|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. április 20.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Milyen veszélyek leselkednek gyermekünkre utazáskor?
A világjáró gyerekek számos fertőzésnek és sérülésnek lehetnek kitéve utazásaik során, mégis, sokkal kisebb arányban jutnak el utazás előtti orvosi vizsgálatokra, mint a felnőttek.
Több mint 34 000, külföldi útjaikkal kapcsolatos megbetegedés miatt orvost felkereső nemzetközi utazó adatainak vizsgálata azt az eredményt mutatta, hogy a külföldre utazó gyerekek leggyakrabban hasmenéssel, lázzal, légzőszervi panaszokkal és paraziták, rovarcsípések okozta bőrsérülésekkel találkoznak a családi utazások alkalmával. Ezeknek a betegségeknek a száma a felnőttekhez viszonyítva jóval magasabb volt a gyerekek esetében. Ugyanakkor a gyerekek jóval kisebb arányban jutottak el utazás előtt orvoshoz, aki a megfelelő egészségügyi tanácsokkal elláthatta volna őket is a külföldi utat megelőzően - a felnőttek 59%-a ment orvoshoz utazás előtt, míg a gyermekeknél ez az arány mindössze 49%-ot tesz ki.
A Pediatrics című, gyemekgyógyászati szaklapban megjelent új tanulmány szerint az adatok jól mutatják, mennyire fontos, hogy a gyerekek orvosho jussanak utazás előtt, hiszen a kutatómunka azt is feltárta, hogy a gyerekek nagyobb arányban kerülnek kórházba az utazással összefüggő betegségeikkel, mint a felnőttek. Ennek értelméban a szakemberek azt javasolják, a szülők mindenképpen konzultáljanak a gyermekorvossal is, amennyiben családi utazást terveznek külföldre a gyerekekkel együtt. Lehetőleg az utazás előtti 4-6 héten belül történjen meg a gyermekorvos felkerése, így elegendő idő jut az esetleges védőoltások beadására is, és fontos tanácsokat kaphatnak arról, hol, milyen kockázatokra kell figyelniük, illetve, milyen módon védekezhetnek ezek ellen, pl. hogyan védhetik gyermekeiket a rovarcsípésektől vagy a fertőzött ételektől.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ételfertőzés és -mérgezés, Gázmérgezés, Gombamérgezés, Shock (sokk), Agy- és gerincsérülések, Égési- és fagyási sérülések, Vegyszerek okozta belső sérülések, Sziget-betegség, ... |
|
Bőrbetegségek
Furunkulus, Lichen ruber planus, Festékes anyajegy, Ótvar, Korpásodás, Seborrheás dermatitisz, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Ruhatetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Emlőrák, Kaposi-szarkóma, Májrák, Csontdaganatok, Végbélrák, Vesemedencerák, Nyelőcsőrák, Kötőszöveti eredetű daganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Fekélyes vastagbél-gyulladás, Hasnyálmirigy gyulladás , Tárolási betegségek, Whipple-kór, Nyombélfekély, Hepatitis C, Zollinger-Ellison szindróma, Hepatitis A (heveny májgyulladás), ... |
Fejlődési rendellenességek
Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Fenilketonuria, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Diszkalkulia, Hiperkinézis, Autizmus, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Andropauza, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Bilharziózis, Kleinefelter-szindróma, Korai magömlés, Fitymaszűkület, Klinefelter-szindróma, Heregyulladás (orchiditis), ... |
|
Fertőző betegségek
Kullancs-enkefalitisz, Influenza, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Agyhártyagyulladás, Legionárius betegség (legionellosis), Amőbiázis, Vérhas, Bárányhimlő, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
A gége egyéb betegségei, Arcüreg-gyulladás, Orrpolip, Torok- és mandulagyulladás, Hangszalag polip, Nagyothallás, A fül egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Reumás láz, Down-kór, Ewing-szarkóma, Mumpsz, Farkastorok, Nyitott gerinc, Szamárköhögés, Oltási szövődmények, ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-szindróma, Cushing-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Cukorbetegség, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Fantom végtag, Alvászavarok, Williams-szindróma, Disztónia, Cluster-fejfájás , Prozopagnózia, Bell parézis, Izomdisztrófia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Vashiányos anaemia, Hemofília, Leiden mutáció, Agranulócitózis, Autoimmun betegség, Vészes vérszegénység, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, Genitális herpesz, Lágyfekély, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, HIV (AIDS), Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Lumbágó, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Dongaláb, Gerincferdülés (scoliosis), Porcbetegségek (kondromalácia), Scheuermann-kór, Izombetegségek, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Poszttraumatikus stressz szindróma, Borderline szindróma, Asperger-szindróma, Exorexia , Disztímia, Pánikbetegség, Mániás depressziós elmezavar, Depresszió, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Köszvény, Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Sjögren-szindróma, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Lágyéksérv, Léprepedés, Bélelzáródás, Vérmérgezés, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Kancsalság, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Stargardt-szindróma, Kötőhártya-gyulladás, Keratoconus, Makula degeneráció, Rövidlátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Dilatatív kardiomiopátia, Coarctatio aortae , Anémia, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Von Willebrand szindróma, Szívelégtelenség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Klimaktérium, Petefészek-ciszták, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Premenstruációs tünetegyüttes, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Meddőség, Petefészekgyulladás, Mióma, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Bulimia, Lisztérzékenység, Kóros soványság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Angol-kór, Anorexia, Farkasvakság, Alultápláltság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légúti allergia, szénanátha, Asztma, Légmell, Hörghurut, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőgyulladás, COPD, Tüdőkeringés betegségei, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny glomerulonephritis, Veseciszta, Heveny hólyaggyulladás, Húgycsőgyulladás, Vesicoureteralis reflux, Vesemedence-gyulladás, Vizeletinkontinencia, Vizelet-inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|