|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2008. július 21.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
55 év felett az alkoholfogyasztás veszélyes
A Kenti Egyetem kutatói Simon Coulton professzor vezetésével az 55 év felettiek alkoholfogyasztási szokásait vizsgálják. Megállapították, hogy e fölött a kor fölött az ivás veszélyes, mert kisebb mennyiségű alkohol fogyasztása hat úgy, mint a fiatalok szervezetében.
A fiatalok alkoholfogyasztásának veszélyeire gyakran hívják fel a figyelmet az egészségügyi szakemberek, ám az idősebb korosztály alkohollal kapcsolatos problémáira kevesebbet fókuszál a közvélemény. Holott az idősebbek kórházba kerülése elesés, zavartság, tüdőgyulladás és szívproblémák miatt egyes becslések szerint az esetek 60 százalékában az alkoholfogyasztás miatt történik - de a diagnosztizálásra nem kerül sor.
Coulton professzor tanulmányának célja az, hogy a háziorvosok kiszűrjék ezeket az eseteket, és rövid pszichoszociális tájékoztatást adjanak a betegeknek. Véleménye szerint a háziorvosok kellő időben és módon hatékony kezelést tudnak biztosítani. "Az első lépés, hogy azonosítuk a célcsoportot, majd az, hogy tanácsokkal lássuk el őket. Ha a páciens további segítségre szorul, akkor három részből álló terápiás elbeszélgetés szükséges. Ha ez sem segít, akkor kell szakértőhöz küldeni a beteget" - magyarázta a professzor úr.
A szakember ugyanakkor azt is elmondta, hogy az idősebb korosztály alkoholfogyasztási szokásai kevésbé feltérképezett terület a kutatók számára, ezért ezt sürgősen meg kell kezdeni. Az általa jelenleg végzett tanulmány felméri a kapott kezelési program hatékonyságát, azokhoz a betegekhez képest, akik csak minimális segítséget kapnak. Előreláthatóan az idősebb korosztály jobban reagál a kezelésre. A terápia költséghatékonyságának elemzése is zajlik.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Latexallergia, Gyógyszer allergia, Pollen allergia, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agy- és gerincsérülések, Shock (sokk), Gázmérgezés, Ficamok, rándulások, Bursitis, Agyrázkódás, Gombamérgezés, Nyílt sebek, ... |
|
Bőrbetegségek
Szemölcs, Fejtetű, Kaposi-szarkóma, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Basalioma, Körömgombásodás, Herpesz, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kaposi-szarkóma, Agydaganat, Wilms-tumor, Tüdőrák, Nyelőcsőrák, Petefészekrák, Hólyagrák, Lipoma, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Zsírmáj, Gyomorfekély, Nyombélfekély, Zollinger-Ellison szindróma, Gyomorhurut, Gasztrosztóma , Botulizmus, Anális fisszúra, ... |
Fejlődési rendellenességek
Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Diszkalkulia, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Mellkas fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Andropauza, Prosztata-megnagyobbodás, Herezacskóvisszeresség, Bilharziózis, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Here vízsérv (hydrocele testis), Fitymafék (rövid), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, ... |
|
Fertőző betegségek
Skarlát, Febris recurrens, Amőbiázis, Bárányhimlő, Campylobacteriózis, Candida fertőzés, Anthrax, Álomkór, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Torok- és mandulagyulladás, A gége egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Orrpolip, Arcüreg-gyulladás, Gégegyulladás, Siketség, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , ... |
|
Gyermekgyógyászat
Alsó húgyúti fertőzés, Mumpsz, Down-kór, Farkastorok, Ewing-szarkóma, Járványos gyermekbénulás, Felső húgyúti fertőzés, Bölcsőhalál, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Cukorbetegség, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Cluster-fejfájás , Migrén, Alzheimer-kór, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Tourette-szindróma, Bell parézis, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Esszenciális tremor, ... |
|
Immunológia, hematológia
Non-Hodgkin limfómák, Vészes vérszegénység, Hemofília, Aplasztikus vérszegénység, Agranulócitózis, Vashiányos anaemia, Hodgkin-kór, Wiskott-Aldrich szindróma, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), Szifilisz, Lágyfekély, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Dongaláb, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Lumbágó, Scheuermann-kór, Dupuytren-kontraktúra , Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Metatarsalgia , ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Diszlexia, Exorexia , Borderline szindróma, Mániás depressziós elmezavar, Egyéb függőségek, Skizofrénia, Gyógyszerfüggőség, Delirium tremens, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Álköszvény, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, Köszvény, Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Lágyéksérv, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, Bélelzáródás, ... |
|
Szemészet
Távollátás, Kancsalság, Glaukóma (zöld hályog), Stargardt-szindróma, Szemhéjgörcs, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Jégárpa, Astigmia (fénytörési rendellenességek), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Von Willebrand szindróma, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Érelmeszesedés, Angina pectoris, Coarctatio aortae , Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Magasvérnyomás-betegség, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Méhgyulladás, Spontán vetélés, Bartholin ciszta, Endometriózis, Preeklampszia, Petefészek-ciszták, Petefészekgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Alultápláltság, Kóros soványság, Bulimia, Skorbut, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Beri-beri, Angol-kór, Elhízás, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légmell, Tüdőtágulat (emphysema), Légúti allergia, szénanátha, COPD, Atelektázia, Asztma, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Meghűlés, megfázás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, Húgycsőgyulladás, Inkontinencia, Veseciszta, Idült glomerulonephritis, Vizeletinkontinencia, Nephrosis szindróma, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|