|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2008. október 31.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Hogyan szállhatnak szembe a nők az idővel?
Azok a nők, akik későbbi életkorban szeretnének gyereket, hamarosan pontosan meg tudják majd határozni, hogy meddig ketyeg a biológiai órájuk.
A Michigan Egyetem tudósai a hormonális biomarkerek segítségével négy szakaszt különítettek el a menopauza előtti években. A kutatás vezetője, MaryFran Sowers elmondta, ez az ismeret megváltoztathatja a termékenységi kezelések menetét, mellyel sokkal pontosabban behatárolható, hogy meddig képes gyermeket szülni valaki.
"Az információ egyfajta útitervet ad arra nézve, hogy milyen gyorsan haladnak végig a nők a termékeny életszakaszukon." - mondta Sowers professzor. A Clinican Endocrinology and Metabolism folyóiratban éppen megjelent, 14 éven át folytatott tanulmány rögzítette csaknem 600, 24 és 44 év közötti asszony termékeny életszakaszát bizonyos hormonok szintjének változása alapján. Ezen hormonok szintjei egy évvel előre jelzik a változókort.
A wellingtoni termékenységi szakértő, John Hutton elmondta, a tanulmány csak azt erősítette meg, amit már egy ideje amúgy is tudtak. Az eredmények használhatósága korlátozott a termékenységi kezelések során, mivel, amikor a korai menopauza megkezdődik, általában már elkéstek.
A termékenység felmérése nem egzakt tudomány, és a nőknek nem szabad azzal áltatniuk magukat, hogy még sok idejük van, mondta Dr. Hutton. "Minél későbbre halogatjuk, annál nehezebb lesz a fogantatás." Új-Zélandon az első gyermekükkel várandós anyák életkora 1968-ban még 25 év volt, ami 2002-ben már 30-ra emelkedett. Tavaly 113 kisbaba született 45 év feletti anyától.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Gyógyszer allergia, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gázmérgezés, Shock (sokk), Agy- és gerincsérülések, Agyrázkódás, Gombamérgezés, Égési- és fagyási sérülések, Vegyszerek okozta belső sérülések, Nyílt sebek, ... |
|
Bőrbetegségek
Herpesz, Rühesség, Rosacea, Festékes anyajegy, Pikkelysömör (psoriasis), Napszúrás, Ruhatetű, Ótvar, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kötőszöveti eredetű daganatok, Májrák, Vesedaganatok, Tüdőrák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Petefészekrák, Bőrrák, Nyelőcsőrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorhurut, Hepatitis B, Tárolási betegségek, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Anális fisszúra, Whipple-kór, Hasnyálmirigy gyulladás , ... |
Fejlődési rendellenességek
Turner-szindróma, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Fenilketonuria, Mellkas fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herezacskóvisszeresség, Bilharziózis, Mellékhere-gyulladás, Fitymafék (rövid), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Herecsavarodás (torsio testis), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Korai magömlés, ... |
|
Fertőző betegségek
Agyhártyagyulladás, Skarlát, Bárányhimlő, Toxoplazmózis, Ebola, Feketehimlő, Anthrax, Amőbiázis, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Tinnitus (fülzúgás), Nagyothallás, Nyálmirigyek betegségei, Torok- és mandulagyulladás, Gégegyulladás, A fül egyéb betegségei, Hangszalag polip, Orrpolip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Járványos gyermekbénulás, Farkastorok, Torokgyík (Diftéria), Cisztás fibrózis, Bölcsőhalál, Alsó húgyúti fertőzés, Down-kór, Oltási szövődmények, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Cukorbetegség, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Tay–Sachs-szindróma, Vitustánc , Porckorongsérv, Guillain-Barré-kór, Migrén, Alvási apnoe, Williams-szindróma, Disztónia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Non-Hodgkin limfómák, Hemofília, Agranulócitózis, Hodgkin-kór, Aplasztikus vérszegénység, Guillain-Barre szindróma, Leiden mutáció, Vészes vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, Chlamydia, HIV (AIDS), Szifilisz, Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Lumbágó, Dongaláb, Porcbetegségek (kondromalácia), Scheuermann-kór, Csontritkulás (oszteoporózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Izombetegségek, Gerincferdülés (scoliosis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Poszttraumatikus stressz szindróma, Gyógyszerfüggőség, Diszlexia, Skizofrénia, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Kiégés-szindróma (burnout), Kényszerbetegség, Pánikbetegség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Köszvény, Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Sárgafolt elfajulás, Kötőhártya-gyulladás, Szürkehályog (katarakta), Stargardt-szindróma, Rövidlátás, Jégárpa, Keratoconus, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Dilatatív kardiomiopátia, Coarctatio aortae , Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Anémia, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Magasvérnyomás-betegség, Angina pectoris, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Preeklampszia, Klimaktérium, Meddőség, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Spontán vetélés, Méhgyulladás, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Endometriózis, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Skorbut, Anorexia, Elhízás, Alultápláltság, Kóros soványság, Lisztérzékenység, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Bulimia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, Tüdőkeringés betegségei, Légúti allergia, szénanátha, Asztma, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőtágulat (emphysema), Meghűlés, megfázás, Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesemedence-gyulladás, Heveny hólyaggyulladás, Veseelégtelenség, Idült glomerulonephritis, Vizeletinkontinencia, Vizelet-inkontinencia, Vesicoureteralis reflux, Vesekőbetegség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|