Baba-mama

Jobb, ha minél több dolgot kóstol a baba még egyéves kora előtt

Medipress


Az orvosok régóta azt tanácsolják a kisgyerekes szülőknek, hogy bizonyos ételeket minél később vezessenek be gyermekük étrendjébe, mert ezzel elkerülhetik az esetleges allergiák kialakulását, ám egy nemrégiben végzett vizsgálat szerint nem ez a jó stratégia.

Kanadai szakemberek 1400 kisgyereket kísértek figyelemmel, és azt találták, hogy azok, akik még egyéves koruk előtt kaptak mogyorót, tojást vagy éppen tehéntejet, később kevésbé voltak érzékenyek ezekre az allergén élelmiszerekre, mint azok, akik csak később ismerkedtek meg velük. A kutatást vezető Maxwell Tran éppen ezért úgy véli, a szülők részéről az a jó taktika, ha már az első év során megkínálják a kicsiket ezekkel az élelmiszerekkel.

Amint arról dr. Jennifer Appleyard, a detroiti St. John Kórház és Orvosi Központ vezető allergológusa és immunológusa beszámolt, a korábbi álláspontot – miszerint toljuk ki minél későbbre az allergének bevezetését a gyermekek étrendjébe – azzal indokolták a gyermekorvosok, hogy az immunrendszer az első három év során még kialakulóban van, és ilyenkor még túlságosan sérülékeny. Azóta azonban már számos új ismeret látott napvilágot ezzel kapcsolatban, és az allergiák jelentkezésének pontos oka valójában még máig ismeretlen.

Mindenesetre, aki olyan családba született, ahol gyakori az allergiás – főleg ételallergiás – megbetegedések előfordulása, az mindenképpen tanácskozzon orvosával, mielőtt bármilyen allergén ételt bevezetne a gyermekénél, mert sajnos ez a hajlam örökletes is lehet.