|
2010. május 27.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A gyermekkori epilepszia veszélyei
Egy új közlemény szerint az epilepsziás gyerekeknek szignifikánsan lassabb agyuk fehérállományának növekedése mint az egészséges gyerekeknek, derült ki egy két éves megfigyelési időszakot követően.
A megkisebbedett fehérállomány befolyásolja az agyi összeköttetéseket, ezáltal a kognitív funkciókat. A University of Wisconsin School of Medicine and Public Health eredményei online már megjelentek, nyomtatásban pedig az Epilepsia folyóirat júliusi számában fognak megjelenni.
Az epilepszia egy gyakori idegrendszeri kórkép, mely gyakran koragyerekkorban alakul ki, és visszatérő rohamokat okoz. A rohamok lehetnek kis- vagy nagyrohamok. Az Epilepsy Foundation szerint Amerikában 326 ezer 15 év alatti epilepsziás él. Ugyanitt 45 ezer új, gyerekeket érintő esetet diagnosztizálnak évente.
A Bruce Hermann által vezetett kutatócsoport az új epilepsziás esetek neuronfejlődésének változását követték. A kontroll csoportot 34 egészséges gyerek alkotta és összesen 38 frissen diagnosztizált epilepsziás gyereket vontak be a megfigyelésbe. Az epilepsziás gyerekek között 21 szenvedett úgynevezett fokális, míg 17 idiopátiás generalizált epilepsziában. A gyerekek átlagéletkora 12,9 év volt. MRI vizsgálaton estek át a betegség kezdetén majd két évvel később. A két éves követési időszak alatt feljegyezték a rohamok gyakoriságát - a gyerekek 53 százaléka rohammentes volt, 34 százaléknak egy rohama volt ezen időszak alatt, míg 5 százaléknál havonta, 5 százaléknál hetente és 3 százaléknál naponta léptek fel rohamok.
"A kutatásunkból az derült ki, hogy az epilepsziás gyerekeknek megváltozik az agyi fejldésük, relatíve csökken a fehérállományuk"-nyilakozta Dr. Hermann. A kontroll csoportnak szignifikánsan nagyobbat fejlődött a fehérállománya a megfigyelés két éve alatt. Ennek ellenére nem volt különbség az egész agy illetve a féltekék területén, de jelentős volt a különbség a homloklebenyek fehérállományban. A tudósok azt gyanítják, hogy a megkésett fehérállományi gyarapodás az az agyi összeköttetések csökkenésével befolyásolja az epilepsziás gyerekek kognitív fejlődését. A megkésett agyi fejlődés magyarázhatja a gyerekek csökkent szervezési, tervezésiés összpontosítási képességét.
"A kognitív funkciók csökkenése és az életkorfüggő agyi fejlődés összefüggését még tovább kell vizsgálni"- foglalta össze Dr. Hermann. "További vizsgálatok szükségesek arra vonatkozóan is, hogy a finom neuronfejlődés változásai hogyan befolyásolják a kognitív funkciókat. Hosszútávú utánkövetés szükséges, hogy meghatározzuk azt, hogy az agyi fejlődés csak ideiglenesen lassul meg, vagy a különbség állandó marad."
|
|
|
| |
| |
|
Az epilepszia az agyban kialakuló betegség, melyet legalább két alkalommal előforduló, spontán jelentkező, más betegséghez nem köthető görcsroham határoz meg. A görcsrohamot egyes neuron csoportok kóros, a gátlóhatás alól felszabaduló ingerületvezetése váltja ki. Közvetlen kiváltó oka az agy elektromos túlműködése, illetve zavarai; a beteg a roham ideje alatt történtekre nem emlékszik vissza. |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: nevibaby (42 éves nő) | időpont: 2012. január 18. 02:41 |
 |
| Történet: |
Sohasem voltam rohammentes, és az idő múlásával változtak a tünetek.
Kezdetben hallucinációkkal indult, és fokozatosan alakult át nagyrohammá, félrevezetve az ovosokat, és engem is.
