|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. március 4.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Nehezen ismerik fel a gyermekkori stoke-ot
Gyermekeknél is felléphet stroke (gutaütés) és ezek akár ismétlődhetnek is, jellemzően egy hónapon belül - állítják amerikai kutatók. Az első stroke-okat azonban gyakran nem ismerik fel és a gyermek az ismétlődésig nem is kap kezelést.
Az ischémiás stroke akkor jön létre, amikor az agyban található vagy az odavezető valamelyik érben elzáródás vagy összehúzódás alakul ki. Dr. Rebecca Ichord, a Philadelphiai Gyermekkórház Stroke Programjának vezetője munkatársaival összesen 90 gyermeket követett nyomon, akik átlagéletkora 6 év volt. Valamennyiüket stroke-kal kezelték 2003 és 2009 között. A gyerekek 13 százalékánál lépett fel ismételt gutaütés, leggyakrabban az első utáni egy hónapon belül, a csoport felénél azonban már csak az ismételt esetet diganosztizálták.
"A stroke nemcsak az időseknél jelentkezhet, hanem már kisgyermekkorban is felléphet"- magyarázta Ichord. "Eredményeink azt mutatják, milyen fontos a mielőbbi diagnózis, hogy időben megkezdődhessen a kezelés és megelőzhető legyen az újabb stroke."
Gyermekkorban a stroke rendszerint más betegségek szövődményeként lép fel, például sarlósejtes vérszegénységben vagy diagnosztizálatlan szívbetegségben. Az ostorcsapásos nyaki sérülések is károsíthatják az artériákat és elősegíthetik a vérrögképződést. A stroke tünetei megfelelnek a felnőttekben tapasztalhatóknak: általában hirtelen látás- vagy beszédzavar, instabil járás, az arc vagy a test egyik felének gyengesége jelentkezik. Gyermekeknél azonban a tünetek nehezen elkülöníthetők lehetnek, a vizsgálatok nehezebben kivitelezhetők és a kis betegek nem tudják pontosan leírni tüneteiket.
A stroke sürgősségi kezelése általában a légzés és a keringés biztosításából, intravénás folyadékpótlásból és az agyi keringés javításából áll. Aszpirinnel és "vérhigítókkal" csökkenthető az ismétlődés veszélye, a felépüléshez pedig elengedhetetlen a rehabilitáció.
A kutatók az Amerikai Stroke Szövetség 2010-es San Antonió-i konferenciáján számoltak be eredményeikről.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Latexallergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Égési- és fagyási sérülések, Vegyszerek okozta belső sérülések, Agyrázkódás, Gázmérgezés, Ételfertőzés és -mérgezés, Bursitis, Gombamérgezés, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Korpásodás, Lapostetű, Seborrheás dermatitisz, Körömgombásodás, Napszúrás, Orbánc, Basalioma, Kontaktekcéma, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Vesedaganatok, Tüdőrák, Végbélrák, Bőrrák, Gégerák, Agydaganat, Papillaris carcinoma, Májrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorfekély, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Fekélyes vastagbél-gyulladás, Hepatitis C, Crohn-betegség, Nyombélfekély, Epekőbetegség, Gasztrosztóma , ... |
Fejlődési rendellenességek
Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Kromoszóma rendellenességek, Turner-szindróma, Autizmus, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymafék (rövid), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Prosztata-megnagyobbodás, Here vízsérv (hydrocele testis), Mellékhere-gyulladás, Korai magömlés, Herezacskóvisszeresség, Herecsavarodás (torsio testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Mononukleózis, Dengue-láz, Lyme-kór, Rubeola (rózsahimlő), Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Kandidiázis (candida), Veszettség (Rabies lyssa), Agyvelőgyulladás, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Siketség, Gégegyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Torok- és mandulagyulladás, Nyálmirigyek betegségei, Nagyothallás, Tinnitus (fülzúgás), Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Felső húgyúti fertőzés, Bölcsőhalál, Szamárköhögés, Járványos gyermekbénulás, Reumás láz, Torokgyík (Diftéria), Galaktozémia, Mumpsz, ... |
Hormonális betegségek
Női nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cukorbetegség, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Addison-kór, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Angelman-szindróma, Izomdisztrófia, Tourette-szindróma, Huntington chorea, Polyneuropathia, Epilepszia, Creutzfeldt-jakob kór, Narkolepszia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Aplasztikus vérszegénység, Autoimmun betegség, Hodgkin-kór, Agranulócitózis, Non-Hodgkin limfómák, Leiden mutáció, Vészes vérszegénység, Wiskott-Aldrich szindróma, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, Szifilisz, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Izombetegségek, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Gerincferdülés (scoliosis), Porcbetegségek (kondromalácia), Csontritkulás (oszteoporózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Kábítószerfüggőség, Asperger-szindróma, Egyéb függőségek, Delirium tremens, Értelmi fogyatékosság, Gyógyszerfüggőség, Skizofrénia, Játékszenvedély (patológiás gambling) , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, Köszvény, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Fibrosus dysplasia, ... |
|
Sebészet
Meckel-divertikulum, Léprepedés, Vérmérgezés, Bélelzáródás, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Glaukóma (zöld hályog), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Távollátás, Kancsalság, Sárgafolt elfajulás, Kötőhártya-gyulladás, Jégárpa, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Magasvérnyomás-betegség, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívbillentyű-betegségek, Szívelégtelenség, Szívizom betegségek, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Premenstruációs tünetegyüttes, Petefészekgyulladás, Petefészek-ciszták, Klimaktérium, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Endometriózis, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Terhességi rendellenességek, toxémia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Kóros soványság, Farkasvakság, Anorexia, Elhízás, Skorbut, Lisztérzékenység, Alultápláltság, Angol-kór, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Asztma, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőgyulladás, Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőkeringés betegségei, Légúti allergia, szénanátha, Hörghurut, Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Inkontinencia, Nephrosis szindróma, Húgycsőgyulladás, Idült glomerulonephritis, Vesekőbetegség, Heveny glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, Vizeletinkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|