|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. június 10.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Három fiatal nőből egy beoltatja magát HPV ellen
Három fiatal nőből egy részesül a humán papillómavírus (HPV) ellenes védőoltásból, ami segíthetne a méhnyakrák megelőzésében - állítják a Washington Egyetem Orvosi karának kutatói az American Journal of Preventive Medicine májusi számában.
A HPV-vakcina a szexuálisan átvihető vírus négy törzsét tartalmazza, ebből egyedül kettő a nők méhnyakrákjának 70 százalékáért felelős. Annak ellenére, hogy mind az Amerikai Ráktársaság, mind az Immunizációs Engedélyeztetési Bizottság kifejezetten ajánlja az oltást, a hat amerikai államra kiterjedő elemzés szerint a 13-17 éves lányok csupán 3 százaléka részesül a vakcinából.
"A jó hír, hogy az oltosság aránya emelkedik" - mondja a cikk első szerzője, Dr. Sandi L. Pruitt. "A rossz, hogy ez csak az első adag egy háromadagos vakcinából."
Dr. Pruitt, a Washington Egyetem minősített kutatója, Mario Schootman irányítása alatt a HPV-vakcinációt elemezte Delaware, New York, Oklahoma, Pennsylvania, Texas és Nyugat-Virginia államokban, a vizsgálatban 1709 fiatal lány vett részt. A szerzők szerint ez az első felmérés, mely a HPV-vakcinációra koncentrál, és azért ezt a hat államot választották, mert jól reprezentálják az Egyesült Államokban lévő különböző életstílusokat, gazdasági helyzetű embereket, illetve a különböző etnikai csoportokat.
A lányok 70 százaléka fehérbőrű, és mintegy 75 százalék rendelkezett egészségbiztosítással. A szegényebbek kevesebb valószínűséggel részesültek az oltásból, azonban a független megyékben az alacsonyabb családi jövedelemmel rendelkezőknél inkább volt megfigyelhető az oltási hajlandóság. A látszólagos ellentmondás oka, hogy minden állam saját vezérfonalat követ a vakcináció ingyenessé tételében. Emiatt egyes államokban a szegényebb megyék nagyobb eséllyel pályázhatnak az ingyen vakcina igénylésére, illetve ennek hiányában a szegény területek alacsonyabb biztosítási aránya nem fedezi az oltóanyag költségeit.
Pruitt hozzátette, hogy fontos lenne a szegényebb, kevésbé képzett afroamerikai és spanyolajkú lányok oltása, ugyanis körükben nagyobb a méhnyakrák aránya. Ugyanakkor a vizsgálat az oltottság szempontjából nem talált etnikum szerinti különbségeket.
Tavaly mintegy 11 ezer méhnyakrákos esetet diagnosztizáltak az Egyesült Államokban, 4 ezer nő halt meg a betegség következtében. A képzettség növekedésével párhuzamosan nőtt az oltási hajlandóság, azonban meglepő módon a jövedelem emelkedése egyre negatívabban befolyásolta azt. Pruitt magyarázata szerint az egészségesebb szülők miatt választották azt, hogy elmaradjon az oltás.
A HPV-vakcina, melyet Gardasil néven forgalmaznak, ellentmondásos megítélésű, mióta 2009-ben az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrzési Hivatal (FDA) engedélyezte, ugyanis kritikusok szerint arra bíztatja a fiatalokat, hogy éljenek aktív, akár veszélyeztető magatartást is felvállaló szexuális életet. Azonban az oltás helyére fog kerülni, ha a tapasztalatok szerint csökkenni fog a méhnyakrák előfordulási aránya.
