Reumatoid arthritis

A szervezet idült gyulladásos megbetegedése, mely elsősorban az ízületeket érinti. Az ízület belhártyája megvastagszik és akadályozza a normális működést. Az ízület és az ízület körüli képletek fokozatosan elpusztulnak. Megkülönböztetnek fiatalkorban jelentkező formát is. Ismeretlen eredetű betegség, ahol öröklött tényezők szerepét feltételezik. A szervezet saját kötőszöveti elemeit idegenként ismeri fel és ellenük gyulladásos reakcióval védekezik. A népesség kb. 1%-ában jelentkezik, nőknél 2-3-szor gyakrabban, mint férfiaknál. (richter.hu)

Eddigi bejegyzések

lébike ( 69 éves nő ) Mohács , 1 kórtörténet, 3 kórház értékelés | időpont: 2010. november 25. 16:02

Történet: 2008 áprili óta szenvedek rheumatoid arthitis betegségben. kezeim lábaim, főleg a talpam, csuklóm, néha a térdem +vállam fáj. ke ha pár napig könnyebzeim szinte állandőan,de ha megerőltete, iszonyuan fájnak. hajobb időszakom van , akkor reménykedem hogy gyógyulóban vagyok, de korán örülök mert egy idő utá ujra előjön fájdalom,főleg a ball kezemben. ilyenkor az ujjaim merevek duzzatak és nagyon fájnak. majd 2nap mulva sokkal jobb. és újra minden kezdődi előröl a másik kezemen, majd alalábomon, talán mostanra kicsit könnyeben érzem magam.aA remény hal meg utoljára!!!!
Kezdeti tünetek: Magatartás, felismerés, érzelem:
aggodalmasság, alvászavar, koncentráció zavar, csökkent éberség, memóriazavar
Ideg-, csont- és izomrendszer:
egyes izomcsoport(ok) mozgatásának nehézsége, izmok érzékenysége, kötöttsége, ízületek duzzanata, melegsége, a felettük lévő bőr pirossága, lábfájdalom, végtag alakváltozása, deformálódása, zsibbadás
Későbbi tünetek: Ideg-, csont- és izomrendszer:
alsó végtagok duzzanata, csontfájdalom, izmok érzékenysége, kötöttsége, ízületek duzzanata, melegsége, a felettük lévő bőr pirossága, járási nehézség, térdfájdalom, végtag alakváltozása, deformálódása, zsibbadás
Gyógyszerek: Trexán heti 1x8-szem,2,5mg folsavheti 2-nap 1x1 / noacid reggel 20-mg salazopyrin napi 3x2, eleinte,de most csökkentve 2x2.áprilisban lessz 2-éve hogy ez a betegségelkezdődött. kezdetben még medrolt is kellet npi 6mg-mot de most már nem kell. fájdalom csillapitásra supp . movalis kúp.
Alternatív gyógymódok:: kenőcsök,borogatás.
Meggyógyult:    nem
Rehabilitáció: kezelésen voltam ,gyógytorna, és maszirozás/a vállam is fájt/

kis nyugdíjas ( 66 éves nő ) , 1 kórtörténet, 1 kórház értékelés | időpont: 2010. november 25. 14:41

Történet: 10 éve vagyok beteg . Többször voltam korházba pesten az irgalmasrendi korházba. Már 3 éve leszázalékoltak a betegség miatt. Probáltam a metrax már sajnos nem tudom a nevét minden csütörtökön kellett 7 szen gyogyszert bevenni .De elötte is az aravát szedtem meg most is azt szedem nekem ez bevált movális gyogyszerrel együtt.
Kezdeti tünetek: Ideg-, csont- és izomrendszer:
a járás és mobilitás rendellenességei, csontfájdalom, csontváz deformitások (dongaláb, tyúkmell, csomók a bordaíven, aszimmetrikus koponya, gerincferdülés), csökkent izomtónus, finommozgások nehézsége, ízületek duzzanata, melegsége, a felettük lévő bőr pirossága, lassan induló akaratlagos mozgások, nem mozgatható végtag, térdfájdalom
Általános tünetek:
derékfájás, hát fájdalom, izületi fájdalom, lábdagadás, váll vájdalom, végtag fájdalom
Későbbi tünetek: Általános tünetek:
a hát, karok, lábak, has fájdalma, merevsége, álmatlanság, derékfájás, gerinc fájdalom, lábdagadás, lábfájdalom (néha csak terhelésre), nyakfájás, végtag fájdalom
Kórház, rendelő: Budai Irgalmasrendi Kórház Kht. (Budapest, Budapest)
Gyógyszerek: arava , movális delagil
Alternatív gyógymódok:: napi torna
Meggyógyult:    nem
Rehabilitáció: nem gyogyithato csak szinten lehet tartani.