Végül megmaradt ennél a formánál, de ez elé gyakran van,most tartok ott,hogy kb. 2-3 hetente vagyok rosszul. |
| Kezdeti tünetek: |
Magatartás, felismerés, érzelem: a szituációhoz képes túlzott szorongás és aggodalom, aggodalmasság, aktuális események részleteinek elfelejtése, alvászavar, bizonytalan önkép, identitás, boldogtalanság, eltévedés ismert utakon, érzelmi labilitás, hallucinációk, hangulatingadozás, hangulatváltozás, idegesség, idegfeszültség, infantilis viselkedés, inkoherencia (érthetetlen gondolatok), kaotikus személyes kapcsolatok, lehangoltság, letargia, memóriazavar, nehezen, vagy nem kontrollálható szorongás, nevetgélés bizarr szituációkban, pszichés állapot megváltozása, pszichotikus tünetek (katatónia, tévhitek, hallucinációk, rendezetlen gondolkodás), szaglási és ízlelési zavarok, szédülékenység, szorongás, tudatzavar
Keringés és légzés: alacsony vérnyomás, szaglászavar
Általános tünetek: álmatlanság, általános állapotromlás, csökkent terhelhetőség, állóképesség, fáradtság, fejfájás, idegi labilitás, ingerültség, lábdagadás, láz, levertség, rossz közérzet, szorongás, zavartság
Ideg-, csont- és izomrendszer: alsó végtagok duzzanata, apróbetűs írás, beszéd károsodása, bizonytalan állás, csoszogó járás, egyensúlyproblémák, elesések, epilepszia-szerű görcsök, izomrángás, szédülés
Beszéd, hang: beszédértés zavara, elkent beszéd, nehezen érthető beszéd
Has és emésztő rendszer: emésztési zavarok, felfúvódás, felfúvódásos fájdalom, gyomorégés, hányás, hányinger, hasi fájdalom jobb oldalon alul, hasmenés, haspuffadás, nyálfolyás |
| Későbbi tünetek: |
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: a bőr érzéstelensége, érzészavarai, zsibbadás, hangyamászás-érzés, a köröm fényének elvesztése, bőr viszketés, köröm berepedése, köröm törékenysége, töredezett haj
Ideg-, csont- és izomrendszer: a járás és mobilitás rendellenességei, ájulás, apróbetűs írás, bizonytalan állás, egyensúlyproblémák, epilepszia-szerű görcsök, görcsök, izomrángás, koordinálatlan, gyors izommozgások, rendellenes akaratlan mozgások, szédülés, zsibbadás
Magatartás, felismerés, érzelem: a szituációhoz képes túlzott szorongás és aggodalom, aggodalmasság, aluszékonyság, bizonytalan önkép, identitás, érzelmi labilitás, ismétlődő cselekvések, memóriazavar, negatív érzések, nemi vágy csökkenése, öntudatlanság, szédülékenység, társadalmi elszigeteltség, tudatzavar
Keringés és légzés: alacsony vérnyomás, terheléskor légszomj
Általános tünetek: általános állapotromlás, csökkent terhelhetőség, állóképesség, fáradtság, fejfájás, fokozott szomjúságérzés, gyengeség (fizikai), idegi labilitás, rossz közérzet
Has és emésztő rendszer: bélműködés változás, emésztési zavarok, felfúvódás, felfúvódásos fájdalom, gyomorégés, hányás, hányinger, has feszülése, hasi fájdalom bal oldalon alul, hasi görcsök, hasi telítettség érzése, hasmenés, haspuffadás, nyálfolyás
Beszéd, hang: beszédképtelenség, elkent beszéd
Húgyrendszer: húgyúti fertőzések |
| Kórház, rendelő: |
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza (Bács-Kiskun megye, Kecskemét) |
| Gyógyszerek: |
Xanax SR 1.5 mg, Lamolep 400 mg, Topamax 400 mg naponta |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: apoc73 (38 éves férfi) | időpont: 2010. április 1. 16:31 |
 |
| Történet: |
