|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. február 17.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Az aszpirin véd a mellrák kiújulásától
A Journal of Clinical Oncology című lapban megjelent tanulmány szerint azok a nők, akik sikeresen felgyógyultak a mellrákból, majd a továbbiakban aszpirint szedtek, kisebb valószínűséggel estek vissza.
Egy 4164 ápolónő részvételével lefolytatott tanulmány szerint azoknál, akik - jellemzően szívbetegségük megelőzésére - aszpirint szedtek, átlagosan 50 százalékkal kisebb volt a mellrák miatti halálozás kockázata, továbbá 50 százalékkal csökkent az áttétek képződésének valószínűsége.
"Ez az első tanulmány, amely megállapítotja, hogy az aszpirin jelentősen csökkenti a rák továbbterjedésének és a halálozásnak a kockázatát" - tette hozzá Michelle Holmes a kutatás vezetője, a Harvard Egyetem orvosi karának munkatársa.
A tanulmány lefolytatott tanulmány 1976-ban kezdődött és 2006-ig tartott, és ez idő alatt a 4164 ápolónő közül 341 nő halt meg mellrákban. A vizsgálat eredménye szerint azoknál a nőknél, akik hetente két-öt alkalommal vettek be aszpirint, 71 százalékkal csökkent a mellrák miatti halálozás kockázata és 60 százalékkal csökkent az áttétek képződéséenk valószínűsége. Heti hat-hét aszpirin esetében ugyanez 64 illetve 43 százalék volt.
A nők többsége kis dózisban szedte az aszpirint a szívroham és a szélütés megelőzésére. A felmérésből továbbá az is kiderült, hogy más nem-szteroid gyulladáscsökkentő hatóanyagok, például az ibuprofen is csökkentette a mellrákhoz köthető kockázatot, a paracetamol viszont nem, így ezekkel a szerek és a mellrák közi összefüggés megállapításához még nem áll rendelkezésre elegendő adat.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Shock (sokk), Sziget-betegség, Gombamérgezés, Nyílt sebek, Gázmérgezés, Agyrázkódás, Bursitis, Égési- és fagyási sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Pinta, Orbánc, Lichen ruber planus, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Korpásodás, Fejtetű, Napszúrás, Basalioma, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Vastagbélrák, Hererák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Kötőszöveti eredetű daganatok, Papillaris carcinoma, Vesemedencerák, Hólyagrák, Hüvelydaganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hepatitis C, Gyomorfekély, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Epekőbetegség, Gasztrosztóma , Zollinger-Ellison szindróma, Whipple-kór, Hepatitis B, ... |
Fejlődési rendellenességek
Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Turner-szindróma, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Autizmus, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Diszkalkulia, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymaszűkület, Fitymafék (rövid), Korai magömlés, Kleinefelter-szindróma, Heregyulladás (orchiditis), Herezacskóvisszeresség, Mellékhere-gyulladás, Férfi meddőség, ... |
|
Fertőző betegségek
Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Mononukleózis, Sárgaláz, Influenza, Kanyaró, Calicivírus-fertőzés , Gnathostoma-fertőzés, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Arcüreg-gyulladás, A fül egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Torok- és mandulagyulladás, Nagyothallás, Hangszalag polip, Gégegyulladás, A gége egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Oltási szövődmények, Cisztás fibrózis, Diszpraxia, Fenilketonúria, Down-kór, Felső húgyúti fertőzés, Krupp, Mumpsz, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Cushing-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Addison-kór, Conn-betegség, Cukorbetegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Tourette-szindróma, Amiotrófiás laterálszklerózis, Esszenciális tremor, Parkinson-kór, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Creutzfeldt-jakob kór, Williams-szindróma, Agnózia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hemofília, Autoimmun betegség, Leiden mutáció, Agranulócitózis, Wiskott-Aldrich szindróma, Vashiányos anaemia, Non-Hodgkin limfómák, Aplasztikus vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, Szifilisz, HIV (AIDS), Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Lúdtalp, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Metatarsalgia , Lumbágó, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Dongaláb, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Egyéb függőségek, Gyógyszerfüggőség, Disztímia, Kényszerbetegség, Poszttraumatikus stressz szindróma, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Skizofrénia, Alkoholizmus, delírium tremens, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Köszvény, SLE (bőrfarkas), Álköszvény, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, Léprepedés, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Kancsalság, Keratoconus, Stargardt-szindróma, Glaukóma (zöld hályog), Sárgafolt elfajulás, Kötőhártya-gyulladás, Szemhéjgörcs, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Szívelégtelenség, Von Willebrand szindróma, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Endocarditis, Érelmeszesedés, Angina pectoris, Szívizom betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Mióma, Méhgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Endometriózis, Spontán vetélés, Petefészek-ciszták, Bartholin ciszta, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Alultápláltság, Anorexia, Farkasvakság, Elhízás, Kóros soványság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Skorbut, Lisztérzékenység, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légmell, Meghűlés, megfázás, Tüdőkeringés betegségei, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Atelektázia, Tüdőgyulladás, Asztma, Tüdőtályog, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesemedence-gyulladás, Heveny glomerulonephritis, Inkontinencia, Húgycsőgyulladás, Vesekőbetegség, Vesicoureteralis reflux, Heveny hólyaggyulladás, Veseelégtelenség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|