|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. október 3.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Nem a szoptatástól ereszkedik meg a mell
Egy tanulmány szerint főleg azoknak a nőknek nem sikerül a szoptatás, akik meg vannak győződve arról, hogy gyermekük ilyen módon történő táplálása árt a mellük alakjának.
Pedig az Amerikai Plasztikai Sebészek Társasága leszögezte: a mell minden egyes terhesség után egyre inkább megereszkedik, függetlenül attól, hogy az édesanya szoptat-e. ”Ha egy nő elhiszi, hogy a szoptatástól előnytelenül fog változni a melle alakja, nagy az esély rá, hogy nem is fog neki sikerülni. Pedig ez csak egy szerencsétlen tévhit. Fontos tudatosítani az anyákban, hogy amellett, hogy a szoptatás semmilyen káros hatással nem lesz az alakjukra, számtalan előnnyel szolgál az ő és a babájuk számára is.” - mondta el Dr. Norma Cruz plasztikai sebész.
A kutatók 160 szilikonmellű nőt vizsgáltak. Annak a 97-nek közülük, akinek nem sikerült szoptatni kisbabáját, 86 százaléka bevallotta, hogy komolyan szorongott attól, mi lesz a mellével. Ezzel szemben azon 63 asszonyból, akik legalább két hétig kizárólag anyatejjel táplálták gyermeküket, mindössze 13 százalék számolt be hasonló aggodalmakról.
”Érthető, hogy a szilikonnal rendelkező nők aggódnak a mellük alakja miatt, hiszen nem kevés pénzt és energiát fektettek bele. Azonban fontos megjegyezni, hogy nem a szoptatás, hanem maga a várandósság az, ami eldeformálja őket.” - magyarázta Cruz.
A szoptatás nem csak az anya-gyermek kapcsolat erősítését szolgálja. Segítségével csökkenthető az olyan megbetegedések valószínűsége, mint a 2-es típusú cukorbetegség, a mell- és petefészekrák és a szülés utáni depresszió. Az anyatej emellett erősíti a csecsemő immunrendszerét, és számos kór ellen segít felvenni a harcot. ”Mivel tudjuk, hogy milyen sok előnnyel jár a szoptatás, fontos a megfelelő felvilágosító kampány is, hogy ezzel is javítsuk a kisbabák és anyukáik egészségi állapotát.” - vonta le a következtetést Cruz.
Az előadás az Amerikai Plasztikai Sebészek Társaságának denveri konferenciáján hangzott el.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Latexallergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Vegyszerek okozta belső sérülések, Agy- és gerincsérülések, Gázmérgezés, Nyílt sebek, Sziget-betegség, Ficamok, rándulások, Gombamérgezés, Csonttörések, ... |
|
Bőrbetegségek
Herpesz, Napszúrás, Körömgombásodás, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Ótvar, Rühesség, Erythema nodosum, Kaposi-szarkóma, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Nyelőcsőrák, Lipoma, Papillaris carcinoma, Végbélrák, Vesemedencerák, Hólyagrák, Gégerák, Leukémiák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorfekély, Irritábilis bélszindróma (IBS), Nyelőcsőfekély, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Anális fisszúra, Zsírmáj, Zollinger-Ellison szindróma, Hepatitis C, ... |
Fejlődési rendellenességek
Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Hiperkinézis, Kromoszóma rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Heregyulladás (orchiditis), Here vízsérv (hydrocele testis), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Bilharziózis, Prosztata-megnagyobbodás, Férfi meddőség, Herezacskóvisszeresség, ... |
|
Fertőző betegségek
Tuberkulózis (TBC), Agyhártyagyulladás, Szalmonella-fertőzés, Vérhas, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Veszettség (Rabies lyssa), Hastífusz, Sárgaláz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Gégegyulladás, Nagyothallás, Tinnitus (fülzúgás), A gége egyéb betegségei, A fül egyéb betegségei, Orrpolip, Siketség, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , ... |
|
Gyermekgyógyászat
Szamárköhögés, Mumpsz, Down-kór, Nyitott gerinc, Ewing-szarkóma, Farkastorok, Krupp, Cisztás fibrózis, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-szindróma, Cukorbetegség, Addison-kór, Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Disztónia, Arcidegzsába, Amiotrófiás laterálszklerózis, Esszenciális tremor, Bartter-szindróma, Alzheimer-kór, Sclerosis multiplex, Neglekt szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Hemofília, Guillain-Barre szindróma, Vashiányos anaemia, Agranulócitózis, Non-Hodgkin limfómák, Autoimmun betegség, Aplasztikus vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
HIV (AIDS), Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, Lágyfekély, Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Lúdtalp, Porcbetegségek (kondromalácia), Gerincferdülés (scoliosis), Metatarsalgia , Dupuytren-kontraktúra , Csontritkulás (oszteoporózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Stockholm-szindróma , Borderline személyiségzavar, Exorexia , Skizofrénia, Korszakov-szindróma, Diszlexia, Értelmi fogyatékosság, Disztímia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Álköszvény, Köszvény, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Bélelzáródás, Léprepedés, Lágyéksérv, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Kötőhártya-gyulladás, Makula degeneráció, Távollátás, Jégárpa, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Kancsalság, Szemhéjgörcs, Glaukóma (zöld hályog), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Angina pectoris, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Szívizom betegségek, Von Willebrand szindróma, Szívelégtelenség, Anémia, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Endometriózis, Petefészekgyulladás, Bartholin ciszta, Petefészek-ciszták, Klimaktérium, Mióma, Méhgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Elhízás, Skorbut, Lisztérzékenység, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Bulimia, Beri-beri, Angol-kór, Anorexia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, Tüdőgyulladás, Tüdőkeringés betegségei, Asztma, Légúti allergia, szénanátha, Légmell, Tüdőtágulat (emphysema), Hörghurut, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesicoureteralis reflux, Vizeletinkontinencia, Húgycsőgyulladás, Inkontinencia, Veseelégtelenség, Heveny hólyaggyulladás, Veseciszta, Nephrosis szindróma, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|