Kb. 15 éve vagyok epilepsziás, nálam a túlzott leterheltség, és az energiaitalok mértéktelen fogysztása együtt váltotta ki. Fő gondom az, hogy én amúgy jól vagyok, és egyszer csak a legváratlanabb helyzetekben összeesek (grand mal). Volt, hogy évekig nem volt rohamom, és úgy gondoltam, hogy most már meggyógyultam, és fokozatosan elhagytam a gyógyszert. Természetesen újra jött a nagyroham, és megint a mentőben kötöttem ki. Rosszabb napjaimon kisrohamaim vannak (5-10 mp-ig nem tudok beszélni, nem értem, amit nekem mondanak), ez elég kínos tud lenni. Most már rendesen szedem a gyógyszert és mindig is szedni fogom. A rohamaimat mindig 10-60 mp-es aurajelenség előzi meg, úgyhogy általában (nem mindig) van időm leülni, lefeküdni. Ha magamhoz térek, alszok egy napig. Ha rendesen szedem a gyógyszereimet, NINCS rohamom, sőt, a jogosítványomat is visszaszereztem. Ebből kigyógyulni nem lehet, tünetmentessé lehet válni. Az én esetemben 2-3 év volt, amíg a megfelelő gyógyszert, és adagolást megtalálták. Nem szabad feladni, én nem is fogom. |
| Kezdeti tünetek: |
Beszéd, hang: beszédértés zavara, beszédképtelenség
Magatartás, felismerés, érzelem: olvasásképtelenség, -nehézség, öntudatlanság, tudatzavar
Általános tünetek: zavartság |
| Későbbi tünetek: |
Beszéd, hang: beszédképtelenség |
| Kórház, rendelő: |
Jávorszky Ödön Városi Kórház (Pest megye, Vác) |
| Gyógyszerek: |
Tegretol 400, Neurontin 400 |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: dada79 (32 éves nő) | időpont: 2010. március 22. 20:22 |
 |
| Történet: |
Már régóta állok kezelés alatt,és szeretném,ha az életemet úgy élhetném,mint bárki más.Mindent betartok,amit az orvosom diktál,legutóbb 2008-ban volt rohamom.igazából akkor elvették a jogositványomat,ami számomra nagyon szörnyű érzés volt.várom a többi betegtársam tapasztalatát,szívesen beszélgetnék bárkivel a közös"ügyünkről".Sajnos én ezalatt a 14 év alatt sem tudtam teljesen beletörődni a helyzetembe.Talán a sok negativ élmény miatt is lehet ez.Szóval úgy érzem nem próbáltam ki mindent a gyógyulásom érdekében,de talán még nem késő. |
| Kezdeti tünetek: |
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: a bőr kiszáradása, bőr alatti bevérzések, haj-, vagy fejbőr viszketés
Ideg-, csont- és izomrendszer: epilepszia-szerű görcsök
Has és emésztő rendszer: fokozott gázképződés, haspuffadás, ínygyulladás
Keringés és légzés: fulladásrohamok, hirtelen kialakuló nehézlégzés, légszomj, erős mellkasi fájdalom, horkolás
Fül, orr, gége: fülcsengés
Ivarszervek: kismedencei gyulladás, petevezetőgyulladás tünetei
Szem: könnyezés
Magatartás, felismerés, érzelem: lehangoltság, negatív érzések
Általános tünetek: rossz közérzet
Szájüreg: szájüregi fekély |
| Későbbi tünetek: |
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: a bőr kiszáradása, bőr viszketés, haj-, vagy fejbőr viszketés
Magatartás, felismerés, érzelem: a szituációhoz képes túlzott szorongás és aggodalom, aktuális események részleteinek elfelejtése, idegesség, idegfeszültség, ingerlékenység, lehangoltság, memóriazavar, szédülékenység, tárgyak megnevezésének nehézsége
Beszéd, hang: beszédképtelenség
Szem: égő szem, könnyezés, látáscsökkenés, szemviszketés, szürkületi vakság, véreres szem
Has és emésztő rendszer: egyszerre nagy mennyiségű étel elfogyasztása, felfúvódás, ínygyulladás
Általános tünetek: fényérzékenység, fokozott étvágy, hajhullás, izomfájdalom, nyakfájás, só utáni vágyakozás, viszketés (bőr, száj, torok, orr, stb.)
