|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. január 2.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Újév napján történik a legtöbb bölcsőhalál
A San Diego-i California Egyetemen készült tanulmány szerint összefüggés van a hirtelen csecsemőhalál és az alkoholfogyasztás között. A David Phillips szociológus által vezetett kutatás eredményei az Addiction című folyóiratban jelentek meg.
Nem éppen ünnepi gondolatok, de annál fontosabbak: a bölcsőhalálok száma újév napján 33 százalékkal megugrik az év többi napjához képest, aminek feltételezett okozója a szülők által előző este elfogyasztott alkoholmennyiség.
A tanulmány majdnem 130 000 esetet vizsgált meg 1973 és 2006 között. Bár a csecsemőhalálozás mértéke az 1994-es kampány óta - amely során többek között a háton altatást is népszerűsítették - lecsökkent, továbbra is vezető halálozási ok maradt az egy hónapos és egyéves kor közötti gyerekeknél. Phillips és munkatársai azt tapasztalták, hogy újév napján, amikor a szokásosnál jóval több alkoholt fogyasztanak az emberek, a hirtelen csecsemőhalál mértéke is emelkedik. Kisebb mértékű emelkedést tapasztaltak továbbá hétvégeken is, illetve egyéb jelentős ünnepnapokon, ami szintén arra utal, hogy összefüggés lehet az alkoholfogyasztás és a bölcsőhalál között.
Hogy leellenőrízzék, nem csak általában a szülők aluszékonysága az oka a taragédiáknak, megnézték, mi történik a téli időszámításra történő átálláskor, amikor sokan később fekszenek le egy órával, de ebben az esetben semmi különbséget nem észleltek.
Phillips elmondta, hogy a tanulmány nem teszi az alkoholt egyedüli felelőssé a bölcsőhalálért, de az összefüggés a két dolog között figyelemre méltó. A szakember szerint szükség lenne egy újabb kampányra, amely során felhívnák a szülők és gyerekgondozók figyelmét arra, hogy alkohol hatása alatt romlik az ítélőképességük, és ezáltal megnőhet a csecsemőhalálozás esélye.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Latexallergia, Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Shock (sokk), Gombamérgezés, Agyrázkódás, Ételfertőzés és -mérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Sziget-betegség, Agy- és gerincsérülések, Gázmérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Rosacea, Fejtetű, Erythema nodosum, Kontaktekcéma, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Seborrheás dermatitisz, Ekcéma, Ruhatetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Májrák, Wilms-tumor, Ajak- és szájüregi rák, Gyomorrák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Méhnyakrák, Vastagbélrák, Krónikus limfoid leukémia, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Reflux, Gasztrointesztinális perforáció, Anális fisszúra, Gyomorhurut, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Gyomorfekély, Aranyér, Zsírmáj, ... |
Fejlődési rendellenességek
Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Diszkalkulia, Marfan-szindróma, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Bilharziózis, Klinefelter-szindróma, Here vízsérv (hydrocele testis), Férfi meddőség, Korai magömlés, Andropauza, Fitymaszűkület, ... |
|
Fertőző betegségek
Agyhártyagyulladás, Febris recurrens, Hastífusz, Lépfene, Toxoplazmózis, Bárányhimlő, Chikungunya-láz, Herpangina, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
A fül egyéb betegségei, Torok- és mandulagyulladás, A gége egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, Arcüreg-gyulladás, Orrpolip, Siketség, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , ... |
|
Gyermekgyógyászat
Nyitott gerinc, Felső húgyúti fertőzés, Alsó húgyúti fertőzés, Krupp, Farkastorok, Reumás láz, Cisztás fibrózis, Fenilketonúria, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Cushing-szindróma, Hipofízis betegségei, Addison-kór, Férfi nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-betegség, Cukorbetegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Vitustánc , Esszenciális tremor, Tourette-szindróma, Cluster-fejfájás , Schwannomatózis, Creutzfeldt-jakob kór, Angelman-szindróma, Alvászavarok, ... |
|
Immunológia, hematológia
Agranulócitózis, Hemofília, Wiskott-Aldrich szindróma, Vészes vérszegénység, Vashiányos anaemia, Hodgkin-kór, Aplasztikus vérszegénység, Leiden mutáció, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, Chlamydia, Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Izombetegségek, Lumbágó, Scheuermann-kór, Dongaláb, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Metatarsalgia , Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Stockholm-szindróma , Delirium tremens, Korszakov-szindróma, Egyéb függőségek, Kényszerbetegség, Asperger-szindróma, Diszlexia, Exorexia , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, Köszvény, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Vérmérgezés, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Jégárpa, Sárgafolt elfajulás, Távollátás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Kancsalság, Rövidlátás, Keratoconus, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívizom betegségek, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Von Willebrand szindróma, Coarctatio aortae , Anémia, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Terhességi rendellenességek, toxémia, Spontán vetélés, Meddőség, Endometriózis, Petefészek-ciszták, Méhgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Klimaktérium, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Beri-beri, Angol-kór, Alultápláltság, Skorbut, Kóros soványság, Bulimia, Farkasvakság, Anorexia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, Tüdőtágulat (emphysema), Légúti allergia, szénanátha, Asztma, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Meghűlés, megfázás, Atelektázia, Hörghurut, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Húgycsőgyulladás, Nephrosis szindróma, Vesemedence-gyulladás, Vizeletinkontinencia, Veseelégtelenség, Heveny hólyaggyulladás, Veseciszta, Vesicoureteralis reflux, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|