|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. augusztus 31.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Lazacos bébiétellel a kicsik egészségéért
Az Illinois-i Egyetem táplálkozástan professzora szerint a kisgyermekeknek nagy mennyiségű omega-3 zsírsavra van szükségük az agy, az idegek és a szem fejlődéséhez, azonban a szilárd ételekre történő áttérés után a legtöbben nem jutnak hozzá ehhez a fontos tápanyaghoz.
"Másrészt a gyermekeknél ötéves korra már nagyjából kialakul, milyen ételeket szeretnek, ezért ha a szülők azt szeretnék, hogy gyermekük szeresse a halat és a tenger gyümölcseit, idejekorán meg kell ismertetniük velük ezeket az ízeket" - mondta el Susan Brewer professzor, okleveles dietetikus.
Az omega-3 zsírsavakban gazdag tengeri halak, például a lazac rendkívül jó hatással vannak az egészségre és segítenek megelőzni a koszorúérbetegséget, azonban a legtöbb felnőtt nem fogyaszt heti kétszer halat, mint azt a szakértők javasolják. Az pedig, hogy a gyermekek szeretik-e a halat, főként a szülőkön múlik. A professzorasszony jelenleg egy lazacot tartalmazó új bébiétel kifejlesztésén dolgozik, amelyet az Amerikai szív Szövetség és az Amerikai Gyermekgyógyászok Társasága is támogat.
"Amikor a lazacok felfelé úsznak az ívás helyére, húsuk megpuhul" - magyarázta Brewer. "Ez nem alkalmas filének, de tökéletes arra, hogy bébiételt készítsünk belőle." A legjobb eredményeket vörös lazaccal érték el, a hozzáadott őrölt halcsont biztosítja a megfelelő kalciumbevitelt, az ikra pedig jelentős mennyiségű fehérjét, D-vitamint és omega-3 zsírsavat, különösen dokohexánsavat (DHA) tartalmaz. Az újszülöttek agyának 50 százaléka DHA-ból épül fel, azonban a csecsemők és kisgyermekek mája még nem képes előállítani a vegyületet, így az étellel kell biztosítani a megfelelő bevitelt.
A bébiétel-prototípus 27 százalék halat tartalmaz, ezáltal egyáltalán nincs halíze vagy -szaga. A terméket 107 óvodáskorú gyermek szülein tesztelték, akik nagy része kóstolás után azt mondta, szívesen adná gyermekének a bébiételt. "Nem elég, ha a szülők tudják, hogy a gyermekeknek halra is szükségük van az étrendjükben" - mondta Brewer. "A szülők nem vesznek meg olyasmit, ami számukra nem tűnik vonzónak és ízletesnek."
A kutatásról a Journal of Food Science folyóirat számolt be.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gázmérgezés, Bursitis, Vegyszerek okozta belső sérülések, Shock (sokk), Agyrázkódás, Agy- és gerincsérülések, Csonttörések, Ételfertőzés és -mérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Kaposi-szarkóma, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Vitiligo, Kontaktekcéma, Szemölcs, Pikkelysömör (psoriasis), Basalioma, Körömgombásodás, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Vesedaganatok, Ajak- és szájüregi rák, Csontdaganatok, Papillaris carcinoma, Nyelőcsőrák, Tüdőrák, Gégerák, Agydaganat, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Irritábilis bélszindróma (IBS), Fekélyes vastagbél-gyulladás, Alkoholos májkárosodás, Hepatitis C, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Gyomorhurut, Tárolási betegségek, Botulizmus, ... |
Fejlődési rendellenességek
Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Diszkalkulia, Autizmus, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Kleinefelter-szindróma, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Férfi meddőség, Here vízsérv (hydrocele testis), Fitymafék (rövid), Korai magömlés, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Fitymaszűkület, ... |
|
Fertőző betegségek
Campylobacteriózis, Gnathostoma-fertőzés, Kolera, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Lyme-kór, Agyvelőgyulladás, Vérhas, Álomkór, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Arcüreg-gyulladás, A gége egyéb betegségei, A fül egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Orrpolip, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nagyothallás, Torok- és mandulagyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Ewing-szarkóma, Torokgyík (Diftéria), Reumás láz, Mumpsz, Bölcsőhalál, Nyitott gerinc, Farkastorok, Galaktozémia, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Conn-betegség, Cushing-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Guillain-Barré-kór, Porckorongsérv, Tourette-szindróma, Migrén, Angelman-szindróma, Myastenia gravis, Wernicke-féle enkefalopátia, Izomdisztrófia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Leiden mutáció, Guillain-Barre szindróma, Hodgkin-kór, Wiskott-Aldrich szindróma, Agranulócitózis, Vészes vérszegénység, Aplasztikus vérszegénység, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, HIV (AIDS), Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Dongaláb, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Gerincferdülés (scoliosis), Porcbetegségek (kondromalácia), Lumbágó, Scheuermann-kór, Izombetegségek, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Paranoia, Korszakov-szindróma, Alkoholizmus, delírium tremens, Delirium tremens, Depresszió, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Kábítószerfüggőség, Gyógyszerfüggőség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Köszvény, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), ... |
|
Sebészet
Lágyéksérv, Vérmérgezés, Léprepedés, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Bélelzáródás, ... |
|
Szemészet
Kötőhártya-gyulladás, Stargardt-szindróma, Távollátás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Glaukóma (zöld hályog), Jégárpa, Keratoconus, Sárgafolt elfajulás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Szívizom betegségek, Szívelégtelenség, Szívbillentyű-betegségek, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Endometriózis, Méhgyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Petefészekgyulladás, Klimaktérium, Premenstruációs tünetegyüttes, Mióma, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Skorbut, Lisztérzékenység, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Alultápláltság, Elhízás, Anorexia, Beri-beri, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, Hörghurut, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőtágulat (emphysema), Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légmell, Meghűlés, megfázás, Asztma, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesekőbetegség, Húgycsőgyulladás, Vesemedence-gyulladás, Heveny hólyaggyulladás, Vizeletinkontinencia, Inkontinencia, Veseciszta, Nephrosis szindróma, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|