Keringés és légzés: fulladás-érzés, horkolás, köhögés, lábszár járásra fokozódó fájdalma, terheléskor légszomj
Fül, orr, gége: fülcsengés
Szájüreg: ínygyulladás, ínyvérzés, szájszárazság
Ideg-, csont- és izomrendszer: járási nehézség, szédülés
Ivarszervek: kismedencei gyulladás, petevezetőgyulladás tünetei
Vér, vérképző rendszer: vérzékenység (pl.: orrvérzés, ínyvérzés), véraláfutásokra fokozott hajlam
Húgyrendszer: vesekő |
| Kórház, rendelő: |
Vas Megyei Markusovszky Lajos Általános, Rehabilitációs és Gyógyfürdő Kórház, Egyetemi Oktatókórház (Vas megye, Szombathely) |
| Gyógyszerek: |
convulex 300 mg,500 mg,zonegran 50mg |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: apati robert (32 éves férfi) | időpont: 2008. november 25. 10:59 |
 |
| Történet: |
2005-ota vagyok epilepsziás.Ezalatt az idö allatt volt 4 rosszulétem ,(amitöl a mai napig félek) az izomrángásom már elmulott.Napi 3 pirulát kell szednem.Irja meg nekem valaki,hogy mennyi idö kell ebböl "kigyogyulni". |
| Későbbi tünetek: |
Ideg-, csont- és izomrendszer: bizonytalan állás, egyensúlyproblémák, epilepszia-szerű görcsök, izomrángás |
| Kórház, rendelő: |
Megyei Jogú Város Kórháza - Nagykanizsa (Zala megye, Nagykanizsa) |
| Gyógyszerek: |
tegretol CR 200, majd ,és még mindig 400. |
| Alternatív gyógymódok: |
- |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: pisti4242 (47 éves férfi) | időpont: 2008. augusztus 26. 16:25 |
 |
| Történet: |
Tudom,hogy nehéz dolog elött állnak mint betegek.Nekem is 6-éves koromban indult,és 8-éve műtöttek meg,és elmultam 40-ven.Ha lehet,ha engedik műttessék meg a családot,vagy magukat.Csak gondolják meg mert életveszélyes lehet!Kitartást kivánok mindenkinek,és milló türelmet.Önökkel vagyok,érzek. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: éjszakai izzadás, ingerültség, levertség, zavartság |
| Kórház, rendelő: |
Zala Megyei Kórház (Zala megye, Zalaegerszeg) |
| Gyógyszerek: |
Diphedan,Topamax,Tegretol CR 400. |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: deniel (21 éves férfi) | időpont: 2008. augusztus 9. 15:52 |
 |
| Történet: |
2003 óta többféle gyogyszert is szed a gyermekem,sajnos ma sem tünetmentes.A megfigyeléseim szerint a frontok változása, mindig rosszullétekkel jár együttEnnek igy kell lenni vagy gyogyszer emeléssel kivédhetö. |
| Kezdeti tünetek: |
Magatartás, felismerés, érzelem: aktuális események részleteinek elfelejtése, aluszékonyság, boldogtalanság, csökkent tanulási képesség, hangulatingadozás, iskolai követelmények teljesítésének képtelensége, lehangoltság, szorongás |
| Kórház, rendelő: |
Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet Kht. (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
Keppra, Tegretol |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: Jane Doe (23 éves nő) | időpont: 2008. július 25. 16:52 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Ideg-, csont- és izomrendszer: ájulás, bizonytalan állás, egyéb és nem meghatározott kóros akaratlan mozgások, elesések, epilepszia-szerű görcsök, érzészavar, görcsök, izommerevség, izomrángás, zsibbadás
Általános tünetek: általános állapotromlás, csökkent terhelhetőség, állóképesség, elkékülés (cianózis), étvágytalanság, hidegrázás, kezek és lábak zsibbadása, rossz közérzet
Has és emésztő rendszer: hányinger
Magatartás, felismerés, érzelem: koncentráció zavar, csökkent éberség, memóriazavar, öntudatlanság, tudatzavar
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: körömszín változása
Keringés és légzés: szapora szívműködés |
| Későbbi tünetek: |
Ideg-, csont- és izomrendszer: ájulás, elesések, epilepszia-szerű görcsök, görcsök, izommerevség, izomrángás, izomtónus elvesztése, rendellenes akaratlan mozgások, zsibbadás
Általános tünetek: elkékülés (cianózis), fejfájás, kezek és lábak zsibbadása, rossz közérzet
Szem: kontrollálatlan szemmozgások
Magatartás, felismerés, érzelem: memóriazavar |
| Gyógyszerek: |
-Lamitrin
-Trileptal
-Keppra |
| Alternatív gyógymódok: |
