|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2009. szeptember 2.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Ne fogyasszon rendszeresen alkoholt és kávét!
Két, nemrégiben közzétett tanulmány szerint heti több mint tíz, átlagos alkoholtartalmú ital vagy napi több mint négy erős kávé fogyasztása növeli a szívritmuszavar előfordulásának kockázatát. Az alkohol és a koffein ugyanis pitvarfibrillációt okoz, amely nagymértékben növeli a stroke, a szívroham és egyéb szívbetegségek kockázatát.
Az első kutatás 8830 személy követésével zajlott; az eredmények azt mutatták, hogy akik több mint tíz átlagos alkoholtartalmú italt (azaz 15 egységet) fogyasztottak el egy héten, azoknál öt éven belül 80 százalékkal nőtt a megbetegedés veszélye. (Egy egység kb. 1 dl bor, 3 dl sör vagy 3 cl tömény ital alkoholtartalmának felel meg.)
Az Egészségügyi Minisztérium ajánlása szerint a férfiak legfeljebb 21, a nők legfeljebb 14 egységnyi alkoholt fogyasszanak hetente.
Inger Ariansen, az Oslói Egyetemi Kórház orvosa, a kutatás vezetője szerint 10 átlagos ital elfogyasztása jelenti a határt a pitvarfibrilláció megnövekedett kockázata szempontjából.
A második vizsgálatban a Modenai Egyetem kutatói azt találták, hogy napi több mint négy erős presszókávé fogyasztása növeli az arritmiák veszélyét olyanoknál is, akiknek nincs szívbetegségük - még akkor is, ha egyébként egészségesen táplálkoznak.
Peter Weissberg, a British Heart Foundation orvosigazgatója elmondta, hogy a javasolt alkoholmennyiséget a májkárosodás és egyéb ártalmak szempontjából határozták meg, de kétségtelen, hogy egyesek érzékenyebbek az alkohol szívre kifejtett hatásaival szemben, akiknél a pitvarfibrilláció fokozott kockázatával kell számolni. Hozzátette: nem tudott róla, hogy bizonyítékunk lenne a fokozott kávéfogyasztás hasonló veszélyeire, de, mint elmondta, nem lepné meg, ha így lenne.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Égési- és fagyási sérülések, Agy- és gerincsérülések, Gázmérgezés, Bursitis, Ficamok, rándulások, Shock (sokk), Agyrázkódás, Nyílt sebek, ... |
|
Bőrbetegségek
Lapostetű, Akne - pattanásos bőr, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Kontaktekcéma, Ruhatetű, Pikkelysömör (psoriasis), Seborrheás dermatitisz, Rühesség, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Prosztatarák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Csontdaganatok, Leukémiák, Hüvelydaganatok, Májrák, Méhnyakrák, Végbélrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Alkoholos májkárosodás, Nyelőcsőfekély, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Aranyér, Irritábilis bélszindróma (IBS), Májzsugor, Crohn-betegség, Nyombélfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Marfan-szindróma, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Turner-szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Bilharziózis, Fitymaszűkület, Mellékhere-gyulladás, Fitymafék (rövid), Klinefelter-szindróma, Herecsavarodás (torsio testis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Korai magömlés, ... |
|
Fertőző betegségek
Tetanusz, Legionárius betegség (legionellosis), Trichomoniázis, Amőbiázis, Skarlát, Febris recurrens, Mononukleózis, Anthrax, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Arcüreg-gyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Gégegyulladás, Siketség, A fül egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Nyitott gerinc, Farkastorok, Torokgyík (Diftéria), Felső húgyúti fertőzés, Krupp, Reumás láz, Down-kór, Mumpsz, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Cushing-szindróma, Cukorbetegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Bell parézis, Alvászavarok, Izomdisztrófia, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Creutzfeldt-jakob kór, Myastenia gravis, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Schwannomatózis, ... |
|
Immunológia, hematológia
Wiskott-Aldrich szindróma, Non-Hodgkin limfómák, Autoimmun betegség, Hodgkin-kór, Vészes vérszegénység, Agranulócitózis, Aplasztikus vérszegénység, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, Genitális herpesz, HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Metatarsalgia , Lumbágó, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Izombetegségek, Dongaláb, Gerincferdülés (scoliosis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Exorexia , Diszlexia, Pánikbetegség, Borderline szindróma, Egyéb függőségek, Kábítószerfüggőség, Alkoholizmus, delírium tremens, Értelmi fogyatékosság, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Álköszvény, Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Köszvény, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Léprepedés, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Glaukóma (zöld hályog), Stargardt-szindróma, Kancsalság, Szemhéjgörcs, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Makula degeneráció, Rövidlátás, Sárgafolt elfajulás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Von Willebrand szindróma, Szívbillentyű-betegségek, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Anémia, Érelmeszesedés, Coarctatio aortae , ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Meddőség, Terhességi rendellenességek, toxémia, Petefészekgyulladás, Preeklampszia, Bartholin ciszta, Premenstruációs tünetegyüttes, Spontán vetélés, Mióma, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Bulimia, Angol-kór, Beri-beri, Farkasvakság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Kóros soványság, Skorbut, Anorexia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
COPD, Meghűlés, megfázás, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Asztma, Tüdőgyulladás, Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőtályog, Légúti allergia, szénanátha, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesekőbetegség, Vizelet-inkontinencia, Inkontinencia, Veseciszta, Vesicoureteralis reflux, Idült glomerulonephritis, Vizeletinkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|