|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. november 19.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A gyerek születése után sehova nem megyünk
Egy új kutatás arra mutatott rá, hogy a gyerekek első öt évében a szülők átlagosan mindössze tizenötször mennek el otthonról kettesben. Eközben tízből heten vágynának arra, hogy ennél több estét tölthessenek együtt, és a háromezer megkérdezett 57 százaléka nyilatkozta azt, hogy az elsőszülöttük megérkezése óta a kapcsolatukból hiányolja a romantikát.
Az otthonmaradás legfőbb okaként a pénz hiányát jelölték meg, illetve azt, hogy bűntudatuk van, ha másra bízzák a gyereküket. A legtöbb szülőnek hiányzik az az idő, amit gyermekük születése előtt együtt töltött párjával, de a megkérdezettek negyede azt is elmondta, hogy nem jelent számára igazi kikapcsolódást elmenni valahova este, ha másnap nem lehet akármeddig aludni. Háromból egyen azt is bevallották, hogy másnaposnak lenni úgy, hogy a gyerekeik a közelükben vannak, szinte kibírhatatlan.
”A helyzet az, hogy bár a szülők szeretnének több minőségi időt együtt tölteni, legtöbb esetben mégis a gyereküket helyezik előtérbe” - idézte a Daily Mail című lap Lucy Wynn Jones szavait, aki a felmérést készítő ReadyBed szóvivője. ”Sokan rosszul érzik magukat, ha saját kényelmüket a gyereküké elé helyezik, ha bébiszittert hívnak, vagy ha nem töltenek annyi időt a gyerekükkel, amennyit fontosnak gondolnának, pedig érdemes odafigyelni arra, hogy a szülővé válás után is megmaradjon a párok kapcsolatában a meghittség és romantika.”
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Bursitis, Nyílt sebek, Gázmérgezés, Égési- és fagyási sérülések, Agy- és gerincsérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Shock (sokk), Agyrázkódás, ... |
|
Bőrbetegségek
Festékes anyajegy, Kontaktekcéma, Rühesség, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Furunkulus, Vitiligo, Pikkelysömör (psoriasis), Fejtetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Gyomorrák, Hüvelydaganatok, Kötőszöveti eredetű daganatok, Lipoma, Vesedaganatok, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Leukémiák, Hasnyálmirigy-rák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Aranyér, Gyomorhurut, Irritábilis bélszindróma (IBS), Epekőbetegség, Botulizmus, Anális fisszúra, Tárolási betegségek, Nyombélfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Fenilketonuria, Autizmus, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Marfan-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Andropauza, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Prosztata-megnagyobbodás, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Férfi meddőség, Fitymafék (rövid), Bilharziózis, Korai magömlés, ... |
|
Fertőző betegségek
Calicivírus-fertőzés , Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Tetanusz, Herpangina, Campylobacteriózis, Toxoplazmózis, Dengue-láz, Kolera, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
A gége egyéb betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Tinnitus (fülzúgás), Siketség, A fül egyéb betegségei, Hangszalag polip, Gégegyulladás, Nyálmirigyek betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Járványos gyermekbénulás, Bölcsőhalál, Mumpsz, Down-kór, Krupp, Szamárköhögés, Cisztás fibrózis, Ewing-szarkóma, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Addison-kór, Cushing-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Bartter-szindróma, Narkolepszia, Williams-szindróma, Creutzfeldt-jakob kór, Demencia, Disztónia, Sclerosis multiplex, Idegenkéz-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Leiden mutáció, Autoimmun betegség, Agranulócitózis, Aplasztikus vérszegénység, Vashiányos anaemia, Wiskott-Aldrich szindróma, Guillain-Barre szindróma, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
Chlamydia, Genitális herpesz, HIV (AIDS), Szifilisz, Lágyfekély, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Dongaláb, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Dupuytren-kontraktúra , Csontritkulás (oszteoporózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Metatarsalgia , Scheuermann-kór, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Játékszenvedély (patológiás gambling) , Kábítószerfüggőség, Paranoia, Alkoholizmus, delírium tremens, Poszttraumatikus stressz szindróma, Skizofrénia, Korszakov-szindróma, Gyógyszerfüggőség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, Álköszvény, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Jégárpa, Távollátás, Keratoconus, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Makula degeneráció, Stargardt-szindróma, Kötőhártya-gyulladás, Glaukóma (zöld hályog), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Érelmeszesedés, Szívizom betegségek, Szívelégtelenség, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Coarctatio aortae , Von Willebrand szindróma, Szívbillentyű-betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Méhgyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Spontán vetélés, Preeklampszia, Petefészek-ciszták, Meddőség, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Farkasvakság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Anorexia, Kóros soványság, Alultápláltság, Angol-kór, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
COPD, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőgyulladás, Atelektázia, Meghűlés, megfázás, Hörghurut, Légmell, Asztma, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseelégtelenség, Vesekőbetegség, Idült glomerulonephritis, Vizeletinkontinencia, Húgycsőgyulladás, Vesemedence-gyulladás, Nephrosis szindróma, Vizelet-inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|