|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. október 1.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A mérsékelt alkoholfogyasztás csökkenti az asztma kockázatát
Dán kutatók egy új tanulmány eredményeire hivatkozva megállapították, hogy a mértékkel fogyasztott alkohol csökkentheti az asztma kialakulásának kockázatát.
Egy új dán tanulmány szerint heti 1-6 egységnyi alkohol elfogyasztása lecsökkentheti az asztmatikus megbetegedések kialakulásának kockázatát, derült ki a szeptember 25-én Amszterdamban tartott Légzőszervi Betegségek Éves Konferenciáján.
A kutatás során 19 348 ikerpárt tanulmányoztak, a vizsgált személyek mind 12 és 41 év közöttiek voltak. A résztvevők a tanulmány elején és a végén egy-egy kérdőívet töltöttek ki, melyek alapján a kutatók egy 8 éves periódust vizsgálva összevetették az átlagos alkoholbevitel és az asztma kialakulása közötti esetleges összefüggéseket.
Az eredmények azt mutatták, hogy az asztma kialakulásának kockázata abban a csoportban volt a legalacsonyabb (4%), akik hetente átlagosan 1-6 egységnyi alkoholt fogyasztottak. A legmagasabb kockázat azoknál volt kimutatható, akik vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán fogyasztottak alkoholt, az ő esetükben 1,4-szer nagyobb valószínűséggel alakult ki asztma.
A nagyivók esetében is némileg megemelkedett az asztma kockázata, náluk 1,2-szer nagyobb eséllyel fejlődött ki asztmatikus légúti megbetegedés, mondta Dr. Sofie Lieberoth, a dániai Bispebjerg Kórház kutatója. A tanulmányból továbbá az is kiderült, hogy a sört kedvelők körében is valamivel nagyobb a valószínűsége az asztma kialakulásának, mint akik egyéb alkoholos italokat részesítenek előnyben, tette hozzá Dr. Lieberoth.
|
|
|
| |
| |
|
Az asztma olyan krónikus betegség, amely a légutak nyálkahártyájának gyulladásából fakad. A gyulladás miatt a légutak igen érzékenyek és erősen reagálnak olyan anyagokra, amelyekre egyébként allergiásak vagyunk, vagy amelyek irritálják a tüdőnket. Az asztma a gyermekkorban a leggyakoribb krónikus betegség világszerte. Az utóbbi időkig előfordulási gyakorisága növekedett, az elmúlt években stagnálni látszik. Elsősorban a fejlett nyugati országokban gyakori; az egyes országok között nagy különbségek észlelhetőek, 0,5%-tól 10%-ig. Az előfordulási gyakoriság valószínűleg összefügg a nyugati életvitellel.
|
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: nnekati (64 éves nő) | időpont: 2008. július 28. 08:04 |
 |
| Történet: |
Asztmás tüneteim egy gyógyszer mellékhatásaként jelentkeztek. A gyógyszert lecseréltük, de akkor már későn volt. Nehezen tudom elfogadni betegségemet. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: csökkent terhelhetőség, állóképesség, influenzaszerű tünetek
Keringés és légzés: fulladásrohamok, hörgőgörcs, köhögés, légszomj, terheléskor légszomj
Beszéd, hang: rekedtség |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: fáradtság, mellkasi fájdalom, testsúlytöbblet
Keringés és légzés: fulladás-érzés, fulladásrohamok, légszomj
Magatartás, felismerés, érzelem: hangulatingadozás, idegesség, idegfeszültség
Beszéd, hang: rekedtség |
| Kórház, rendelő: |
Veszprém Megyei Önkormányzat Tüdőgyógyintézete (Veszprém megye, Farkasgyepű) |
| Gyógyszerek: |
Seretide Diskus, Foster, Ventolin |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
| |
| beküldte: salamon (-68 éves férfi) | időpont: 2008. június 26. 11:02 |
 |
| Történet: |
Bár Hajós professzor mondta: ki soká fullad soká él , de kivánom betegtársaknak e szimptóma elkerülését. |
| Kezdeti tünetek: |
Keringés és légzés: kóros köpet, légszomj, nehézlégzés |
| Későbbi tünetek: |
Keringés és légzés: köhögés, légszomj, mellkasi zörej |
| Kórház, rendelő: |
Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
diaphillin inj. tabl. Prednisolon tabl. Inhalátorok |
| Alternatív gyógymódok: |
tengerparti gyógykezelések /Heiliigendamm / Sós inhaláció
Bad Salzungen / .Vizkúra / Güsse , Wassertreten /, légzőizmok
masszázsa. Kékestetőn voltam 6 alkalommal.
