Alkoholizmus

Az alkoholfogyasztás módja is hat az egészségünkre


Egy új kutatásból az derül ki, hogy az alkoholfogyasztás módja legalább akkora hatást gyakorolhat az egészségünkre, mint az elfogyasztott alkohol mennyisége. A szakértők kimutatták, hogy heti 14, vagyis naponta átlagosan 2 ital fogyasztása jót tesz a szívnek, az egyetlen hétvége alatt elfogyasztott 14 ital viszont károsítja.

Az Atherosclerosis szaklapban megjelent tanulmány elsőként szolgál konkrét bizonyítékkal arra, milyen előnyökkel és hátrányokkal járnak a különböző ivási minták. A kísérleti egerekben a mértékletes alkoholfogyasztás visszaszorította az érelmeszesedést, az artériák megkeményedésével és szűkületével járó rendellenességet, amely szívrohamhoz vagy agyérgörcshöz vezethet. A rohamszerű ivás ezzel szemben növelte a betegség kialakulásának valószínűségét.

A kutatás vezetője, Dr. John Cullen, a New York-i Rochester Egyetem Orvosi Karának munkatársa az eredmények alapján mindenkinek azt tanácsolja, ne csak az elfogyasztott alkoholmennyiségre figyeljenek, hanem arra is, hogyan fogyasztják el azt. Cullen ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a kutatók egyelőre nem tudják pontosan, hogyan fejt ki jótékony szív-érrendszeri hatást a mértékletes alkoholfogyasztás, és hogyan okoz károsodást a rohamszerű ivás. "Az emberek még mindig nincsenek tisztában a rohamszerű ivás veszélyeivel, de legújabb eredményeink remélhetőleg segítenek ezen változtatni" - mondta a szakértő.

A kísérlet során a "napi mértékletes" csoportba tartozó egereknek annyi etanolt adtak, amennyi napi két italnak felel meg a hét minden napján. A "hétvégi vedelő" csoport egyedei két napig napi hét italnak megfelelő mennyiségű alkoholt kaptak. A kontrollcsoport alkoholmentes italt kapott. Az összes egeret érelmeszesedést fokozó, zsíros étrendre fogták.

A napi mértékletes csoport egereiben a rossz (LDL) koleszterin szintje 40 százalékkal csökkent, a hétvégi vedelőkben viszont 20 százalékkal nőtt a kontrollcsoporthoz képest. A jó (HDL) koleszterin szintje meglepő módon mindkét csoportban megemelkedett, ez azonban Dr. Cullen szerint valószínűleg csak rövidtávú hatás lehet.

A plakkok mennyisége, valamint a gyulladást kiváltó immunsejtek felhalmozódása, ami az érszűkülethez is hozzájárul, a mértékletes csoportban csökkenést mutatott. A vedelő csoportban épp ellenkezőleg történt. A kutatók azt is kimutatták, hogy a rohamszerűen ivó egerek jelentősen többet híztak, mint a mértékletes alkoholfogyasztó, illetve a kontroll egerek.