|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. augusztus 6.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A szűrés nem véd a mellráktól
A British Medical Journal című lapban nemrég közzétett tanulmány szerint, az elmúlt évek során nem mutatható ki észrevehető csökkenés a mellrákban elhunytak számában, dacára annak, hogy a szűrések egyre elterjedtebbek.
Egy francia, angol és norvég kutatókból álló nemzetközi csapat arra a következtetésre jutott, hogy a kezelések és az egészségügyi rendszer javításával jóval több eredményt lehetne elérni, mint a szűrésekkel.
Számos fejlődő országban csökken a mellrákban elhalálozottak száma, de nehéz megállapítani, hogy ez a tendencia minek köszönhető. 1965 és 1980 között az északi országokban - ahol a többi országhoz képest korábban szűrik a nőket rákra - szokatlanul nagy iramban csökkent a méhnyakrák halálozási aránya, ezért a kutatók érdekes vizsgálatba fogtak. Három országpár adatait vetették össze: Észak-Írországét és az Ír Köztársaságét, Hollandiáét és Belgiumét, illetve Svédországét és Norvégiáét. Az egyes országok egészségügyi rendszere és mellrák kockázatának mértéke minden pár esetében nagyon hasonló volt. Különbség mindössze abban mutatkozott, hogy minden párból a második országban 10-15 évvel később kezdenek szűrni, ezért a kutatók abból a feltételezésből indultak ki, hogy ott csökken nagyobb mértékben a halálozási arány, ahol korábban végeznek szűrést a nőkön.
Az eredmények azonban azt mutatták, hogy e tekintetben nem igazán mutatkozott különbség az országok között, ezért a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a mammográfiai szűrés időzítése helyett sokkal inkább az adott ország egészségügyi rendszerének hatékonysága és fejlettsége számít, ha a rák megelőzéséről van szó.
|
|
|
BETEGSZOBA | | Daganatos megbetegedések
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Vegyszerek okozta belső sérülések, Gázmérgezés, Agy- és gerincsérülések, Agyrázkódás, Égési- és fagyási sérülések, Nyílt sebek, Csonttörések, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Szemölcs, Orbánc, Basalioma, Lapostetű, Rosacea, Akne - pattanásos bőr, Festékes anyajegy, Pinta, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Tüdőrák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Agydaganat, Gégerák, Májrák, Hólyagrák, Bőrrák, Vesemedencerák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Aranyér, Zollinger-Ellison szindróma, Reflux, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Zsírmáj, Hasnyálmirigy gyulladás , Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Whipple-kór, ... |
Fejlődési rendellenességek
Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Mellkas fejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Húgyúti fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heregyulladás (orchiditis), Here vízsérv (hydrocele testis), Klinefelter-szindróma, Andropauza, Bilharziózis, Férfi meddőség, Prosztata-megnagyobbodás, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, ... |
|
Fertőző betegségek
Vérhas, Calicivírus-fertőzés , Herpangina, Dengue-láz, Malária, Kanyaró, Kullancs-enkefalitisz, Influenza, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Nagyothallás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Arcüreg-gyulladás, Siketség, A gége egyéb betegségei, Hangszalag polip, Tinnitus (fülzúgás), Gégegyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Torokgyík (Diftéria), Krupp, Down-kór, Reumás láz, Ewing-szarkóma, Nyitott gerinc, Mumpsz, Felső húgyúti fertőzés, ... |
Hormonális betegségek
Női nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Hipofízis betegségei, Conn-szindróma, Conn-betegség, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Creutzfeldt-jakob kór, Alzheimer-kór, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Parkinson-kór, Alvási apnoe, Migrén, Neglekt szindróma, Agnózia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Agranulócitózis, Autoimmun betegség, Wiskott-Aldrich szindróma, Aplasztikus vérszegénység, Vashiányos anaemia, Non-Hodgkin limfómák, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
Chlamydia, Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, HIV (AIDS), Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Izombetegségek, Gerincferdülés (scoliosis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Lumbágó, Porcbetegségek (kondromalácia), Lúdtalp, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Exorexia , Értelmi fogyatékosság, Paranoia, Depresszió, Skizofrénia, Mániás depressziós elmezavar, Alkoholizmus, delírium tremens, Disztímia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Fibrosus dysplasia, Köszvény, Reumatoid arthritis, Álköszvény, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Lábszárfekély, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Sárgafolt elfajulás, Távollátás, Rövidlátás, Keratoconus, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Szemhéjgörcs, Stargardt-szindróma, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Magasvérnyomás-betegség, Anémia, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívbillentyű-betegségek, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Terhességi rendellenességek, toxémia, Petefészek-ciszták, Premenstruációs tünetegyüttes, Mióma, Klimaktérium, Spontán vetélés, Bartholin ciszta, Vérzési, menstruációs rendellenességek, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Beri-beri, Anorexia, Angol-kór, Kóros soványság, Farkasvakság, Elhízás, Lisztérzékenység, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légmell, Asztma, COPD, Tüdőtályog, Tüdőkeringés betegségei, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőtágulat (emphysema), Atelektázia, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesicoureteralis reflux, Heveny glomerulonephritis, Vizeletinkontinencia, Vesekőbetegség, Idült glomerulonephritis, Nephrosis szindróma, Veseciszta, Vizelet-inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|