Alkoholizmus

A mérsékelt italfogyasztás csökkentheti az Alzheimer-kór kockázatát


A mérsékelt alkoholfogyasztás - napi egy-két pohár bor vagy sör - csökkentheti az Alzheimer-kór kockázatát amerikai kutatók szerint.

A chicagói Loyola Egyetem orvosi karának tudósai több mint 140 1977-ig visszanyúló, összesen 365 ezer ember részvételével készült tanulmányt vizsgáltak át, amelyek alapján megállapították, hogy a mérsékelt ivóknál 23 százalékkal kisebbnek tűnik az időskori elbutulás vagy kognitív zavar kialakulásának az esélye..

A mérsékelt ivás mértékét férfiak esetében legfeljebb két, nők esetében pedig egy pohár alkoholos italban határozták meg.

"Elfogadott tény, hogy egy pohár bor jót tesz a szívnek és csökkenti a szívkoszorúér, valamint a szív és az érrendszer betegségeit" - mondta Edward J. Neafsey, a tanulmány társszerzője. A kutatások azt mutatták, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás hasonló hatással van az agyra is.

A bor hasznosabb, mint a sör vagy az szeszes italok a Neuropsychiatric Disease and Treatment című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány szerint. A kutatók szerint azonban számos elemzett tanulmány nem tesz különbséget az alkoholfajták között.

A mérték nélküli alkoholfogyasztás viszont - három-öt pohár ital naponta - együtt jár a demencia magasabb kockázatával.

Neafsey és a másik társszerző, Michael A. Collins, a molekuláris farmakológia és terápia professzora egyaránt arra a következtetésre jutott, hogy a kismennyiségű alkohol igénybe veszi és szívósabbá teszi az agysejteket, így ellenállóbbá válnak a későbbi demencia okozta stresszekkel szemben.

Egy másik elmélet szerint a mérsékelt italfogyasztásnak a szívre és az érrendszerre gyakorolt jótékony hatása javíthatja az agy vérellátását és növelheti az agy anyagcseréjét.

Neafsey nem tanácsolja az absztinenseknek, hogy kezdjenek el hirtelen alkoholt fogyasztani. A testedzés, az agytorna és a mediterrán diéta szintén csökkentheti az időskori elbutulás kialakulásának kockázatát.

"A kulcsszó a mérsékelt italfogyasztás" - mondta. "Egy ízletes ebéd elfogyasztása barátokkal egy pohár bor kíséretében olyan hagyományos örömforrás, amelyet a legtöbb ember élvez."