Depresszió

A depresszió pszichiátriai megbetegedés. A klinikai pszichiátria megkülönbözteti a depresszió különböző fajtáit: a súlyos depresszív zavar (Major depressive disorder) más néven klinikai depresszió, az unipoláris depressziót valamint az unipoláris zavart is. A depresszió megnevezést a köznyelvben gyakran használják többféle (külső szemlélő számára szembetűnően lehangoltsággal járó) pszichiátriai megbetegedés megnevezésére. Így: Mint neurózis, A reaktív depresszió az a depresszív állapot amit valami lelki megrázkódtatás (katasztrófa átélése, egy közeli rokon halála, stb) okozott.

Eddigi bejegyzések

attelokin2011 ( 47 éves nő ) Külföld , 1 kórtörténet | időpont: 2011. július 16. 14:54

Történet: Mindíg is éreztem, hogy félénkebb, visszahúzódobb vagyok, mint az átlag. Soha nem szerettem a nagy összejöveteleket, a sok embert a közelemben. Fiatal koromban is alapvetően cinikusan álltam a dolgokhoz.
Már huszonévesen szakemberhez fordultam, gyógyszereket szedtem, pszichológushoz jártam, de nem segített semmit, pedig nagyon meg akartam gyógyulni. Sportoltam, tanultam, utaztam de ez sem segített.
Kezdeti tünetek: Magatartás, felismerés, érzelem:
a szituációhoz képes túlzott szorongás és aggodalom, aktuális események részleteinek elfelejtése, aluszékonyság
Beszéd, hang:
rekedtség
Általános tünetek:
rossz közérzet, szorongás
Későbbi tünetek: Beszéd, hang:
a hang elvesztése (aphonia), beszédértés zavara, beszédhang-zavarok, beszédképtelenség, rekedtség
Magatartás, felismerés, érzelem:
a szituációhoz képes túlzott szorongás és aggodalom, aggodalmasság, aktuális események részleteinek elfelejtése, aluszékonyság, alvásroham, beszédértés nehézsége, bizonytalan önkép, identitás, boldogtalanság, csökkent tanulási képesség, együttműködésre való képtelenség, ellenkezéshajlam, ellenségeskedés, érdeklődés hiánya, érzelmi labilitás, extrém látásmód, hangulatingadozás, hangulatváltozás, idegesség, idegfeszültség, infantilis viselkedés, ingerlékenység, írásképtelenség, -nehézség, kaotikus személyes kapcsolatok, koncentráció zavar, csökkent éberség, különös és magyarázhatatlan magatartás, lehangoltság, letargia, mártírszerep, memóriazavar, negatív érzések, nemi vágy csökkenése, olvasásképtelenség, -nehézség, paranoid képzelgés, regresszív (gyerekes) magatartás, szédülékenység, szegényes önkép, személyiségváltozás, szorongás, tárgyak megnevezésének nehézsége, társadalmi elszigeteltség, viselkedés megváltozása
Általános tünetek:
anafilaxiás reakció, fáradtság, fényérzékenység, fokozott étvágy, gyakori fertőzések, idegi labilitás, immunrendszer gyengülése, influenzaszerű tünetek, ingerültség, izületi fájdalom, izzadás, nyakfájás, testsúlytöbblet, zavartság
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm:
csalánkiütés, töredezett haj
Has és emésztő rendszer:
emésztési zavarok, gyomorrontás, hányás, hasi telítettség érzése, hasmenés
Ideg-, csont- és izomrendszer:
finommozgások nehézsége, tremor - remegés
Keringés és légzés:
fulladás-érzés, fulladásrohamok, száraz köhögés
Szem:
homályos látás, könnyezés
Kórház, rendelő: Bajcsy-Zsilinszky Kórház (Budapest, Budapest)
Gyógyszerek: Már nem emlékszem, de folyamatosan szedett hangulatjavító, szorongásoldó készítmények voltak. 1999-ben hagytam abba, mert nem érteztem lényegi változást.
Alternatív gyógymódok:: Lehet, hogy a betegségem beszél belőlem, de szerintem vannak emberek akik ilyenek és kész. Csak nagyon nehéz így létezni. Gondot okoz a közlekedés - tömött buszok - és a munka elvégzése is. Kellemetlenek a közösségi helyek, a sok ember, a meleg, a fény, a különböző szagok. Nem járok sehová, alig várom, hogy végre hazaérjek és egydül legyek csöndben, biztonságban. Sajnos ahogy az évek mennek, mindez egyre rosszabbá és nehezebben tolerálhatóvá válik. Folyamatosan ideges vagyok, csak eszem, hízom, játszom a neten és utálom az életemet meg a világot. Csodálkozva figyelem a sok lelkesedő, aktív duracell-nyuszit, akik soha nem kérdőjelezik meg a létüket, létjogosultságukat és élvezik egymás társaságát. Nagyon fáj, hogy nem tudok átlagos lenni, bulizni járni és hinni valamiben. Igazából csak a fiam tart ebben a világban, őt még fel kell nevelnem. Nem fogok ovosi, pszichológusi segítséget kéni, már megtettem, nem használt és nem is hiszek benne.
Meggyógyult:    nem