|
|
|
| |
| |
|
Az egyik legjobban szűrhető ráktípus a nők esetében a méhnyakrák. Rendkívül lassan alakul ki és lassan növekedik, így a rendszeres nőgyógyászati szűrésen résztvevők nőknél mindképp időben felfedezésre kerül, és ilyenkor szinte száz százalékban gyógyítható, mivel már a rákelőző stádiumban diagnosztizálják. Előrehaladott esetek csak méhnyakszűrésre nem járó nőknél fordulnak elő. A méhnyakrák csaknem száz százalékát a humán papillomavírus (HPV) okozza. Jelenleg rendelkezésre áll már ellene védőoltás is, melyet legcélszerűbb a nemi élet megkezdése előtt beadni. A vírus nemi érintkezéssel terjed, más törzsei okozzák a nemi szervek szemölcsét. |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: helena10 (38 éves nő) | időpont: 2010. február 24. 10:51 |
 |
| Történet: |
szerencsére időben észlelték megmütöttek az eredményem CIN 1-volt ami jo igy csak 3 hetente ellenörző vizsgálatra kell járnom |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fáradtság, hasi fájdalom |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: gyengeség (fizikai), hasi fájdalom |
| Gyógyszerek: |
Norcolut kúra szerűen |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
nem volt |
|
|
 |
| |
| beküldte: maria61 (50 éves nő) | időpont: 2008. október 26. 18:22 |
 |
| Történet: |
2008. októberben ismét megműtött az orvos, nem vette ki a daganatot, mert elmondása szerint össze van kapaszkodva a vénával. Azt mondta a betegség krónikussá vált, nem javasolt utókezelést, ezzel sem gyötörne. |
| Kezdeti tünetek: |
Ivarszervek: alhasi diszkomfort érzés, erős hüvelyi vérzés |
| Kórház, rendelő: |
Szent István és Szent László Kórház (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
Nem szedtem gyógyszert, 2007-ben megműtöttek, és utókezeléseket kaptam, kemoterápia, sugárkezelés volt |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: silvi (38 éves nő) | időpont: 2008. július 27. 15:16 |
 |
| Történet: |
Szerencsére időben csinálták a műtétet, mert a szövettani eredményem CIN II volt, ami sejtosztódást jelent. (2007.okt.-ben) Nekem kezdeti tüneteim: alhasi fájdalom, köztes erős vérzés, pecsétes vérzés,ciklus kimaradása, nemi aktuskor erős,éles hasi fájdalom, erős hajhullás, rossz közérzetem volt, állandó ingerültség, feszültség. A mütét után hasi fájdalom. Nem kívánom senkinek azt az érzést hogy vajon lesz-e jövő főleg nekem akinek van egy kisgyereke (akkor 8 éves volt), az állandó gondolatok vajon feltudom-e még nevelni, lehet-e még gyermekem, DE szerencsére igen. Iszonyú lelki traumát okozott nekünk, és a mai napig nem szeretek még csak rá gondolni sem pedig közel egy év telt el azóta. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fáradtság, fogyás, hajhullás, hasi fájdalom, ingerültség |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: hasi fájdalom |
| Kórház, rendelő: |
Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
fájdalomcsillapítók |
| Alternatív gyógymódok: |
műtét |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
szelénium szedése 3-4 havonta kúra szerűen |
|
|
 |
| |
| beküldte: adeltavak (36 éves nő) | időpont: 2008. július 3. 18:12 |
 |
| Kórház, rendelő: |
Nyírő Gyula Kórház (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
nincs |
| Alternatív gyógymódok: |
műtét, pszichoterápia, meditáció |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: evics50 (55 éves nő) | időpont: 2008. június 25. 12:57 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: általános állapotromlás, gyengeség (fizikai), hasi fájdalom |
| Későbbi tünetek: |
Has és emésztő rendszer: a széklet egyéb rendellenességei, az alhas egyéb részeire lokalizált fájdalom, fájdalmas székelés, felfúvódásos fájdalom |
| Kórház, rendelő: |
Kaposi Mór Oktató Kórház (Somogy megye, Kaposvár) |
| Gyógyszerek: |
Kemotherápiás napokon hányás ellen, aspirint megelőzés véget, inj. Eprex heti 3x10000Ne kéthétig vitamin és Fe tartalmu gyogyszert |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: strelicia (57 éves nő) | időpont: 2008. június 25. 11:19 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Ivarszervek: fehér hüvelyfolyás, pecsételő vérzés két menstruáció között, szabálytalan ciklus
Általános tünetek: hasi fájdalom |
| Kórház, rendelő: |
Semmelweis II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
nem |
| Alternatív gyógymódok: |
sugárkezelés |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: betegszoba.hu (52 éves nő) | időpont: 2008. június 17. 00:19 |
 |
| Történet: |
Az egyik legjobban szűrhető ráktípus a nők esetében a méhnyakrák. Rendkívül lassan alakul ki és lassan növekedik, így a rendszeres nőgyógyászati szűrésen résztvevők nőknél mindképp időben felfedezésre kerül, és ilyenkor szinte száz százalékban gyógyítható, mivel már a rákelőző stádiumban diagnosztizálják. Előrehaladott esetek csak méhnyakszűrésre nem járó nőknél fordulnak elő. A méhnyakrák csaknem száz százalékát a humán papillomavírus (HPV) okozza. Jelenleg rendelkezésre áll már ellene védőoltás is, melyet legcélszerűbb a nemi élet megkezdése előtt beadni. A vírus egyébként nemi érintkezéssel terjed, más törzsei okozzák a nemi szervek szemölcsét. |
| Kezdeti tünetek: |
Ideg-, csont- és izomrendszer: csonttörés már kis erőbehatásra is
