|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. június 9.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Vigyázzon a terhesség alatt felszedett kilókkal
A terhesség alatti túlzott súlygyarapodással bíró kismamák gyermekei általában túlsúlyosak és nagyobb valószínűséggel lesznek a szívbetegek, derül ki egy új kísérletből.
A kutatók változó terhességi kezdősúllyal rendelkező nőket vizsgáltak és követték nyomon gyerekeiket 9 éves korukig. "Azt gondolom, hogy sok nő úgy érzi, a terhessége az az időszak, amikor sokat tud és sokat is kell ennie" - nyilatkozta Debbie Lawlor a University of Bristol professzora. Azonban több kutatásra van szükség, hogy teljes képet kapjunk arra vonatkozóan, hogy létezik-e olyan optimális testsúly, amelyik mellett nem nő az alacsony születési súly kockázata, illetve nem fokozódik az édesanya illetve a magzat egészségügyi kockázata szüléskor illetve a további életük során. A közlemény a Circulation folyóirat június 1-jei számában jelent meg.
Az átlagos súlyú nők terhesség alatti ideális súlygyarapodása 11 és 16 kg közötti, míg a túlsúlyosak esetében 6 és 11 kg közötti az ideális súlygyarapodás az Institute of Medicine irányelvei szerint. Az alultáplált hölgyek számára 12 és 18 kg közötti, míg az elhízottak számára 5 és 9 kg közötti súlygyarapodást ajánlanak. A terhesség előtti ideális súly kiszámolására a BMI-t (body mass index) használjuk, amelyik a testmagasságot és testtömeget veszi alapul.
Brit tudósok 6700 nő és gyermeke adatait elemezték 1991-től kilenc éven át. Az édesanyák majdnem mind fehér bőrűek voltak. A kilenc év során rendszeresen feljegyezték a gyerekek testsúlyát és vérnyomását és a terhesség alatti testsúlygyarapodást. Lawlor és kutatótársai arra az eredményre jutottak, hogy a túlzott súlygyarapodást mutató kismamák gyerekeinek 2 ponttal nagyobb volt a BMI-jük, 2,5 centiméterrel nagyobb volt a derékbőségük, csaknem 1 kilóval több volt a testzsírtömegük, magasabb volt a vérnyomásuk, magasabb volt a gyulladásos faktoruk értéke vérvizsgálataik során, és alacsonyabb volt a jó koleszterin szintjük. Ezek az eltérések még kifejezettebbek voltak azon gyerekek esetében, akiknek édesanyja hetente több mint fél kilót hízott a terhessége első harmadát követően.
"Eredményeink azt mutatják, hogy ha az ideális terhesség alatti súlygyarapodás mértékét szeretnénk megismerni, további vizsgálatokat kell végezni a gyerekek további élete során, illetve a szülés körüli időszakban" - nyilatkozta Lawlor. "Még sok adat hiányzik ahhoz, hogy az ideális terhesség alatti súlygyarapodást meghatározzuk, azt, amelyik mind az édesanya, mind a gyermek számára hosszú és rövid távon is a legideálisabbnak bizonyul."
