|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. június 9.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A cukorbetegség gátolja a munkaképességet
A francia nemzeti gáz- és elektromos vállalat 3000 alkalmazottjának adatait elemezve kiderült, hogy a cukorbetegek gyakrabban vonulnak nyugdíjba illetve betegállományba 50-es éveikben, mint nem cukorbeteg munkatársaik, még akkor is, ha azonos munkakörben dolgoznak.
”A cukorbetegség többféle módon gátolja a munkaképességet” - magyarázza Dr. Rosemary Dray-Spira, a francia nemzeti kutatóintézet (INSERM) rangidős kutatója. ”Például a látásromlás, az idegi károsodások megnehezítik a mozgást, nem beszélve a végtagvesztésekről melyek szintén gátolják azt, hogy a betegek dolgozhassanak.”
A cukorbetegség gyakran fokozza a szív-érrendszeri és vesebetegségekelőfordulási valószínűségét is. A kövérség a cukorbetegség egyik fő kockázai tényezője, a kutatási eredmények szerint éppen ez az, ami a munkaképességet a legnagyobb mértékben befolyásolja. A közlemény a Diabetes Care című szaklapban jelent meg.
Korábban 2004-ben foglalkozott a témával egy amerikai közlemény. Az 50-es éveikben járó cukorbetegek kisebb valószínűséggel dolgoztak, mint nem beteg társaik. 1992 és 2000 között 4,4 milliárd dollár bevételkiesést jelentett a koraibb nyugdíjazás és 32 milliárd dollárt munkaképesség csökkenés miatt a betegség. Az eredmények alátámasztják, hogy a cukorbetegségnek ” jelentős szociális és gazdasági következményei vannak a beteg, a munkáltató és a társadalom számára”.
A vizsgált vállalatnál 1989 és 2007 között 506 alkalmazottnál ismerték fel a betegséget. Adataikat egyenként öt-öt nem cukorbeteg, azonos korú és munkakörű dolgozóéval vetették össze. A betegek kisebb valószínűséggel dolgoztak 50-es éveik közepére (55 éves korukban 52 illetve 66 százalékban). 60 éves korra, mely egyben a francia nyugdíjkorhatár is, a különbség csak tovább fokozódott. (10 százalékuk dolgozott szemben a nem betegek 13 százalékával). Ráadásul 100 cukorbetegből 5 volt addigra rokkantnyugdíjas, ami közel ötször annyi, mint a nem cukorbetegek közötti arány.
Franciaországban elég alacsony a nyugdíjkorhatár, és jól hozzáférhető az egészségügyi ellátás. Olyan országokban, ahol magasabb a nyugdíjkorhatár illetve nincs alanyi jogon járó egészségügyi ellátás, mint például az USA-ban, a cukorbetegség gazdasági hatásai még jelentősebbek. ”Vizsgálatunkból kiderül, hogy nagyon fontos odafigyelni a a cukorbetegségre, azért is, hogy a dolgozók munkaképesek maradhassanak” - írták a kutatók. AZ USA-ban körülbelül 26 millió cukorbeteget tartanak számon. Többségük 2-es típusú cukorbeteg, ami még szorasabban összefügg a kövérséggel. Ha Amerikában továbbra sem nyer teret az egészséges életmód (mozgeszégényen élnek, túl sok kalóriát juttanak szervezetükbe, ezért kövérekké válnak) 2050-re a becslések szerint a lakosság egyharmada cukorbeteggé válik.
|
|
|
| |
| |
|
A 2-es típusú (időskori) diabétesz pontos oka ismeretlen, rizikótényezőnek számít az életkor, a magas vérnyomás, csökkent glukóztolerancia, alacsony HDL, illetve magas triglicerid szint, terhességi diabétesz, a családban már előfordult cukorbetegség, ülő életmód, egészségtelen étrend, és a túlsúly. Heveny szövődmény lehet a diabéteszes kóma. Hosszú távon a magas vércukorszint károsítja az ereket, így veszélybe kerül a betegek szíves és veséje, nő a magas vérnyomás, valamint a szív és érrendszeri betegségek kockázata, súlyos, akár vaksághoz vezető szemkárosodás, vesekárosodás, idegkárosodás alakulhat ki. |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: Ano1962 (60 éves férfi) | időpont: 2008. július 8. 14:15 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fáradtság, fogyás, fokozott étvágy, fokozott szomjúságérzés, gyengeség (fizikai), levertség, viszketés (bőr, száj, torok, orr, stb.)
