|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. március 16.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A délutáni alvás cukorbetegséghez vezet?
A Sleep folyóirat március 1-jei számában megjelent tanulmány szerint a gyakori szundikálás kapcsolatba hozható a 2-es típusú cukorbetegség emelkedő előfordulásával, és az idősebb kínai populációban rontotta a glukóz anyagcserét is.
A 2-es típusú cukorbetegség előfordulása 36%-kal magasabb volt azokban a résztvevőkben, akik heti 4-6 alkalommal számoltak be szundikálásról, és 28% magasabb volt azokban, akik minden nap szundítanak. Hasonló volt a kapcsolat a szundikálás és a cukor-anyagcsere között. Az elemzés szerint valószínűtlen, hogy a cukorbetegség okoz nappali álmosságot, inkább a szundikálás emeli a cukorbetegség kockázatát.
Kínában a délutáni csendespihenő minden életkorban elfogadott norma, míg a nyugati társadalmakban kevéssé gyakori, gyakran nem tervezett módon történik, amit befolyásol az öregség, az egészségi állapot, vagy az éjszakai panaszok.
Az elemzést Dr. Neil Thomas és a Birminghami Egyetem munkacsoportja végezte el, a Guangzhou 12-es Számú Kórházzal közreműködésben. A tanulmányban 19 567, 50 és 93 év közötti egyén vett részt, ennek közel kétharmada nő volt. A résztvevők az életmódbeli szokásaikat, valamint egészségi állapotukat célzó kérdőívet töltöttek ki, ezt követte a fizikális vizsgálat. A leírt eredményekre statisztikai kockázatelemzési módszerek segítségével jutottak.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agy- és gerincsérülések, Nyílt sebek, Bursitis, Agyrázkódás, Shock (sokk), Sziget-betegség, Csonttörések, Égési- és fagyási sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Kaposi-szarkóma, Korpásodás, Szemölcs, Basalioma, Fejtetű, Kontaktekcéma, Vitiligo, Festékes anyajegy, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Ajak- és szájüregi rák, Méhnyakrák, Bőrrák, Végbélrák, Papillaris carcinoma, Agydaganat, Hasnyálmirigy-rák, Csontdaganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Tárolási betegségek, Gyomorhurut, Alkoholos májkárosodás, Irritábilis bélszindróma (IBS), Májzsugor, Botulizmus, Epehólyag-gyulladás, Fekélyes vastagbél-gyulladás, ... |
Fejlődési rendellenességek
Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Turner-szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Autizmus, Diszkalkulia, Marfan-szindróma, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Kleinefelter-szindróma, Mellékhere-gyulladás, Herezacskóvisszeresség, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Here vízsérv (hydrocele testis), Prosztata-megnagyobbodás, Korai magömlés, ... |
|
Fertőző betegségek
Kanyaró, Gnathostoma-fertőzés, Malária, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Dengue-láz, Szalmonella-fertőzés, Álomkór, Mononukleózis, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Torok- és mandulagyulladás, Siketség, Arcüreg-gyulladás, Hangszalag polip, A fül egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nagyothallás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Galaktozémia, Mumpsz, Bölcsőhalál, Cisztás fibrózis, Krupp, Fenilketonúria, Szamárköhögés, Ewing-szarkóma, ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, Cukorbetegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-betegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Addison-kór, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Guillain-Barré-kór, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Alzheimer-kór, Izomdisztrófia, Migrén, Alvászavarok, Huntington chorea, Sclerosis multiplex, ... |
|
Immunológia, hematológia
Autoimmun betegség, Guillain-Barre szindróma, Non-Hodgkin limfómák, Agranulócitózis, Wiskott-Aldrich szindróma, Hemofília, Leiden mutáció, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, Chlamydia, Szifilisz, Lágyfekély, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Dongaláb, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Csontritkulás (oszteoporózis), Gerincferdülés (scoliosis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Porcbetegségek (kondromalácia), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Játékszenvedély (patológiás gambling) , Értelmi fogyatékosság, Skizofrénia, Pánikbetegség, Szorongásos kórképek, Gyógyszerfüggőség, Mániás depressziós elmezavar, Kábítószerfüggőség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Léprepedés, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Bélelzáródás, ... |
|
Szemészet
Szemhéjgörcs, Glaukóma (zöld hályog), Sárgafolt elfajulás, Kötőhártya-gyulladás, Keratoconus, Szürkehályog (katarakta), Rövidlátás, Jégárpa, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívizom betegségek, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Magasvérnyomás-betegség, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Angina pectoris, Szívbillentyű-betegségek, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Mióma, Spontán vetélés, Terhességi rendellenességek, toxémia, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Petefészekgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Petefészek-ciszták, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Bulimia, Farkasvakság, Anorexia, Lisztérzékenység, Beri-beri, Angol-kór, Alultápláltság, Skorbut, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Meghűlés, megfázás, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Hörghurut, COPD, Légúti allergia, szénanátha, Asztma, Légmell, Tüdőtágulat (emphysema), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseciszta, Nephrosis szindróma, Vizelet-inkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Veseelégtelenség, Idült glomerulonephritis, Húgycsőgyulladás, Inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|