|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. április 20.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Veszélyesek az alkoholos energiaitalok
Egy tanulmány szerint kockázatosabb az alkoholos energiaitalok fogyasztása, mint önmagában az alkohol, ugyanis a fiatalok kevésbé érzik magukat részegnek tőle, és emiatt könnyebben ülnek volán mögé.
Az energiaitalok koffeinlökete és az alkohol részegítő hatása együttesen nagyobb veszély jelentenek a fiatalokra nézve, mint az alkohol, ugyanis felelőtlenebbé válnak tőle, állítja egy új tanulmány.
A fiatalok körében egyre népszerűbb vodkát és Red Bullt tartalmazó koktél hatásait az Észak-Kentucky egyetem kutatói 56 főiskolai hallgató részvételével vizsgálták. A 21 és 33 év közötti tanulókat a kutatók négy csoportra osztották, és különféle italokkal kínálták őket. Az egyik csoport alkoholos italt, egy másik csoport energiaitalt kapott, voltak, akik alkoholos energiaitalt kaptak, és voltak, akik pedig placebót kaptak.
Mind a négy ital egyformán nézett ki, emiatt a résztvevők mind úgy tudták, hogy alkoholtartalmú energiaitalt kaptak. Ezt követően a kutatók felmérték, hogy milyen hatással voltak a résztvevőkre az elfogyasztott italok. A felmérések alapján kiderült, hogy azok a tanulók, akik pusztán alkoholos italt fogyasztottak, kevésbé veszítették el az önkontrolljukat, mint azok a résztvevők, akik előzőleg alkoholtartalmú energiaitalt ittak, annak ellenére, hogy mind a kétféle ital azonos mennyiségű alkoholt tartalmazott.
Cecile Marczinski, a tanulmány szerzője szerint a gyártóknak figyelmeztetést kellene elhelyezniük az energiaitalok dobozain, miszerint az italt nem ajánlatos alkohollal keverni. A koffeintartalmú italok és az alkohol keverése nem új keletű találmány, elég csak a rumos kólára gondolni, csakhogy az energiaitalok körülbelül háromszor annyi koffeint tartalmaznak, mint a kóla, mondta Marczinski.
A tanulmány az Alcoholism: Clinical & Experimental Research című folyóirat online kiadásában jelent meg.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Csonttörések, Vegyszerek okozta belső sérülések, Gombamérgezés, Ficamok, rándulások, Égési- és fagyási sérülések, Bursitis, Nyílt sebek, Agy- és gerincsérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Erythema nodosum, Ekcéma, Basalioma, Rühesség, Kontaktekcéma, Ótvar, Furunkulus, Festékes anyajegy, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Hererák, Bőrrák, Leukémiák, Gégerák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Petefészekrák, Méhnyakrák, Vesedaganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Májzsugor, Gyomorhurut, Epekőbetegség, Gasztrosztóma , Hepatitis A (heveny májgyulladás), Aranyér, Hasnyálmirigy gyulladás , Zsírmáj, ... |
Fejlődési rendellenességek
Turner-szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Korai magömlés, Mellékhere-gyulladás, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Heregyulladás (orchiditis), Fitymaszűkület, Prosztata-megnagyobbodás, Herecsavarodás (torsio testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Rubeola (rózsahimlő), Calicivírus-fertőzés , Bárányhimlő, Sárgaláz, Kullancs-enkefalitisz, Febris recurrens, Mononukleózis, Veszettség (Rabies lyssa), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Arcüreg-gyulladás, Siketség, Nyálmirigyek betegségei, Gégegyulladás, Orrpolip, Hangszalag polip, A gége egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), ... |
|
Gyermekgyógyászat
Ewing-szarkóma, Reumás láz, Krupp, Felső húgyúti fertőzés, Oltási szövődmények, Mumpsz, Nyitott gerinc, Cisztás fibrózis, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cukorbetegség, Conn-betegség, Cushing-szindróma, Conn-szindróma, Hipofízis betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Creutzfeldt-jakob kór, Arcidegzsába, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Porckorongsérv, Alvászavarok, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Tay–Sachs-szindróma, Bartter-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Autoimmun betegség, Vashiányos anaemia, Wiskott-Aldrich szindróma, Aplasztikus vérszegénység, Leiden mutáció, Agranulócitózis, Non-Hodgkin limfómák, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, HIV (AIDS), Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Lumbágó, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Gerincferdülés (scoliosis), Scheuermann-kór, Izombetegségek, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Lúdtalp, Porcbetegségek (kondromalácia), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Korszakov-szindróma, Borderline szindróma, Delirium tremens, Depresszió, Kiégés-szindróma (burnout), Kábítószerfüggőség, Mániás depressziós elmezavar, Exorexia , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Álköszvény, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, Köszvény, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Léprepedés, Bélelzáródás, Lágyéksérv, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Jégárpa, Stargardt-szindróma, Keratoconus, Glaukóma (zöld hályog), Távollátás, Makula degeneráció, Kötőhártya-gyulladás, Szemhéjgörcs, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Dilatatív kardiomiopátia, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Anémia, Angina pectoris, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Magasvérnyomás-betegség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Spontán vetélés, Endometriózis, Petefészek-ciszták, Mióma, Klimaktérium, Vérzési, menstruációs rendellenességek, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Kóros soványság, Alultápláltság, Angol-kór, Elhízás, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Farkasvakság, Skorbut, Bulimia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légúti allergia, szénanátha, Légmell, Tüdőtályog, Hörghurut, Tüdőtágulat (emphysema), COPD, Tüdőkeringés betegségei, Asztma, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesemedence-gyulladás, Vesicoureteralis reflux, Nephrosis szindróma, Idült glomerulonephritis, Húgycsőgyulladás, Veseelégtelenség, Vesekőbetegség, Inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|