|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. augusztus 17.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Ha nagy a stressz, a teherbeesés is nehezebb
Egy tudományos tanulmány most először mutatta ki, hogy a magas stressz-szint késleltetheti a teherbeesést.
Az Oxford Egyetem szakemberei megmérték a babát tervező asszonyok stresszhormon-szintjét, és azt találták, hogy a legidegesebbeknek volt a legkisebb az esélyük arra, hogy megfoganjanak.
A relaxáció segíthet néhány párnak, de több kutatásra van szükség. A Fertility and Sterility című folyóiratban megjelent tanulmány 274 egészséges, terhességet tervező 18-40 éves nőt követett nyomon. Közismert, hogy az életkor, a dohányzás, az elhízás és az alkoholfogyasztás befolyásolják a teherbeesés sikerét, de a stressz hatása kevéssé világos. A szakértők a kísérletek során két stresszhormon szintjét mérték a nyálból: az adrenalinét, mely a vészreakciókért felel, illetve a kortizolét, amely pedig a krónikus stresszhez köthető.
Azoknak a nőknek, akiknek a nyálában a legtöbb volt az alfa-amiláz (az adrenalinszint jelzője), 12 százalékkal csökkent az esélyük a teherbeesésre a termékeny napjaikon. A kortizol esetében nem láttak változást a terhesség esélyeiben.
Szóbeszéd már eddig is keringett arról, hogy a stressz okozhat terméketlenséget, csak tudományosan nehezen tudták bizonyítani. Dr Cecilia Pyper, az Oxfordi Egyetem Nemzeti Prinatális Egészségügyi Egységéből elmondta, hogy a tanulmányukkal az egészséges nők terhességét befolyásoló faktorok jobb megértését szerették volna segíteni. "Ez az első tanulmány, mely felfedezte, hogy a stressz biológiai mértékei összefüggnek a teherbeesés esélyével. Az eredmények alátámasztják az elképzelést, hogy a babára váró pároknak mindent meg kellene tenniük a nyugalmuk érdekében. Néhány esetben megfelelő lehet a relaxációs technikák elsajátítása, tanácsadás, jóga vagy meditáció."
A kutatásban részt vett a Eunice Kennedy Shriver Nemzeti Gyermekegészségügyi és Fejlődéstani Intézete is. Ez a tanulmány részét képezi egy nagyobb volumenű munkának, melyek vizsgálják a dohányzás, az alcohol és a koffein teherbeesésre gyakorolt hatását is. Joanne Taylor, a Tommys alapítvány bábája eképp kommentálta a munkát: "A stressz eltérő módon hat az emberekre, így egyes esetekben befolyásolhatja a megtermékenyülést is. A nők sokféleképpen felkészülhetnek az egészséges terhességre: megfelelő táplálkozással, folsav és étrendkiegészítők szedésével, illetve persze a stressz kiküszöbölésével."
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Latexallergia, Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Nyílt sebek, Shock (sokk), Ficamok, rándulások, Gázmérgezés, Agy- és gerincsérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Csonttörések, Sziget-betegség, ... |
|
Bőrbetegségek
Vitiligo, Körömgombásodás, Szemölcs, Fejtetű, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Ótvar, Kaposi-szarkóma, Akne - pattanásos bőr, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Ajak- és szájüregi rák, Emlőrák, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Vastagbélrák, Hererák, Nyelőcsőrák, Hólyagrák, Méhnyakrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hepatitis B, Aranyér, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Alkoholos májkárosodás, Tárolási betegségek, Gyomorhurut, Anális fisszúra, Májzsugor, ... |
Fejlődési rendellenességek
Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Autizmus, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Fenilketonuria, Turner-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Mellékhere-gyulladás, Herecsavarodás (torsio testis), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Heregyulladás (orchiditis), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Kleinefelter-szindróma, Fitymafék (rövid), Prosztata-megnagyobbodás, ... |
|
Fertőző betegségek
Skarlát, Szalmonella-fertőzés, Agyhártyagyulladás, Agyvelőgyulladás, Campylobacteriózis, Dengue-láz, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Anthrax, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
A gége egyéb betegségei, Nagyothallás, Hangszalag polip, Nyálmirigyek betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Tinnitus (fülzúgás), Torok- és mandulagyulladás, Gégegyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Reumás láz, Fenilketonúria, Krupp, Mumpsz, Cisztás fibrózis, Torokgyík (Diftéria), Ewing-szarkóma, Felső húgyúti fertőzés, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Cukorbetegség, Conn-betegség, Női nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Creutzfeldt-jakob kór, Guillain-Barré-kór, Narkolepszia, Polyneuropathia, Epilepszia, Tourette-szindróma, Alvászavarok, Sclerosis multiplex, ... |
|
Immunológia, hematológia
Wiskott-Aldrich szindróma, Agranulócitózis, Vészes vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Hemofília, Vashiányos anaemia, Hodgkin-kór, Aplasztikus vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, Lágyfekély, Chlamydia, Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Dongaláb, Scheuermann-kór, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Lumbágó, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Csontritkulás (oszteoporózis), Porcbetegségek (kondromalácia), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Szorongásos kórképek, Kábítószerfüggőség, Borderline szindróma, Korszakov-szindróma, Skizofrénia, Egyéb függőségek, Mániás depressziós elmezavar, Pánikbetegség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, Léprepedés, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Jégárpa, Szürkehályog (katarakta), Glaukóma (zöld hályog), Rövidlátás, Távollátás, Keratoconus, Szemhéjgörcs, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Magasvérnyomás-betegség, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívbillentyű-betegségek, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívizom betegségek, Angina pectoris, Szívelégtelenség, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Spontán vetélés, Terhességi rendellenességek, toxémia, Premenstruációs tünetegyüttes, Petefészekgyulladás, Meddőség, Klimaktérium, Mióma, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Skorbut, Anorexia, Farkasvakság, Lisztérzékenység, Angol-kór, Beri-beri, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Légúti allergia, szénanátha, Tüdőkeringés betegségei, Meghűlés, megfázás, Tüdőtályog, Asztma, Légmell, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny hólyaggyulladás, Vesicoureteralis reflux, Húgycsőgyulladás, Veseelégtelenség, Idült glomerulonephritis, Inkontinencia, Nephrosis szindróma, Vizeletinkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|