma, Herpesz, Furunkulus, Lichen ruber planus, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Hólyagrák, Vesedaganatok, Prosztatarák, Agydaganat, Méhnyakrák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Krónikus limfoid leukémia, Kötőszöveti eredetű daganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Irritábilis bélszindróma (IBS), Fekélyes vastagbél-gyulladás, Aranyér, Tárolási betegségek, Epekőbetegség, Botulizmus, Whipple-kór, ... |
Fejlődési rendellenességek
Turner-szindróma, Mellkas fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Autizmus, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herezacskóvisszeresség, Kleinefelter-szindróma, Férfi meddőség, Korai magömlés, Klinefelter-szindróma, Here vízsérv (hydrocele testis), Fitymafék (rövid), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), ... |
|
Fertőző betegségek
Skarlát, Hastífusz, Vérhas, Szalmonella-fertőzés, Influenza, Agyhártyagyulladás, Dengue-láz, Tuberkulózis (TBC), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Orrpolip, A gége egyéb betegségei, A fül egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Torok- és mandulagyulladás, Siketség, Nagyothallás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Ewing-szarkóma, Fenilketonúria, Farkastorok, Felső húgyúti fertőzés, Galaktozémia, Szamárköhögés, Torokgyík (Diftéria), Cisztás fibrózis, ... |
Hormonális betegségek
Női nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Conn-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Epilepszia, Prozopagnózia, Idegenkéz-szindróma, Disztónia, Esszenciális tremor, Anozognózia, Angelman-szindróma, Guillain-Barré-kór, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vashiányos anaemia, Agranulócitózis, Wiskott-Aldrich szindróma, Vészes vérszegénység, Hemofília, Leiden mutáció, Guillain-Barre szindróma, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Metatarsalgia , Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Lúdtalp, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Csontritkulás (oszteoporózis), Dongaláb, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Mániás depressziós elmezavar, Borderline szindróma, Delirium tremens, Kiégés-szindróma (burnout), Diszlexia, Szorongásos kórképek, Disztímia, Pánikbetegség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, Álköszvény, Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, Léprepedés, Lábszárfekély, Lágyéksérv, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Makula degeneráció, Szürkehályog (katarakta), Távollátás, Kötőhártya-gyulladás, Sárgafolt elfajulás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Kancsalság, Rövidlátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Angina pectoris, Coarctatio aortae , Von Willebrand szindróma, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívbillentyű-betegségek, Dilatatív kardiomiopátia, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Klimaktérium, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Petefészek-ciszták, Spontán vetélés, Mióma, Bartholin ciszta, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Anorexia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Farkasvakság, Angol-kór, Beri-beri, Alultápláltság, Skorbut, Bulimia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőkeringés betegségei, Meghűlés, megfázás, Tüdőtályog, Légúti allergia, szénanátha, Atelektázia, Asztma, Tüdőtágulat (emphysema), Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny glomerulonephritis, Veseciszta, Vesicoureteralis reflux, Nephrosis szindróma, Inkontinencia, Veseelégtelenség, Idült glomerulonephritis, Húgycsőgyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|