majd elköltözés a betegséget kiváltó makro és mikro környezetből |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
a betegséget kiváltó tényezők / levegő szennyezettség , fizikai és idegi megterhelés , megfázás, felső léguti infekciók/ elkerü- lése és megtanulni az adott krónikus betegséggel való együttélésre . |
|
|
 |
| |
| beküldte: Samu (37 éves férfi) | időpont: 2008. június 24. 11:49 |
 |
| Történet: |
A kezelőorvosom csak gyógyszert ír fel 3 havonta, allergiavizsgálatra 5 éve küldött, a tüdőmet utoljára 3 éve hallgatta meg. (akkor éppen fulladtam amikor a rendelésre érkeztem) |
| Kezdeti tünetek: |
Szem: égő szem, könnyezés
Keringés és légzés: fulladás-érzés, fulladásrohamok, hörgőgörcs, köhögés, lefekvéskor nehézlégzés, légszomj, mellkasi zörej, nehézlégzés, orrdugulás, stridor (sípoló légzés), szaglászavar, szívdobogás érzés, tüsszögés, zihálás
Fül, orr, gége: középfülgyulladásra való hajlam |
| Későbbi tünetek: |
Keringés és légzés: fulladás-érzés, fulladásrohamok, hörgőgörcs, köhögés, lefekvéskor nehézlégzés, légszomj, mellkasi zörej, nehézlégzés, orrdugulás, stridor (sípoló légzés), szapora szívműködés, szívdobogás érzés, tüsszögés, zihálás
Fül, orr, gége: középfülgyulladásra való hajlam |
| Kórház, rendelő: |
Nyírő Gyula Kórház (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
Symicort,
Ventolin |
| Alternatív gyógymódok: |
Akupunktúra 13 évesen - egy év tünetmentesség |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
Jelenleg is folyamatosan szedek gyógyszert, fulladás ritkán jelentkezik (havi 1-2 alkalom) allergiás panaszok (orrfolyás, könnyezés stb,) folyamatos |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, Latexallergia, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Sziget-betegség, Agyrázkódás, Ficamok, rándulások, Gázmérgezés, Bursitis, Égési- és fagyási sérülések, Agy- és gerincsérülések, Csonttörések, ... |
|
Bőrbetegségek
Ekcéma, Korpásodás, Rühesség, Lichen ruber planus, Lapostetű, Erythema nodosum, Kontaktekcéma, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Leukémiák, Hüvelydaganatok, Kötőszöveti eredetű daganatok, Krónikus limfoid leukémia, Bőrrák, Vesedaganatok, Gyomorrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hasnyálmirigy gyulladás , Gyomorhurut, Aranyér, Anális fisszúra, Nyelőcsőfekély, Crohn-betegség, Alkoholos májkárosodás, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, ... |
Fejlődési rendellenességek
Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Autizmus, Hiperkinézis, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heregyulladás (orchiditis), Férfi meddőség, Here vízsérv (hydrocele testis), Andropauza, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Kleinefelter-szindróma, Fitymafék (rövid), Bilharziózis, ... |
|
Fertőző betegségek
Calicivírus-fertőzés , Agyvelőgyulladás, Chikungunya-láz, Rubeola (rózsahimlő), Vérhas, Sárgaláz, Lyme-kór, Toxoplazmózis, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Hangszalag polip, Gégegyulladás, A fül egyéb betegségei, Torok- és mandulagyulladás, A gége egyéb betegségei, Siketség, Tinnitus (fülzúgás), Az orr, orrüreg egyéb betegségei , ... |
|
Gyermekgyógyászat
Cisztás fibrózis, Nyitott gerinc, Reumás láz, Krupp, Alsó húgyúti fertőzés, Diszpraxia, Down-kór, Torokgyík (Diftéria), ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Migrén, Williams-szindróma, Disztónia, Amiotrófiás laterálszklerózis, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Agnózia, Neglekt szindróma, Wernicke-féle enkefalopátia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Wiskott-Aldrich szindróma, Non-Hodgkin limfómák, Vészes vérszegénység, Leiden mutáció, Hemofília, Aplasztikus vérszegénység, Vashiányos anaemia, Agranulócitózis, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, HIV (AIDS), Chlamydia, Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Metatarsalgia , Dupuytren-kontraktúra , Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Izombetegségek, Scheuermann-kór, Csontritkulás (oszteoporózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Lumbágó, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Szorongásos kórképek, Borderline szindróma, Mániás depressziós elmezavar, Pánikbetegség, Egyéb függőségek, Poszttraumatikus stressz szindróma, Kábítószerfüggőség, Borderline személyiségzavar, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Köszvény, Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Vérmérgezés, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Bélelzáródás, Léprepedés, Lágyéksérv, ... |
|
Szemészet
Kancsalság, Jégárpa, Távollátás, Stargardt-szindróma, Szemhéjgörcs, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Glaukóma (zöld hályog), Makula degeneráció, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Angina pectoris, Coarctatio aortae , Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Érelmeszesedés, Von Willebrand szindróma, Endocarditis, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Vérzési, menstruációs rendellenességek, Petefészek-ciszták, Klimaktérium, Méhgyulladás, Endometriózis, Terhességi rendellenességek, toxémia, Spontán vetélés, Mióma, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Elhízás, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Skorbut, Kóros soványság, Lisztérzékenység, Bulimia, Farkasvakság, Angol-kór, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légúti allergia, szénanátha, Tüdőkeringés betegségei, Meghűlés, megfázás, Hörghurut, Tüdőgyulladás, Tüdőtágulat (emphysema), Atelektázia, Tüdőtályog, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizelet-inkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Veseelégtelenség, Húgycsőgyulladás, Idült glomerulonephritis, Heveny hólyaggyulladás, Vesicoureteralis reflux, Vizeletinkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|