Húgyrendszer: gyakori vizelés |
| Későbbi tünetek: |
Magatartás, felismerés, érzelem: aluszékonyság, hangulatingadozás, idegesség, idegfeszültség, ingerlékenység, szédülékenység
Húgyrendszer: gyakori vizelés |
| Kórház, rendelő: |
PTE ÁOK OEC Gyermekklinika (Baranya megye, Pécs) |
| Gyógyszerek: |
Kristályos insulin,czink insulin |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Latexallergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Bursitis, Csonttörések, Agy- és gerincsérülések, Vegyszerek okozta belső sérülések, Ficamok, rándulások, Gombamérgezés, Nyílt sebek, Gázmérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Vitiligo, Ruhatetű, Basalioma, Körömgombásodás, Kontaktekcéma, Orbánc, Lapostetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Méhnyakrák, Tüdőrák, Bőrrák, Csontdaganatok, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Májrák, Prosztatarák, Hólyagrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorfekély, Reflux, Aranyér, Gasztrosztóma , Gasztrointesztinális perforáció, Hepatitis B, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Májzsugor, ... |
Fejlődési rendellenességek
Diszkalkulia, Turner-szindróma, Marfan-szindróma, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Andropauza, Fitymaszűkület, Klinefelter-szindróma, Herecsavarodás (torsio testis), Here vízsérv (hydrocele testis), Kleinefelter-szindróma, Korai magömlés, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), ... |
|
Fertőző betegségek
Feketehimlő, Kandidiázis (candida), Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Dengue-láz, Agyhártyagyulladás, Skarlát, Influenza, Szalmonella-fertőzés, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Tinnitus (fülzúgás), Torok- és mandulagyulladás, Gégegyulladás, Orrpolip, Arcüreg-gyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , A fül egyéb betegségei, A gége egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Járványos gyermekbénulás, Nyitott gerinc, Mumpsz, Fenilketonúria, Krupp, Diszpraxia, Felső húgyúti fertőzés, Alsó húgyúti fertőzés, ... |
Hormonális betegségek
Conn-betegség, Conn-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Izomdisztrófia, Creutzfeldt-jakob kór, Disztónia, Vitustánc , Schwannomatózis, Prozopagnózia, Amiotrófiás laterálszklerózis, Wernicke-féle enkefalopátia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Agranulócitózis, Hemofília, Aplasztikus vérszegénység, Vészes vérszegénység, Vashiányos anaemia, Leiden mutáció, Hodgkin-kór, Guillain-Barre szindróma, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, Chlamydia, Szifilisz, Genitális herpesz, HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Lumbágó, Csontritkulás (oszteoporózis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Gerincferdülés (scoliosis), Dongaláb, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Dupuytren-kontraktúra , ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Értelmi fogyatékosság, Asperger-szindróma, Skizofrénia, Stockholm-szindróma , Exorexia , Gyógyszerfüggőség, Diszlexia, Kiégés-szindróma (burnout), ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Sjögren-szindróma, Álköszvény, Reumatoid arthritis, Köszvény, Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Lábszárfekély, Lágyéksérv, Léprepedés, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Távollátás, Makula degeneráció, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Kötőhártya-gyulladás, Keratoconus, Rövidlátás, Kancsalság, Sárgafolt elfajulás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívizom betegségek, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Endocarditis, Von Willebrand szindróma, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészek-ciszták, Méhgyulladás, Bartholin ciszta, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Mióma, Premenstruációs tünetegyüttes, Klimaktérium, Spontán vetélés, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Farkasvakság, Alultápláltság, Anorexia, Bulimia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Angol-kór, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légmell, COPD, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Asztma, Tüdőtágulat (emphysema), Légúti allergia, szénanátha, Tüdőtályog, Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny glomerulonephritis, Veseelégtelenség, Heveny hólyaggyulladás, Vizelet-inkontinencia, Nephrosis szindróma, Vesekőbetegség, Vesicoureteralis reflux, Vizeletinkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|