|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. október 27.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Okosabbak lesznek a babák a szoptatástól?
Azok a kisbabák, akiket édesanyjuk szoptat, okosabbak lesznek, sőt viselkedési problémák is ritkábban fordulnak elő náluk - állítja egy új tanulmány.
Az Essex Egyetem Szociális és Gazdasági Intézet Kutatóközpontjának (ISER) kutatói az elmúlt két évben a szoptatás és a kisbabák fejlődése közti összefüggéseket vizsgálták. Az eredményekből kiderült, hogy a szoptatás növelte a gyerekek IQ-ját, ami javította a kicsik társadalmi mobilitását is. Megfigyelhető volt az is, hogy ötéves korukra kisebb arányban fordultak elő náluk viselkedési problémák.
A kutatócsoport most a brit kormányhoz fordult, hogy a kormány hangsúlyozza az anyák számára, a szoptatás a kisbabájuk jövője szempontjából is fontos. Azt azonban, hogy a szoptatás, hogyan és miért segíti elő a kisbabák fejlődését, egyelőre nem tudták megmondani a tudósok. Szakértők szerint, ha bizonyítani lehetne, hogy valóban a szoptatás okozza ezeket a pozitív változásokat és nem egyéb szociális tényezők, akkor az eredményeket társadalompolitikai célok megvalósítására is fel lehetne használni. A szociálisan hátrányos helyzetű anyákat például meg lehetne győzni a szoptatás fontosságáról, hogy belássák, azzal növelhetnék a kisbabájuk életesélyeit. Aggasztó ugyanakkor az, hogy egyre több, jó szociális körülmények közt élő nő mond le a szoptatásról, attól tartva, hogy az megváltoztatja a melle alakját.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Nyílt sebek, Ficamok, rándulások, Agyrázkódás, Gázmérgezés, Bursitis, Ételfertőzés és -mérgezés, Gombamérgezés, Csonttörések, ... |
|
Bőrbetegségek
Basalioma, Kaposi-szarkóma, Pinta, Ekcéma, Festékes anyajegy, Kontaktekcéma, Seborrheás dermatitisz, Fejtetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Méhnyakrák, Hererák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Gyomorrák, Bőrrák, Hólyagrák, Kaposi-szarkóma, Nyelőcsőrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Nyombélfekély, Reflux, Nyelőcsőfekély, Gasztrointesztinális perforáció, Tárolási betegségek, Aranyér, Gasztrosztóma , Alkoholos májkárosodás, ... |
Fejlődési rendellenességek
Húgyúti fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Fenilketonuria, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Turner-szindróma, Autizmus, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymafék (rövid), Korai magömlés, Mellékhere-gyulladás, Bilharziózis, Heregyulladás (orchiditis), Prosztata-megnagyobbodás, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Klinefelter-szindróma, ... |
|
Fertőző betegségek
Veszettség (Rabies lyssa), Tetanusz, Lyme-kór, Álomkór, Trichomoniázis, Dengue-láz, Influenza, Kullancs-enkefalitisz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Siketség, Hangszalag polip, A gége egyéb betegségei, Nagyothallás, Orrpolip, Arcüreg-gyulladás, A fül egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Szamárköhögés, Alsó húgyúti fertőzés, Reumás láz, Felső húgyúti fertőzés, Bölcsőhalál, Ewing-szarkóma, Farkastorok, Nyitott gerinc, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Conn-szindróma, Conn-betegség, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Prozopagnózia, Migrén, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Alvászavarok, Parkinson-kór, Vitustánc , Alvási apnoe, Myastenia gravis, ... |
|
Immunológia, hematológia
Non-Hodgkin limfómák, Vashiányos anaemia, Aplasztikus vérszegénység, Hodgkin-kór, Hemofília, Autoimmun betegség, Guillain-Barre szindróma, Agranulócitózis, ... |
Nemi betegségek
HIV (AIDS), Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, Lágyfekély, Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Metatarsalgia , Lumbágó, Lúdtalp, Dupuytren-kontraktúra , Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Scheuermann-kór, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Exorexia , Játékszenvedély (patológiás gambling) , Alkoholizmus, delírium tremens, Stockholm-szindróma , Asperger-szindróma, Poszttraumatikus stressz szindróma, Egyéb függőségek, Pánikbetegség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, Köszvény, Sjögren-szindróma, Álköszvény, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Vérmérgezés, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Szemhéjgörcs, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Glaukóma (zöld hályog), Keratoconus, Jégárpa, Rövidlátás, Sárgafolt elfajulás, Kötőhártya-gyulladás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívelégtelenség, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Anémia, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Érelmeszesedés, Endocarditis, Magasvérnyomás-betegség, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Bartholin ciszta, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Endometriózis, Petefészek-ciszták, Meddőség, Spontán vetélés, Mióma, Petefészekgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Beri-beri, Alultápláltság, Kóros soványság, Skorbut, Anorexia, Farkasvakság, Angol-kór, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Atelektázia, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőgyulladás, Tüdőtágulat (emphysema), Asztma, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légmell, COPD, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny hólyaggyulladás, Idült glomerulonephritis, Veseelégtelenség, Vizeletinkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Vizelet-inkontinencia, Inkontinencia, Vesekőbetegség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|