|
|
|
| |
| |
|
A szívizom rendellenességeit előidézheti vírusfertőzés, szívroham, alkoholizmus, magas vérnyomás, táplálkozási betegségek, szisztémás lupus erythematosus, cöliákia, végstádiumú vesebetegség. Léteznek ismeretlen okú szívizomrendellenességek is. Típusok: tágulásos (dilatatív), hipertófiás, restriktív. Szövődményként a szívelégtelenség és szívritmuszavarok fenyegetnek. |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: betegszoba.hu (52 éves nő) | időpont: 2008. június 14. 20:40 |
 |
| Történet: |
A szívizom rendellenességeit előidézheti vírusfertőzés, szívroham, alkoholizmus, magas vérnyomás, táplálkozási betegségek, szisztémás lupus erythematosus, cöliákia, végstádiumú vesebetegség. Léteznek ismeretlen okú szívizomrendellenességek is. Típusok: tágulásos (dilatatív), hipertófiás, restriktív. |
| Kezdeti tünetek: |
Ideg-, csont- és izomrendszer: ájulás, szédülés
Has és emésztő rendszer: ascites - hasi vízenyő
Húgyrendszer: éjszakai vizelési kényszer, kevés vizelet
Általános tünetek: étvágytalanság, fáradtság, gyengeség (fizikai), mellkasi fájdalom
Magatartás, felismerés, érzelem: koncentráció zavar, csökkent éberség
Keringés és légzés: köhögés, légszomj, magas vérnyomás, szívdobogás érzés
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: vizenyő (boka, lábszár, lábfej duzzanata) |
| Gyógyszerek: |
Inotróp szerek, pl.: digoxin, dopamin, dobutamin; vízhajtók, értágítók, angiotenzinkonvertáz enzim gátlók (ACE-gátlók), aldoszteron-gátlók, béta-blokkolók, szívritmuszavar elleni szerek, véralvadágátlók. |
| Alternatív gyógymódok: |
A betegnek tisztában kell lennie állapotával, a lehetséges következményekkel, annak tüneteivel, hogy a betegség súlyosbodását felismerje, időben orvoshoz tudjon fordulni. Pacemaker beültetése, előrehaladott esetben szívátültetés segít csak. |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Szövődményként a szívelégtelenség és szívritmuzavarok fenyegetnek. |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ételfertőzés és -mérgezés, Csonttörések, Agy- és gerincsérülések, Shock (sokk), Ficamok, rándulások, Gombamérgezés, Bursitis, Égési- és fagyási sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Ruhatetű, Basalioma, Lapostetű, Vitiligo, Kaposi-szarkóma, Herpesz, Körömgombásodás, Seborrheás dermatitisz, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Hólyagrák, Bőrrák, Agydaganat, Kötőszöveti eredetű daganatok, Hasnyálmirigy-rák, Tüdőrák, Emlőrák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Tárolási betegségek, Epekőbetegség, Alkoholos májkárosodás, Botulizmus, Epehólyag-gyulladás, Aranyér, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Reflux, ... |
Fejlődési rendellenességek
Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Turner-szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Mellékhere-gyulladás, Kleinefelter-szindróma, Heregyulladás (orchiditis), Here vízsérv (hydrocele testis), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Fitymaszűkület, Fitymafék (rövid), Férfi meddőség, ... |
|
Fertőző betegségek
Trichomoniázis, Kandidiázis (candida), Tetanusz, Legionárius betegség (legionellosis), Lépfene, Dengue-láz, Mononukleózis, Agyhártyagyulladás, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Gégegyulladás, Nagyothallás, A fül egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, Orrpolip, Siketség, Torok- és mandulagyulladás, A gége egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Szamárköhögés, Felső húgyúti fertőzés, Galaktozémia, Bölcsőhalál, Oltási szövődmények, Nyitott gerinc, Alsó húgyúti fertőzés, Reumás láz, ... |
Hormonális betegségek
Conn-betegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, Cushing-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Epilepszia, Angelman-szindróma, Polyneuropathia, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Arcidegzsába, Myastenia gravis, Parkinson-kór, Narkolepszia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Agranulócitózis, Aplasztikus vérszegénység, Wiskott-Aldrich szindróma, Hemofília, Vészes vérszegénység, Guillain-Barre szindróma, Leiden mutáció, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, HIV (AIDS), Chlamydia, Szifilisz, Lágyfekély, Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Dongaláb, Scheuermann-kór, Csontritkulás (oszteoporózis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Lumbágó, Izombetegségek, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Diszlexia, Pánikbetegség, Kábítószerfüggőség, Delirium tremens, Asperger-szindróma, Alkoholizmus, delírium tremens, Depresszió, Borderline szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Léprepedés, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Rövidlátás, Keratoconus, Jégárpa, Stargardt-szindróma, Sárgafolt elfajulás, Kancsalság, Távollátás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Angina pectoris, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívizom betegségek, Szívbillentyű-betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészekgyulladás, Meddőség, Terhességi rendellenességek, toxémia, Spontán vetélés, Petefészek-ciszták, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Endometriózis, Klimaktérium, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Elhízás, Anorexia, Skorbut, Bulimia, Kóros soványság, Lisztérzékenység, Angol-kór, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, Meghűlés, megfázás, COPD, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőgyulladás, Tüdőkeringés betegségei, Légmell, Tüdőtágulat (emphysema), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Nephrosis szindróma, Vizeletinkontinencia, Veseelégtelenség, Veseciszta, Vizelet-inkontinencia, Idült glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, Inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|