embrel ( 57 éves nő ) Külföld , 1 kórtörténet, 1 kórház értékelés | időpont: 2010. március 26. 23:32

Történet: Leszázalékoltak de jelen pillanatban egészségessé nyilvánítottak!!!De munkába állni nem tudok!!Mert a terhelésem minimális a derék és ágyéki panaszok miatt és fizikális gyengeség,depresszió..
Kezdeti tünetek: Általános tünetek:
a hát, karok, lábak, has fájdalma, merevsége, ágyék-táji fájdalom, általános állapotromlás, arcduzzanat, arcfájdalom, csökkent terhelhetőség, állóképesség, fáradtság, fogyás, gerinc fájdalom, gyengeség (fizikai), idegi labilitás, immunrendszer gyengülése, izomfájdalom, izületi fájdalom, kezek és lábak zsibbadása, lábdagadás, lábfájdalom (néha csak terhelésre), láz, levertség, medence- és gáttáji fájdalom, mellkasi fájdalom, mellkasi fájdalom, rossz közérzet, soványság, szervekhez vagy testtájhoz nem köthető fájdalom, szorongás, váll vájdalom, végtag fájdalom, vérszegénység, viszketés (bőr, száj, torok, orr, stb.)
Későbbi tünetek: Általános tünetek:
a halánték vagy az állkapocs duzzanata, általános állapotromlás, csökkent terhelhetőség, állóképesség, fáradtság, fogyás, gerinc fájdalom, gyengeség (fizikai), hát fájdalom, izületi fájdalom, lábdagadás, lábfájdalom (néha csak terhelésre), lágyékfájdalom, láz, levertség, mellkasi fájdalom, nyakfájás, rossz közérzet, soványság, váll vájdalom, végtag fájdalom
Gyógyszerek: Methotrexat a legmagasabb adag 20mg,protlocon,pedrisolon évekig szinte folyamatosan Fájdalom csillapító jelenleg Movarisz de már sok félét használtam/Medrol de az nem használt/Ezek használata nem volt elég jelenleg Enbrel 50mg injekció heti egy alakalommal és a bázisterápiás gyógyszer.
Alternatív gyógymódok:: Torna és az intézményben évenkénti kezelések.És sok mozgás és kerékpározás már mikor engedi a betegség!
Meggyógyult:    nem
Rehabilitáció: 3 éve évente

erika091415@freemail.hu ( 43 éves nő ) Vecsés , 1 kórtörténet, 1 wellness értékelés | időpont: 2010. február 27. 14:00

Kezdeti tünetek: Ideg-, csont- és izomrendszer:
ízületek duzzanata, melegsége, a felettük lévő bőr pirossága
Későbbi tünetek: Általános tünetek:
hát fájdalom, izomfájdalom, izületi fájdalom, lábdagadás, levertség, végtag fájdalom
Kórház, rendelő: (Pest megye, )
Alternatív gyógymódok:: fizikóterápia
Meggyógyult:    nem

ovics ( 67 éves nő ) Budapest , 3 kórtörténet, 1 kórház értékelés | időpont: 2010. január 11. 10:00

Történet: 2009. áprilisától kezelnek,jelenleg elhagyhattam a Medrolt és heti 1x7 Trexant szedek.Fájdalommentes vagyok,leleteim közelitenek a normál határhoz.
Kezdeti tünetek: Ideg-, csont- és izomrendszer:
a járás és mobilitás rendellenességei, egyes izomcsoport(ok) mozgatásának nehézsége, ízületek duzzanata, melegsége, a felettük lévő bőr pirossága, láb duzzanata, kékes elszíneződése
Általános tünetek:
izületi fájdalom, végtag fájdalom
Kórház, rendelő: Állami Egészségügyi Központ (Budapest, Budapest)
Gyógyszerek: Methotrexat,(Trexan )Medrol,D3
Meggyógyult:    nem

  1. Méhgyulladás
    összesen 5 kórtörténet, legújabb: Rita0223
  2. Aranyér
    összesen 9 kórtörténet, legújabb: Nemeth_Agi