|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2012. február 7.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Nem a császármetszés miatt híznak el a gyerekek
Alaptalannak bizonyultak azok a korábbi brazil kutatási eredmények, melyek kapcsolatot mutattak ki a császármetszéssel történő világra jövetel és a túlzott súlygyarapodás között. Néhány tudós korábbi feltételezése alapján az összefüggés hátterében az állhat, hogy az így született csecsemők nincsenek kitéve a szülőcsatornában található baktériumoknak.
A legutóbbi vizsgálatok azonban - melyeket Fernando Barros, a brazíliai Pelotas Katolikus Egyetemének munkatársa és kollégái végeztek - rácáfolnak ezekre a korábbi nézetekre. Az American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban közzétett tanulmány során Barros és csapata olyan Dél-Brazíliában született gyerekek adatait nézte át, akik 1982-ben, 1993-ban vagy 2004-ben születtek. Az összesen több ezer gyerek fejlődését addig követték nyomon, amíg a legidősebb el nem érte a 23 éves kort.
Az eredmények alapján először valóban úgy tűnt, hogy a császármetszéssel világra segített gyermekek nagyobb százalékban voltak túlsúlyosak, mint a természetes úton születettek, ám ez a különbség azonnal köddé vált, amint más körülményeket is - például a család jövedelmét, a születési súlyt, az iskolázottságot, az anya súlyát, korát, illetve azt, hogy dohányzik-e - is figyelembe vették a szakemberek.
A mostani vizsgálati eredmények azért is igen jelentősek, mert a 2009-es adatok alapján Brazíliában az újszülöttek több mint fele császármetszéssel jött világra, és már az Egyesült Államokban is harminc százalék fölé emelkedett az így születettek aránya. Magyarországon ma körülbelül minden harmadik baba születik császármetszéssel.
Dr. David Ludwig, a Bostoni Gyermekkórház munkatársa úgy véli, a korábbi kutatások azért voltak félrevezetőek, mert nem vettek figyelembe elég szempontot. Barrosszal együtt azonban mindketten azon az állásponton vannak, hogy továbbra is csak indokolt esetben döntsenek a nők a császármetszés mellett, hiszen - ha a gyerekek elhízottságának mértékét nem is növeli ez az orvosi beavatkozás - más kockázati tényezőket továbbra is magában hordoz.
|
|
|
| |
| |
|
Az elhízás (obesitas) anyagcserefolyamatok olyan genetikai, központi idegrendszeri vagy endokrin és környezeti hatásokra létrejövő zavar, mely az energiaháztartás egyensúlyának módosulását okozza. Ez a folyamat a táplálékfelvétel növelésében és/vagy az energialeadás csökkenésében nyilvánul meg, majd fokozott zsírraktározáshoz vezet. Az elhízás tehát krónikus és recidiváló betegség (WHO), mely tartós kezelést igényel, elsősorban kísérő betegségek kezelésével kapcsolatban. |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: moha82 (30 éves nő) | időpont: 2011. december 19. 23:27 |
 |
| Történet: |
Sziasztok.Az én témám nem egészen ide való de bízom benne valaki tud tanácsot adni mert már nagyon el vagyok keseredve.Nekem a problémám az,hogy nem tudok hízni bármit eszek s bár mikor.165/55 VAGYOK.
Már sok mindent kipróbáltam de sajna sikertelenül.Gyógyszert s vitamint amit ellehet képzelni.Ha valaki valami jó módszert erre tudna ajánlani kérem segítsen.
