|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2009. augusztus 13.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Dekoncentráltak az iszákos fiatalok
Az iszákos fiatalok nehezebben figyelnek és hajtanak végre feladatokat, valamint kevésbé ismerik fel a fontos és a lényegtelen információk közti különbséget - mutattak rá spanyol kutatók legújabb kutatásának eredményei az alkoholfogyasztás negatív következményeire.
Az iszákosság a definíció szerint azokat a férfiakat jelöli, akik 5 pohár vagy annál több, illetve azokat a nőket, akik 4 pohár, esetleg több alkoholos italt fogyasztanak el 2 órás időintervallumon belül. Egy spanyol egyetem hallgatóinál nemrég végeztek kutatásokat azzal kapcsolatban, hogy ez a típusú alkoholfogyasztás milyen hatást gyakorol a figyelemre és a memóriára.
Az eredmények azt mutatták, hogy az iszákosság kategóriájába eső alkoholfogyasztó fiatalok bizony sokkal több odafigyeléssel képesek csak a számukra adott feladatokat elvégezni, mint alkoholt nem, illetve mértékkel fogyasztó társaik, sőt, nehezebben képesek megállapítani, mely információk fontosak vagy irrelevánsak.
Az Alcoholism: Clinical & Experimental Research novemberi számában megjelenő tanulmány előzetesében közzétett adataikkal kapcsolatban az egyik szerző, Alberto Crego doktorandusz elmondta: "Az Egyesült Államokban az iszákos egyetemi hallgatók aránya a felmérések szerint eléri a 40%-ot, míg Spanyolországban ugyanez az arány kb. 12%-ra tehető. Ennek a különbségnek az az egyik oka, hogy, pl. az angolszász országokban az alkoholfogyasztás sokkal inkább a hétvégi lazításhoz köthető esemény, míg a mediterrán országok esetében az alkoholos italokat hagyományosan rendszeresebben, a gasztronómiával összekötve fogyasztják."
Ugyanakkor Francisco Caamano-Isorna a kutatást végző Santiago de Compostela Egyetem közegészségügy professzora szerint a tradicionális alkoholfogyasztás - amit a kismértékű bor- és sörfogyasztás jellemez - változóban van a mediterrán országokban is. A professzor úgy nyilatkozott: "A legfrissebb felmérések szerint az italozás, az iszákosság egyre emelkedő mértékben jelentkezik Spanyolországban is." Alberto Crego elmondta, a fiatalkori intenzív alkoholbevitel egyik legaggasztóbb következménye az a hatás, amit az alkohol ebben a korban még mindig fejlődő agyra gyakorol strukturális és funkcionális szempontból egyaránt.
Némely idegi fejlődési folyamatok a 25. életévig folytatódnak, így azok a területek, amelyek fejlődése ekkor fejeződik be, nagy valószínűséggel sokkal sérülékenyebbek is a fiatalkori mértéktelen italozások hatásaival szemben, véli a spanyol szakember.
A spanyol szakemberek szerint az iszákosság ciklikussága, azaz a részegséghez vezető alkoholfogyasztás és az absztinens időszakok - beleértve a másnaposságot - egymást követése hasonló a krónikus alkoholistáknál megfigyelhető függőségi és detoxikációs periódusokhoz. A kutatók úgy vélik, az iszákosság hatásainak kutatása mindezek mellett azért is kiemelt jelentőségű kell legyen, mivel a neurokognitív elváltozások az alkoholisták esetében a detoxikációs epizódokkal arányosan növekedő tendenciát mutatnak - így a kevésbé veszélyesnek gondolt iszákosság is járhat hasonlóan hátrányos neurokognitív következményekkel.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gázmérgezés, Agyrázkódás, Shock (sokk), Ficamok, rándulások, Nyílt sebek, Vegyszerek okozta belső sérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Sziget-betegség, ... |
|
Bőrbetegségek
Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Seborrheás dermatitisz, Rosacea, Pinta, Herpesz, Kontaktekcéma, Pikkelysömör (psoriasis), Orbánc, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Vesemedencerák, Hüvelydaganatok, Hererák, Hasnyálmirigy-rák, Agydaganat, Gyomorrák, Tüdőrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorfekély, Nyombélfekély, Alkoholos májkárosodás, Gyomorhurut, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Aranyér, Botulizmus, Anális fisszúra, ... |
Fejlődési rendellenességek
Mellkas fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Autizmus, Turner-szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Here vízsérv (hydrocele testis), Herecsavarodás (torsio testis), Fitymaszűkület, Heregyulladás (orchiditis), Prosztata-megnagyobbodás, Korai magömlés, Férfi meddőség, Andropauza, ... |
|
Fertőző betegségek
Calicivírus-fertőzés , Tuberkulózis (TBC), Rubeola (rózsahimlő), Anthrax, Lépfene, Ebola, Toxoplazmózis, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Orrpolip, Tinnitus (fülzúgás), Arcüreg-gyulladás, Hangszalag polip, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Gégegyulladás, Torok- és mandulagyulladás, Nyálmirigyek betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Mumpsz, Járványos gyermekbénulás, Diszpraxia, Cisztás fibrózis, Alsó húgyúti fertőzés, Reumás láz, Torokgyík (Diftéria), Krupp, ... |
Hormonális betegségek
Conn-betegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, Conn-szindróma, Addison-kór, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Myastenia gravis, Fantom végtag, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Esszenciális tremor, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Alvászavarok, Bell parézis, Narkolepszia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Agranulócitózis, Guillain-Barre szindróma, Aplasztikus vérszegénység, Autoimmun betegség, Vashiányos anaemia, Leiden mutáció, Vészes vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, ... |
Nemi betegségek
HIV (AIDS), Lágyfekély, Chlamydia, Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Gerincferdülés (scoliosis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Dupuytren-kontraktúra , Metatarsalgia , Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Lumbágó, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Disztímia, Alkoholizmus, delírium tremens, Paranoia, Pánikbetegség, Kiégés-szindróma (burnout), Borderline szindróma, Asperger-szindróma, Stockholm-szindróma , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, Köszvény, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Léprepedés, Bélelzáródás, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Kötőhártya-gyulladás, Távollátás, Kancsalság, Makula degeneráció, Szemhéjgörcs, Szürkehályog (katarakta), Keratoconus, Stargardt-szindróma, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Angina pectoris, Szívizom betegségek, Von Willebrand szindróma, Érelmeszesedés, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Coarctatio aortae , Endocarditis, Anémia, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Premenstruációs tünetegyüttes, Bartholin ciszta, Spontán vetélés, Klimaktérium, Petefészekgyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Méhgyulladás, Preeklampszia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Elhízás, Kóros soványság, Alultápláltság, Bulimia, Farkasvakság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Beri-beri, Lisztérzékenység, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Atelektázia, Meghűlés, megfázás, Légúti allergia, szénanátha, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőtályog, Légmell, Hörghurut, Tüdőkeringés betegségei, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizeletinkontinencia, Idült glomerulonephritis, Vizelet-inkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Heveny glomerulonephritis, Nephrosis szindróma, Húgycsőgyulladás, Vesekőbetegség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|