|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. július 30.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Az alacsony koleszterinszint koraszüléshez vezethet
Az amerikai Nemzeti Egészségtudományi Kutatóközpont (NIH) munkatársai bizonyítékot találtak arra, hogy nagyobb eséllyel fordul elő koraszülés azon kismamák között, akik vérében a koleszterin szintje túl alacsony.
"Elsődleges eredményeink alapján úgy véljük, hogy a terhesség során, a túlzottan alacsony koleszterinszint ugyanolyan káros lehet, mint a túl magas. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy a túl alacsony koleszterin hajlamosít arra, hogy a baba túl korán, még nem kellően kifejlett állapotban jöjjön a világra. Mindez érdekes fordulatot jelent, hiszen eddig több kutatócsoport is éppen arra talált bizonyítékot, hogy a túl magas koleszterinszint az, ami növeli a koraszülés esélyét.
További, kiterjesztett vizsgálatokat szükséges azonban még elvégezni, hogy eredményeinket igazolni tudjuk. Jelenleg csupán azt tudjuk tanácsolni a várandós anyáknak, hogy amennyiben fogyókúrára van szükségük terhességük alatt, mindenképpen pontosan kövesség orvosuk tanácsait." - fejtette ki Dr. Max Muenke, a kutatócsoport vezetője.
A koraszülés az egyik leggyakoribb csecsemőhalálozási ok, emellett nagymértékben fokozza a különböző idegrendszeri fejlődési rendellenességek, például a gyermekbénulás, a gondolkodási zavarok, vakság, süketség, vagy a tüdő éretlensége miatt kialakuló súlyos légzési elégtelenség kialakulásának esélyét.
A kutatók 1996 és 2001 között Dél-Karolinában több mint ezer kismamát és megszületett gyermekeiket vontak be vizsgálatukba. Megállapították, hogy azon anyák között, akik vérében közepes mennyiségű (159-261 mg/dl) volt a koleszterin mennyisége, minden huszadik szülés esetében éretlen volt a magzat.
Az e fölötti mennyiségű koleszterin koraszülést fokozó hatását már régóta ismerjük, a magas koleszterinszintű anyukák között a kutatók 12 százalékos koraszülési arányt tapasztaltak mind a fehér, mind pedig a fekete lakosok között. Meglepő módon azonban az alacsony koleszterinszint nem fokozta a koraszülések esélyét az afroamerikai lakosság körében.
"A megfelelő koleszterinszint mind a születés előtt, mind pedig utána nélkülözhetetlen az egészség megőrzéséhez. Terhesség alatt a koleszterin az, ami meghatározza a placenta, valamint a születendő gyermek fejlődését, különös tekintettel az agy fejlődésére. Az újonnan megszerzett ismeretek azonban a kutatókat további intenzív munkára sarkallja azért, hogy meg tudjuk a közeljövőben érteni valamennyire a terhesség alatt lezajló igen bonyolult és összetett folyamatokat." - figyelmeztetett Dr. Eric Green, aki egy személyben a kutatócsoport tagja és a NIH humán genom kutatásával foglalkozó részlegének igazgatója.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Latexallergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Vegyszerek okozta belső sérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Égési- és fagyási sérülések, Nyílt sebek, Bursitis, Csonttörések, Agyrázkódás, Agy- és gerincsérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Furunkulus, Rühesség, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Kaposi-szarkóma, Körömgombásodás, Erythema nodosum, Rosacea, Pinta, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Leukémiák, Tüdőrák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Agydaganat, Hasnyálmirigy-rák, Bőrrák, Emlőrák, Prosztatarák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Epehólyag-gyulladás, Anális fisszúra, Zollinger-Ellison szindróma, Alkoholos májkárosodás, Májzsugor, Gasztrointesztinális perforáció, Whipple-kór, ... |
Fejlődési rendellenességek
Mellkas fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, Autizmus, Kromoszóma rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymaszűkület, Fitymafék (rövid), Here vízsérv (hydrocele testis), Bilharziózis, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Heregyulladás (orchiditis), Prosztata-megnagyobbodás, Herezacskóvisszeresség, ... |
|
Fertőző betegségek
Anthrax, Gnathostoma-fertőzés, Rubeola (rózsahimlő), Herpangina, Kolera, Ebola, Trichomoniázis, Lyme-kór, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Orrpolip, Torok- és mandulagyulladás, Hangszalag polip, Tinnitus (fülzúgás), A gége egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, Arcüreg-gyulladás, Nagyothallás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Felső húgyúti fertőzés, Mumpsz, Down-kór, Járványos gyermekbénulás, Cisztás fibrózis, Diszpraxia, Torokgyík (Diftéria), Reumás láz, ... |
Hormonális betegségek
Conn-betegség, Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Hipofízis betegségei, Conn-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Porckorongsérv, Arcidegzsába, Vitustánc , Bell parézis, Sclerosis multiplex, Idegenkéz-szindróma, Wernicke-féle enkefalopátia, Williams-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Agranulócitózis, Leiden mutáció, Non-Hodgkin limfómák, Wiskott-Aldrich szindróma, Hemofília, Aplasztikus vérszegénység, Vashiányos anaemia, Guillain-Barre szindróma, ... |
Nemi betegségek
Chlamydia, HIV (AIDS), Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Dongaláb, Dupuytren-kontraktúra , Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Gerincferdülés (scoliosis), Scheuermann-kór, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Depresszió, Borderline szindróma, Disztímia, Diszlexia, Skizofrénia, Delirium tremens, Mániás depressziós elmezavar, Alkoholizmus, delírium tremens, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Álköszvény, SLE (bőrfarkas), Köszvény, Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Távollátás, Sárgafolt elfajulás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Keratoconus, Szemhéjgörcs, Kancsalság, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Kötőhártya-gyulladás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Angina pectoris, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Anémia, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívelégtelenség, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Endocarditis, Szívbillentyű-betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Spontán vetélés, Terhességi rendellenességek, toxémia, Petefészekgyulladás, Méhgyulladás, Mióma, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Endometriózis, Vérzési, menstruációs rendellenességek, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Alultápláltság, Anorexia, Kóros soványság, Elhízás, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Angol-kór, Skorbut, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
COPD, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőtályog, Légmell, Tüdőgyulladás, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőtágulat (emphysema), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesemedence-gyulladás, Vizelet-inkontinencia, Húgycsőgyulladás, Heveny hólyaggyulladás, Vesicoureteralis reflux, Idült glomerulonephritis, Vizeletinkontinencia, Heveny glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|