- |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Csonttörések, Shock (sokk), Ételfertőzés és -mérgezés, Gázmérgezés, Ficamok, rándulások, Sziget-betegség, Agy- és gerincsérülések, Vegyszerek okozta belső sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Korpásodás, Festékes anyajegy, Kaposi-szarkóma, Fejtetű, Lapostetű, Körömgombásodás, Kontaktekcéma, Rosacea, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Vastagbélrák, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Lipoma, Prosztatarák, Vesedaganatok, Hasnyálmirigy-rák, Gyomorrák, Papillaris carcinoma, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Aranyér, Gyomorhurut, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Tárolási betegségek, Irritábilis bélszindróma (IBS), Botulizmus, Crohn-betegség, Epehólyag-gyulladás, ... |
Fejlődési rendellenességek
Fenilketonuria, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Marfan-szindróma, Kromoszóma rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Kleinefelter-szindróma, Heregyulladás (orchiditis), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Korai magömlés, Herezacskóvisszeresség, Herecsavarodás (torsio testis), Here vízsérv (hydrocele testis), Prosztata-megnagyobbodás, ... |
|
Fertőző betegségek
Mononukleózis, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Szalmonella-fertőzés, Campylobacteriózis, Kullancs-enkefalitisz, Kolera, Tuberkulózis (TBC), Tetanusz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Hangszalag polip, Nagyothallás, Torok- és mandulagyulladás, Tinnitus (fülzúgás), Nyálmirigyek betegségei, Siketség, A fül egyéb betegségei, Gégegyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Ewing-szarkóma, Torokgyík (Diftéria), Krupp, Cisztás fibrózis, Bölcsőhalál, Farkastorok, Szamárköhögés, Alsó húgyúti fertőzés, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Cukorbetegség, Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Arcidegzsába, Epilepszia, Sclerosis multiplex, Guillain-Barré-kór, Izomdisztrófia, Huntington chorea, Creutzfeldt-jakob kór, Alzheimer-kór, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hodgkin-kór, Autoimmun betegség, Wiskott-Aldrich szindróma, Vashiányos anaemia, Leiden mutáció, Guillain-Barre szindróma, Non-Hodgkin limfómák, Vészes vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, HIV (AIDS), Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Dongaláb, Scheuermann-kór, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Csontritkulás (oszteoporózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Lúdtalp, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Korszakov-szindróma, Alkoholizmus, delírium tremens, Kábítószerfüggőség, Pánikbetegség, Paranoia, Egyéb függőségek, Asperger-szindróma, Skizofrénia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Fibrosus dysplasia, Köszvény, Reumatoid arthritis, Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Bélelzáródás, Léprepedés, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Sárgafolt elfajulás, Kancsalság, Szemhéjgörcs, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Glaukóma (zöld hályog), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Kötőhártya-gyulladás, Jégárpa, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Magasvérnyomás-betegség, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Szívbillentyű-betegségek, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívizom betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Méhgyulladás, Klimaktérium, Petefészekgyulladás, Meddőség, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Petefészek-ciszták, Mióma, Endometriózis, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Farkasvakság, Lisztérzékenység, Elhízás, Bulimia, Anorexia, Alultápláltság, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, COPD, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőtágulat (emphysema), Meghűlés, megfázás, Hörghurut, Légmell, Légúti allergia, szénanátha, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Idült glomerulonephritis, Húgycsőgyulladás, Heveny hólyaggyulladás, Veseciszta, Vizeletinkontinencia, Vesicoureteralis reflux, Heveny glomerulonephritis, Vesekőbetegség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|