Köszönöm előre is. |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: nl550313 (57 éves férfi) | időpont: 2011. december 13. 03:23 |
 |
| Történet: |
56 éves férfi vaok, imádok enni, kondicionált evés-gyönyönyört érzek, kb. 100 %-os a halálos túlsúlyom - minden segítség érdekel.... A 7 főbűnből enyém : a mohóság... |
| Kezdeti tünetek: |
Keringés és légzés: visszeresség (tágult vénák) |
| Későbbi tünetek: |
Has és emésztő rendszer: bűzös széklet, egyszerre nagy mennyiségű étel elfogyasztása, fokozott gázképződés |
| Gyógyszerek: |
algopirin
rivotril
kalmopirin |
| Alternatív gyógymódok: |
meditáció
csikung
jóga |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
túlélés, pozitív gondolkodás... |
|
|
 |
| |
| beküldte: Piszi2007 (26 éves nő) | időpont: 2011. november 28. 17:13 |
 |
| Történet: |
Sziasztok:)Terméktapasztalatommal szeretnék segíteni azoknak akiknek lehet:)))))
alexandrapoleszak.dxn.hu/termekek |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: általános állapotromlás, fáradtság, fokozott étvágy, gyakori fertőzések, gyengeség (fizikai), immunrendszer gyengülése, levertség, pszichogén fájdalom, rossz közérzet, szorongás, testsúlytöbblet
Has és emésztő rendszer: felfúvódás, gyomorégés, hasi görcsök, hasi telítettség érzése, haspuffadás |
| Gyógyszerek: |
természetes gyógymódok |
| Alternatív gyógymódok: |
kizárólagosan olyan embereknek szeretnék segíteni...akár személyes kapcsolatfelvétel által is,akik természetes gyógymódkedvelők:))) |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: magyareva (39 éves nő) | időpont: 2008. november 10. 14:28 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Magatartás, felismerés, érzelem: a külső megjelenést és magatartást illető egyéb tünetek és jelek, a szituációhoz képes túlzott szorongás és aggodalom, aggodalmasság, bizonytalan önkép, identitás, társadalmi elszigeteltség
Has és emésztő rendszer: felfúvódás, felfúvódásos fájdalom, gyomorégés, haspuffadás
Általános tünetek: fokozott étvágy, izzadás, lábdagadás, szorongás |
| Későbbi tünetek: |
Has és emésztő rendszer: gyomorégés, gyomortáji, hátba sugárzó fájdalom |
| Alternatív gyógymódok: |
vitaminok, táplálékkiegészítők,méregtelenítő tea, teljeskiőrlésű termékek, cukor, szénhidrátok kerülése, rostos ételek, sok nyers zöldség, gyümölcs, ananásztabletta
mozgás,diéta, csoportterápia, ami segít megalapozni a lelki egyensúlyt, segített megtalálni evési "rohamaim"okát- ami nálam sokszor stresszoldásra szolgált. Most a kiváltó okok kiküszöbölésén dolgozok. |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: Livi (45 éves nő) | időpont: 2008. október 22. 17:20 |
 |
| Történet: |
Több fogyókúrán átestem már,de mindig visszaugrottak a kilók.Sok helyről hallottam, hogy teljes életmódváltást kell csinálni, nem kúraszerűen venni a dolgokat. Addig nem működik, amig úgy élem meg, hogy megvonok valamit magamtól, áldozatot hozok a fogyás oltárán. Nagyon sokat kellene fogynom. Lehet ezért megy olyan nehezen. |
| Kezdeti tünetek: |
Magatartás, felismerés, érzelem: a szituációhoz képes túlzott szorongás és aggodalom, bizonytalan önkép, identitás, boldogtalanság, érzelmi labilitás, hangulatingadozás, nemi vágy csökkenése, szegényes önkép, társadalmi elszigeteltség
Általános tünetek: fokozott étvágy, izzadás, lábfájdalom (néha csak terhelésre), testsúlytöbblet |
| Gyógyszerek: |
Kipróbáltam pár csodatablettát, de hiába. |
| Alternatív gyógymódok: |
Sportolni kellene, bizonyos élelmiszereket kerülni (szénhidrátot például) |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: gavad (35 éves nő) | időpont: 2008. október 1. 16:32 |
 |
| Történet: |
Ha az ember meg tudja állni, hogy este ne egyen, csodák történnek. Később már nemis hiányzik a vacsora. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fokozott étvágy |
| Alternatív gyógymódok: |
Este 5 után a szénhidrátok kerülése, 6 után jobb lenne nem enni, sport |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Sokáig szenvedttem a súlyommal. Most, ha felmegy pár kiló szigorúan nem eszek 5 óra után, amúgy mindent megeszek. De mindennapjaimban is kerülöm a vacsikat, és ez most működik. |
|
|
 |
| |
| beküldte: hgyorgy (30 éves férfi) | időpont: 2008. május 17. 11:51 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Has és emésztő rendszer: a széklet egyéb rendellenességei, böfögés, felfúvódás, felfúvódásos fájdalom |
| Későbbi tünetek: |
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: a bőr egyéb elváltozásai
Has és emésztő rendszer: a felső hasra lokalizált fájdalom, a széklet egyéb rendellenességei, akut hasi fájdalom, böfögés, felfúvódásos fájdalom, hányinger |
| Kórház, rendelő: |
