|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2009. június 16.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Az őszülő finnek több alkoholt isznak, mint valaha
Az idősödő finnek alkoholfogyasztása 2000. óta jelentősen megugrott, ami riasztó irányvonalnak számít egy olyan országban, ahol az alkohol a vezető halálok.
Az országos egészségügyi és jóléti intézet (THL) 2000-ben és 2008-ban felmérést készített a finnek körében alkoholfogyasztási szokásaikkal kapcsolatban. A kutatók eredményei azt mutatták, hogy az 50 évnél idősebb finnek 2008-ban nagyobb mennyiségben és gyakrabban fogyasztottak szeszesitalt, mint az ugyanebbe a korosztályba tartozók 2000-ben.
Az 50 és 69 év közötti férfiak tavaly átlagosan 6,3 liter, az ugyanebbe a korosztályba tartozó nők pedig 1,7 liter tiszta alkoholt fogyasztottak. Az alkoholfogyasztás 2000. óta 44 százalékkal emelkedett a férfiak, 35 százalékkal a nők esetében. A hivatalos statisztikák szerint a finnek 2008-ban átlagosan 10,4 liter tiszta szeszt fogyasztottak személyenként.
"A 2000 utáni években az emberek idősödve nem csökkentették alkoholfogyasztásukat, ahogyan korábban. Ebben az évtizedben az alkohol ára csökkent, az idősebbek jövedelme pedig a korábbinál magasabb" - nyilatkozta a THL kutatója, Pia Maekelae. A kutató azt is hozzátette, hogy az 50-es éveikben járók ahhoz a generációhoz tartoznak, akik mindig több alkoholt fogyasztottak, mint a korábbi nemzedékek. A nagyobb mértékű alkoholfogyasztás valószínűleg több egészségügyi rendellenességet vált ki.
"Az idősebbeknek kevesebb alkoholt kellene inniuk, mint a fiatalabbaknak. Több betegségben szenvednek, több gyógyszert szednek, melyeknek az alkohollal kombinálva következményei lehetnek."
A kutatók a vizsgálat során 2 700 tizenöt és hatvankilenc év közötti finnt kérdeztek meg.
Finnországban az alkohol a vezető halálok2005. óta, amikor az északi ország 30 százalékkal csökkentette az alkohol jövedéki adóját, hogy megpróbálja feltartóztatni a szomszédos EU-tagállamokból beözönlő olcsóbb importot.
Idén januárban az alkohol adóját 10 százalékkal megemelték, és a parlament várhatóan a jövő héten fogadja el azt a javaslatot, amely október elején újabb 10 százalékkal növelné a jövedéki adót.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Latexallergia, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ételfertőzés és -mérgezés, Gombamérgezés, Nyílt sebek, Ficamok, rándulások, Bursitis, Shock (sokk), Agyrázkódás, Csonttörések, ... |
|
Bőrbetegségek
Vitiligo, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Kontaktekcéma, Pikkelysömör (psoriasis), Festékes anyajegy, Ruhatetű, Napszúrás, Ótvar, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Krónikus limfoid leukémia, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Gyomorrák, Hasnyálmirigy-rák, Vastagbélrák, Leukémiák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Petefészekrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Májzsugor, Crohn-betegség, Reflux, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Epehólyag-gyulladás, Alkoholos májkárosodás, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Hepatitis B, ... |
Fejlődési rendellenességek
Diszkalkulia, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Mellkas fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Kleinefelter-szindróma, Herezacskóvisszeresség, Prosztata-megnagyobbodás, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Fitymaszűkület, Férfi meddőség, Heregyulladás (orchiditis), Andropauza, ... |
|
Fertőző betegségek
Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Feketehimlő, Kanyaró, Anthrax, Amőbiázis, Tuberkulózis (TBC), Tetanusz, Szalmonella-fertőzés, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Nagyothallás, Hangszalag polip, A gége egyéb betegségei, Torok- és mandulagyulladás, Orrpolip, Arcüreg-gyulladás, Tinnitus (fülzúgás), A fül egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Down-kór, Szamárköhögés, Nyitott gerinc, Cisztás fibrózis, Oltási szövődmények, Reumás láz, Diszpraxia, Ewing-szarkóma, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Neglekt szindróma, Narkolepszia, Parkinson-kór, Prozopagnózia, Fantom végtag, Williams-szindróma, Izomdisztrófia, Tourette-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Hemofília, Autoimmun betegség, Aplasztikus vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Leiden mutáció, Agranulócitózis, Wiskott-Aldrich szindróma, ... |
Nemi betegségek
Chlamydia, Genitális herpesz, HIV (AIDS), Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Csontritkulás (oszteoporózis), Metatarsalgia , Porcbetegségek (kondromalácia), Dongaláb, Dupuytren-kontraktúra , Lúdtalp, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Poszttraumatikus stressz szindróma, Egyéb függőségek, Asperger-szindróma, Kiégés-szindróma (burnout), Kábítószerfüggőség, Exorexia , Alkoholizmus, delírium tremens, Diszlexia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Álköszvény, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, Köszvény, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, Vérmérgezés, Lágyéksérv, Bélelzáródás, ... |
|
Szemészet
Szemhéjgörcs, Rövidlátás, Glaukóma (zöld hályog), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Sárgafolt elfajulás, Jégárpa, Kötőhártya-gyulladás, Keratoconus, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Angina pectoris, Szívizom betegségek, Dilatatív kardiomiopátia, Szívbillentyű-betegségek, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Szívelégtelenség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Bartholin ciszta, Méhgyulladás, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Klimaktérium, Mióma, Endometriózis, Premenstruációs tünetegyüttes, Vérzési, menstruációs rendellenességek, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Skorbut, Lisztérzékenység, Bulimia, Alultápláltság, Farkasvakság, Anorexia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Asztma, Meghűlés, megfázás, Tüdőgyulladás, Légúti allergia, szénanátha, Légmell, Hörghurut, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Nephrosis szindróma, Heveny hólyaggyulladás, Heveny glomerulonephritis, Idült glomerulonephritis, Inkontinencia, Vesicoureteralis reflux, Veseelégtelenség, Vesemedence-gyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|