|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. július 23.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Sokkoló tévézénézési adatok
Egy átlagos iskoláskorú ma 4 és fél órát tévézik naponta és 7 és fél órát tölt képernyő előtt a Kaiser Family Foundation aktuális felmérése szerint.
Egy Oregonban készült felmérés szerint a 2 éves gyerekek 20 százaléka többet tévézik, mint a naponta megengedett 2 óra, ami már befolyásolja a gyerekek mentális fejlődését, megnöveli a túlsúlyra és a hiperaktivitásra való hajlamot.
Kutatók Amerika-szerte a 2 éves korosztály tévénézési szokásait vizsgálták. Egy átlagos napon 19,6 százalékuk legalább két órát tévézett. A feketeédesanyák 36 százaléka állította ugyanezt, szemben a fehérek közötti kevesebb mint 19 százalékkal. Ha a tévét a gyerekszobába helyezték el, a gyerekek 34 százaléka nézte azt túl sokat, ezzel szemben, ha ott nem volt készülék, csak 16,3 százalékuk tette ugyanezt.
Ha a gyerek kevesebb, mint négyszer hagyta el a lakást hetente, akkor 23 százalékban tévézett az ajánlottnál többet, míg ha gyakran kimozdultak, akkor 14,5 százalékuk tette ugyanezt. Azok a gyerekek, akik óvodába vagy bölcsődébe jártak, átlagosan sokkal kevesebbet tévéztek ( 7,8 százalékot szemben a 23 százalékkal).
"A tévé akkor jelent igazán gondot , amikor a gyerek életének fontos, elengedhetetlen részévé válik" - nyilatkozta Dr. Gwen Wurm, a Miami Egyetem Miller Orvosi Karának gyerekgyógyász docense. És ez nemcsak a tévét, hanem a képernyőt jelenti- a számítógépet, a videojátékokat, mindent, amihez képernyő tartozik. Fontos, hogy a gyerekek a számukra készült műsorokat nézzék, egy olyan készüléken, melyet nem a gyerekszobába teszünk.
A közlemény a Morbidity and Mortality Weekly Report július 16-i számában jelent meg . Ha idejében korlátozzuk a gyerekek tévénézésének idejét, van remény arra, hogy idősebb korukban sem fognak túl sokat tévét nézni.Kisgyerekkorban a tévé előtt eltöltött időnek a későbbiekben igen jelentős hatása van, ám nincs tudományos bizonyíték arra, hogy fejlesztené gyerekeinket. Inkább negatív hatással bír: nehezebben tanulnak, nyelvi készségeik és összpontosító képességük is rosszabb, de a gyerekkori túlsúllyal is kapcsolatba hozták.
Minél többet beszélnek egy gyerekhez, annál jobbak lesznek a nyelvi készségei. Tévézés közben a gyerekhez nem szólnak, a tévé előbb-utóbb pótlékká válik. A gyerekek számára az egyik legfontosabb, hogy érdemben együtt legyenek szüleikkel, beszélgessenek, játszanak együtt. Ráadásul a sok tévézés hatására a gyerekek túlsúlyossá is válnak, nemcsak a mozgásszegényebb életmód, hanem a reklámok miatt is, amelyekben egészségtelen dolgokat reklámoznak. A megoldás- kapcsoljuk ki a tévét, beszélgessünk és töltsünk több értékes időt gyerekeinkkel, mozduljunk ki együtt otthonról. Minél több időt töltenek a gyerekek szabad levegőn, annál egészségesebbek lesznek.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Nyílt sebek, Vegyszerek okozta belső sérülések, Agy- és gerincsérülések, Gombamérgezés, Ficamok, rándulások, Égési- és fagyási sérülések, Agyrázkódás, Ételfertőzés és -mérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Korpásodás, Ruhatetű, Lapostetű, Szemölcs, Rosacea, Körömgombásodás, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Hasnyálmirigy-rák, Emlőrák, Nyelőcsőrák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Leukémiák, Csontdaganatok, Agydaganat, Bőrrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Anális fisszúra, Epehólyag-gyulladás, Gyomorfekély, Nyombélfekély, Aranyér, Epekőbetegség, Hepatitis C, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), ... |
Fejlődési rendellenességek
Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Fenilketonuria, Marfan-szindróma, Diszkalkulia, Kromoszóma rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Autizmus, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Herecsavarodás (torsio testis), Mellékhere-gyulladás, Kleinefelter-szindróma, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Fitymafék (rövid), Férfi meddőség, Heregyulladás (orchiditis), ... |
|
Fertőző betegségek
Legionárius betegség (legionellosis), Trichomoniázis, Álomkór, Mononukleózis, Kandidiázis (candida), Anthrax, Kolera, Lyme-kór, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Nagyothallás, A fül egyéb betegségei, Torok- és mandulagyulladás, A gége egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, Hangszalag polip, Tinnitus (fülzúgás), Orrpolip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Oltási szövődmények, Cisztás fibrózis, Felső húgyúti fertőzés, Bölcsőhalál, Szamárköhögés, Krupp, Alsó húgyúti fertőzés, Mumpsz, ... |
Hormonális betegségek
Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, Cukorbetegség, Női nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, Addison-kór, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Myastenia gravis, Tourette-szindróma, Alvászavarok, Huntington chorea, Narkolepszia, Arcidegzsába, Alzheimer-kór, Wernicke-féle enkefalopátia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Agranulócitózis, Autoimmun betegség, Non-Hodgkin limfómák, Hemofília, Wiskott-Aldrich szindróma, Leiden mutáció, Aplasztikus vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, HIV (AIDS), Szifilisz, Lágyfekély, Chlamydia, Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Gerincferdülés (scoliosis), Lumbágó, Porcbetegségek (kondromalácia), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Izombetegségek, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Diszlexia, Korszakov-szindróma, Pánikbetegség, Skizofrénia, Kábítószerfüggőség, Asperger-szindróma, Mániás depressziós elmezavar, Alkoholizmus, delírium tremens, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Lágyéksérv, Meckel-divertikulum, Léprepedés, Vérmérgezés, Lábszárfekély, Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Szemhéjgörcs, Kancsalság, Szürkehályog (katarakta), Jégárpa, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Keratoconus, Glaukóma (zöld hályog), Kötőhártya-gyulladás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Magasvérnyomás-betegség, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Angina pectoris, Szívizom betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Meddőség, Spontán vetélés, Terhességi rendellenességek, toxémia, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Klimaktérium, Mióma, Endometriózis, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Bulimia, Alultápláltság, Anorexia, Beri-beri, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Skorbut, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Hörghurut, Tüdőgyulladás, Tüdőtályog, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőtágulat (emphysema), COPD, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Nephrosis szindróma, Húgycsőgyulladás, Vesekőbetegség, Veseciszta, Vizeletinkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Heveny hólyaggyulladás, Idült glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|