( megye, ) |
| Gyógyszerek: |
Espomisan, és egyéb felfúvódás elleni gyógyszerek, egyik sem használt. |
| Alternatív gyógymódok: |
Diéta, sport, rendszeres mozgás, teljes kiőrlésű kenyér, a vacsora elhagyása, sör és dohányzás mellőzése |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Sport és egészséges táplálkozás |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Élelmiszer allergia, Latexallergia, Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Csonttörések, Sziget-betegség, Shock (sokk), Bursitis, Nyílt sebek, Agy- és gerincsérülések, Agyrázkódás, Gázmérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Seborrheás dermatitisz, Pikkelysömör (psoriasis), Lapostetű, Rühesség, Ekcéma, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Ruhatetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Hererák, Krónikus limfoid leukémia, Vastagbélrák, Vesedaganatok, Agydaganat, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Gégerák, Csontdaganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hasnyálmirigy gyulladás , Gasztrointesztinális perforáció, Anális fisszúra, Alkoholos májkárosodás, Hepatitis B, Aranyér, Epehólyag-gyulladás, Botulizmus, ... |
Fejlődési rendellenességek
Kromoszóma rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Autizmus, Diszkalkulia, Mellkas fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Turner-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Bilharziózis, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Here vízsérv (hydrocele testis), Fitymaszűkület, Fitymafék (rövid), Férfi meddőség, Andropauza, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), ... |
|
Fertőző betegségek
Dengue-láz, Lyme-kór, Agyhártyagyulladás, Kanyaró, Amőbiázis, Febris recurrens, Legionárius betegség (legionellosis), Tuberkulózis (TBC), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
A gége egyéb betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Tinnitus (fülzúgás), Torok- és mandulagyulladás, Hangszalag polip, A fül egyéb betegségei, Gégegyulladás, Nyálmirigyek betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Down-kór, Farkastorok, Cisztás fibrózis, Krupp, Alsó húgyúti fertőzés, Felső húgyúti fertőzés, Reumás láz, Oltási szövődmények, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Cukorbetegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Alvási apnoe, Tourette-szindróma, Parkinson-kór, Williams-szindróma, Schwannomatózis, Vitustánc , Bartter-szindróma, Alvászavarok, ... |
|
Immunológia, hematológia
Leiden mutáció, Vashiányos anaemia, Guillain-Barre szindróma, Autoimmun betegség, Vészes vérszegénység, Aplasztikus vérszegénység, Hemofília, Non-Hodgkin limfómák, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, Chlamydia, Lágyfekély, Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Csontritkulás (oszteoporózis), Scheuermann-kór, Izombetegségek, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Dupuytren-kontraktúra , Lúdtalp, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Exorexia , Stockholm-szindróma , Skizofrénia, Kényszerbetegség, Diszlexia, Szorongásos kórképek, Korszakov-szindróma, Alkoholizmus, delírium tremens, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, Köszvény, Álköszvény, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Lágyéksérv, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, Léprepedés, Vérmérgezés, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Kancsalság, Szürkehályog (katarakta), Glaukóma (zöld hályog), Jégárpa, Távollátás, Stargardt-szindróma, Sárgafolt elfajulás, Keratoconus, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Dilatatív kardiomiopátia, Szívizom betegségek, Endocarditis, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Érelmeszesedés, Szívelégtelenség, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Spontán vetélés, Petefészekgyulladás, Endometriózis, Petefészek-ciszták, Mióma, Terhességi rendellenességek, toxémia, Bartholin ciszta, Premenstruációs tünetegyüttes, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Bulimia, Alultápláltság, Beri-beri, Farkasvakság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Lisztérzékenység, Angol-kór, Elhízás, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, Asztma, Tüdőgyulladás, Meghűlés, megfázás, Légmell, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőkeringés betegségei, Légúti allergia, szénanátha, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesicoureteralis reflux, Vesekőbetegség, Heveny hólyaggyulladás, Vesemedence-gyulladás, Húgycsőgyulladás, Nephrosis szindróma, Veseelégtelenség, Veseciszta, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|