Ivarszervek: erős hüvelyi vérzés, erősebb vérzés és hosszabb menstruáció, folyamatos, fehér, vizes, rózsaszín, barna, véres, vagy bűzös hüvelyváladék, hüvelyi vérzés ciklus közben, közösülés után, vagy a menopauza után, vizelet-, vagy székletcsorgás a hüvelyből
Általános tünetek: étvágytalanság, fáradtság, fogyás, hát fájdalom, lábfájdalom (néha csak terhelésre), medence- és gáttáji fájdalom |
| Gyógyszerek: |
Kemoterápia (5-fluorouracil, ciszplatin, karboplatin, ifoszfamid, paclitaxel, ciclofoszfamid). |
| Alternatív gyógymódok: |
Sebészi kezelés a méh megtartásával, vagy eltávolításával (a tumor stádiumától és a beteg kívánságától függően). Lézeres, fagyasztásos sebészi és elektrosebészi kezelés is szóba jöhet a korai stádiumban felfedezett méhnyakrákoknál. Előrehaladottabb esetekben sugárkezelésre lehet szükség, melyet akár belső sugárforrással is végezhetnek. |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Az időben észrevett rákelőző állapotok teljes mértékben gyógyíthatók. A későn észlelt méhnyakrák áttétet adhat a húgyhólyagba, belekbe, tüdőbe, májba. |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Vegyszerek okozta belső sérülések, Nyílt sebek, Bursitis, Ételfertőzés és -mérgezés, Csonttörések, Gombamérgezés, Shock (sokk), Agyrázkódás, ... |
|
Bőrbetegségek
Korpásodás, Festékes anyajegy, Akne - pattanásos bőr, Ótvar, Kontaktekcéma, Körömgombásodás, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Basalioma, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Májrák, Wilms-tumor, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Végbélrák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Tüdőrák, Lipoma, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gasztrosztóma , Májzsugor, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Gyomorfekély, Botulizmus, Reflux, Nyombélfekély, Hasnyálmirigy gyulladás , ... |
Fejlődési rendellenességek
Mellkas fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Autizmus, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Fenilketonuria, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Korai magömlés, Kleinefelter-szindróma, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Fitymafék (rövid), Here vízsérv (hydrocele testis), Prosztata-megnagyobbodás, Herecsavarodás (torsio testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Influenza, Szalmonella-fertőzés, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Kanyaró, Veszettség (Rabies lyssa), Mononukleózis, Bárányhimlő, Legionárius betegség (legionellosis), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
A gége egyéb betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nyálmirigyek betegségei, Orrpolip, Nagyothallás, A fül egyéb betegségei, Gégegyulladás, Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Oltási szövődmények, Reumás láz, Torokgyík (Diftéria), Ewing-szarkóma, Bölcsőhalál, Mumpsz, Farkastorok, Fenilketonúria, ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cukorbetegség, Női nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Migrén, Parkinson-kór, Porckorongsérv, Tourette-szindróma, Amiotrófiás laterálszklerózis, Angelman-szindróma, Izomdisztrófia, Sclerosis multiplex, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Autoimmun betegség, Hemofília, Non-Hodgkin limfómák, Leiden mutáció, Hodgkin-kór, Wiskott-Aldrich szindróma, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), Chlamydia, Lágyfekély, Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Lúdtalp, Csontritkulás (oszteoporózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Izombetegségek, Lumbágó, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Egyéb függőségek, Kényszerbetegség, Paranoia, Delirium tremens, Kábítószerfüggőség, Skizofrénia, Alkoholizmus, delírium tremens, Értelmi fogyatékosság, ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Sjögren-szindróma, Köszvény, Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, ... |
|
Sebészet
Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Vérmérgezés, Lábszárfekély, Léprepedés, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Távollátás, Kötőhártya-gyulladás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Keratoconus, Rövidlátás, Jégárpa, Szemhéjgörcs, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Angina pectoris, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívbillentyű-betegségek, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Szívelégtelenség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Endometriózis, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Terhességi rendellenességek, toxémia, Meddőség, Petefészekgyulladás, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Petefészek-ciszták, Mióma, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Bulimia, Lisztérzékenység, Alultápláltság, Angol-kór, Farkasvakság, Skorbut, Anorexia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőgyulladás, Tüdőtályog, Tüdőtágulat (emphysema), Meghűlés, megfázás, Légúti allergia, szénanátha, Asztma, Légmell, COPD, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Inkontinencia, Vizeletinkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Vesekőbetegség, Vesemedence-gyulladás, Heveny glomerulonephritis, Nephrosis szindróma, Vizelet-inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|