|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. március 21.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Növeli a kockázatot a túlzott vércukorszint mérés
Magasabb a halálozási kockázat abban az esetben, amikor a 2-es típusú cukorbetegekben és szívbetegekben túl gyakran mérnek vércukorszintet, és korrigálják azt a normál értékre - olvasható a New England Journal of Medicine március 3-i számában.
Dr. Hertzel C. Gerstein és a kanadai McMaster Egyetem munkatársai szerint a vércukorszint egészséges betegeknek megfelelő szinten tartása mintegy 19 százalékkal növeli 2-es típusú cukorbetegek és szívbetegek esetén a halálozási kockázatot. Ugyan a több, mint ötéves vizsgálati időszak alatt a szívrohamok száma csökkent, azonban egészében véve az eljárás mégsem bizonyult előnyösnek.
A tanulmány a hosszú távú vércukorszintre irányuló vizsgálatot vette alapul. A magas vércukorszint mellett a vérben lévő hemoglobinhoz kötődnek a cukormolekulák, az így kialakult hemoglobin (A1C) szintjét mutató teszt segítségével lehet következtetni arra, hogy a megelőző 2-3 hónapban mennyire volt rendezett a beteg vércukra. Hat százalék alatti értéket szokták egészségesnek elfogadni, azonban a szóban forgó vizsgálat szerint ezt a szintet igen nehéz cukorbetegekben elérni.
A tanulmány során 40 és 79 közötti egyéneket vizsgáltak, akik A1C-értéke 7,5 százalék feletti volt. Az önkénteseket véletlenszerűen két csoportra osztották: az egyik esetben intenzív vércukorkontrollt valósítottak meg, míg a másiknál a hagyományos betegvezetést vették alapul. A 2001-ben megkezdett vizsgálatot 2008-ben le kellett állítani, ugyanis az intenzív kontrollnak alávetett csoportban magasabb volt a halálozási kockázat. Ebben a csoportban sikerült az A1C-értéket 6 százalék alá szorítani, azonban ennek ára volt: életmód-változtatás, több gyógyszer, illetve gyakoribb inzulinterápia. A leállítás időpontjában ugyan a szívinfarktusok száma csökkent, azonban a teljes halálozási index, mely egyéb okokra is kiterjedt, növekedett.
A cikk tanulsága, hogy 2-es típusú cukorbetegség esetén az orvosok ne célozzák meg a 6 százalékos A1C-értéket, hanem állítsák be a betegeket állandó terápiára, ugyanakkor a betegek számára a megfelelő kontroll lehetőségét is biztosítani kell, ugyanis a magas vércukor káros hatással van a szemre, a vesére, és más szervekre is.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Bursitis, Égési- és fagyási sérülések, Agyrázkódás, Csonttörések, Vegyszerek okozta belső sérülések, Agy- és gerincsérülések, Sziget-betegség, Nyílt sebek, ... |
|
Bőrbetegségek
Orbánc, Erythema nodosum, Rosacea, Körömgombásodás, Ekcéma, Akne - pattanásos bőr, Lapostetű, Seborrheás dermatitisz, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Leukémiák, Hererák, Vastagbélrák, Nyelőcsőrák, Petefészekrák, Végbélrák, Prosztatarák, Kötőszöveti eredetű daganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Anális fisszúra, Nyombélfekély, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Epekőbetegség, Crohn-betegség, Zollinger-Ellison szindróma, Gyomorhurut, Zsírmáj, ... |
Fejlődési rendellenességek
Fenilketonuria, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Autizmus, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heregyulladás (orchiditis), Mellékhere-gyulladás, Férfi meddőség, Fitymaszűkület, Prosztata-megnagyobbodás, Korai magömlés, Here vízsérv (hydrocele testis), Herezacskóvisszeresség, ... |
|
Fertőző betegségek
Hastífusz, Campylobacteriózis, Chikungunya-láz, Amőbiázis, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Dengue-láz, Anthrax, Bárányhimlő, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Nyálmirigyek betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Siketség, A gége egyéb betegségei, Gégegyulladás, A fül egyéb betegségei, Nagyothallás, Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Reumás láz, Nyitott gerinc, Oltási szövődmények, Alsó húgyúti fertőzés, Felső húgyúti fertőzés, Down-kór, Cisztás fibrózis, Bölcsőhalál, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, Addison-kór, Cukorbetegség, Conn-betegség, Női nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Parkinson-kór, Vitustánc , Polyneuropathia, Cluster-fejfájás , Disztónia, Guillain-Barré-kór, Arcidegzsába, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Leiden mutáció, Guillain-Barre szindróma, Non-Hodgkin limfómák, Agranulócitózis, Wiskott-Aldrich szindróma, Autoimmun betegség, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, HIV (AIDS), Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Gerincferdülés (scoliosis), Scheuermann-kór, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Lumbágó, Lúdtalp, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Mániás depressziós elmezavar, Gyógyszerfüggőség, Borderline szindróma, Korszakov-szindróma, Értelmi fogyatékosság, Diszlexia, Exorexia , Kábítószerfüggőség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Álköszvény, Fibrosus dysplasia, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Vérmérgezés, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Glaukóma (zöld hályog), Kötőhártya-gyulladás, Szemhéjgörcs, Sárgafolt elfajulás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Jégárpa, Makula degeneráció, Rövidlátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Dilatatív kardiomiopátia, Szívizom betegségek, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Szívelégtelenség, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Von Willebrand szindróma, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Endocarditis, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Mióma, Spontán vetélés, Petefészek-ciszták, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Meddőség, Klimaktérium, Premenstruációs tünetegyüttes, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Skorbut, Farkasvakság, Kóros soványság, Lisztérzékenység, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Anorexia, Angol-kór, Alultápláltság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőgyulladás, Asztma, Tüdőtályog, Légúti allergia, szénanátha, COPD, Tüdőtágulat (emphysema), Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Atelektázia, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Nephrosis szindróma, Heveny glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, Heveny hólyaggyulladás, Vizelet-inkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Veseciszta, Húgycsőgyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|