LadyNicole ( 38 éves nő ) Érd , 1 kórtörténet | időpont: 2011. július 4. 13:39

Kezdeti tünetek: Magatartás, felismerés, érzelem:
a kognitiv funkciókat és a tudatosságot illető egyéb tünetek és jelek, a szituációhoz képes túlzott szorongás és aggodalom, aggodalmasság, bizonytalan önkép, identitás, eltévedés ismert utakon, érzelmi labilitás, idegesség, idegfeszültség, negatív érzések, nehezen, vagy nem kontrollálható szorongás, nevetgélés bizarr szituációkban, regresszív (gyerekes) magatartás, szorongás, társadalmi elszigeteltség
Általános tünetek:
csökkent terhelhetőség, állóképesség, fáradtság, fogyás, idegi labilitás, ingerültség, szorongás, zavartság
Keringés és légzés:
fulladásrohamok, légszomj, nehézlégzés, pulzus megváltozása, szapora szívműködés, szívdobogás érzés
Has és emésztő rendszer:
nyelési nehézség
Beszéd, hang:
rekedtség
Gyógyszerek: Cipralex
Meggyógyult:    igen
Rehabilitáció: Ajánlom szívből a Cipralex nevű gyógyszert, engem az hozott rendbe véleményem szerint. Tulajdonképpen össze se tudom hasonlítani, mennyivel jobban érzem magam.... Másfél évig szedtem az említett gyógyszert majd orvosi felügyelettel fokozatosan leszoktam róla. ma már semmit nem szedek és elkerül minden korábban tapasztalt tünet.

Gyógyulnivágyó ( 53 éves férfi ) Márianosztra , 1 kórtörténet | időpont: 2011. június 28. 16:08

Történet: Februártól visszatért a depreszzióm, és még mindig küzködök vele, nem egy bizalomgerjesztő betegségtipus ez, látható a 19 %-os gyógyulási arány. Gyógyszert szedek, de még nem hatott normálisan, ahogy egy gyógyszertől elvárhatja a beteg. Várom hasonló problémával küzdők válaszait!
Kezdeti tünetek: Általános tünetek:
fáradtság, szorongás
Későbbi tünetek: Általános tünetek:
fáradtság, szorongás
Kórház, rendelő: Jávorszky Ödön Városi Kórház (Pest megye, Vác)
Gyógyszerek: Yarocen, Arixen 150 mg-mos
Meggyógyult:    nem

bobin ( 40 éves nő ) , 2 kórtörténet | időpont: 2010. augusztus 20. 11:02

Történet: Amióta csak emlékszem mindig elég visszahúzódó voltam, sosem tudtam megfelelő "szociális kapcsolatokat" teremteni. Nem tudok megfelelőképpen örülni a dolgoknak, amiknek a körülöttem lévők örülnek. Bár ez nem csak az "öröm" kapcsán van így. Inkább úgy mondanám nem tudok úgy a dolgokra reagálni, mint ahogy a többiek teszik körülöttem, magyarán ahogy "normálisan" elvárható lenne. De nem csak a szó elvont értelmében, hanem adott helyzetben olyan bután viselkedek, reagálok, beszélek ..... , hogy utána magam is elcsodálkozom rajta és érzem is, hogy nem "normális" és alapból nem így akarom, de mégis zagyvaság sikeredik.
Testileg, úgy értem fizikálisan ez leginkább a gyors fáradékonyságban, gyengeségben, szellemileg pedig a teljesítőképesség csökkenésben, a kezdeményezőképesség, a megoldóképesség, a motiváció és a memória, a gyors gondolkodás, a figyelem, koncentráció csökkenésében nyilvánul meg. (Állott tej szindróma? :))))
A másik, hogy nem tudom rendesen kifejezni magam: tudom, hogy mit akarok mondani, hogy hogyan akarok viselkedni, csak nem jön össze. Idegesítő és nagyon hátráztat.
A harmadik pedig a társadalmi elszigetelődés, az ember kiszorul a társaságból. Csak maga marad, magára számíthat. Egyedül van, amit még elvisel az ember, de ami rosszabb, tudja, hogy egyedül is marad. Ha pedig úgyis hiába, agy idő után minek hajszolni az elérhetetlent? Megkeseredik az ember.
Az évek során ezek egyre kifejezettebbek .....
Bár hozzáteszem nem vagyok meggyőződve, hogy ez depresszió lenne, lehet, hogy inkább következmény. Talán inkább a szorongás lehet a gond, vagy alapból defektes vagyok ......
Kezdeti tünetek: Magatartás, felismerés, érzelem:
a kognitiv funkciókat és a tudatosságot illető egyéb tünetek és jelek, a külső megjelenést és magatartást illető egyéb tünetek és jelek, a szituációhoz képes túlzott szorongás és aggodalom, aggodalmasság, aluszékonyság, alvászavar, amnézia, bizonytalan önkép, identitás, boldogtalanság, csökkent tanulási képesség, ellenkezéshajlam, emocionális shock és stresszállapot, érdeklődés hiánya, érzelmi labilitás, gyanakvás és kifejezett kitérési hajlam, hangulatingadozás, idegesség, idegfeszültség, ingerlékenység, inkoherencia (érthetetlen gondolatok), kaotikus személyes kapcsolatok, koncentráció zavar, csökkent éberség, lassultság és szegényes reszponzivitás, lehangoltság, letargia, memóriazavar, negatív érzések, nehezen, vagy nem kontrollálható szorongás, nevetgélés bizarr szituációkban, nyugtalanság és agitálás, regresszív (gyerekes) magatartás, személyiségváltozás, szorongás, tárgyak megnevezésének nehézsége, társadalmi elszigeteltség, új memóriatartalmak kialakításának képtelensége, viselkedés megváltozása
Általános tünetek:
álmatlanság, csökkent terhelhetőség, állóképesség, fáradtság, fogyás, gyengeség (fizikai), ingerültség
Gyógyszerek: Nem szedek.
Alternatív gyógymódok:: Nevetséges, sose mennék evvel orvoshoz vagy bárkihez, akivel személyesen kéne találkozni és nem is fogok ... Igazából nem tudok haragudni a "többiekre", valójában megértem őket. Végül is ki szereti olyan emberrel eltölteni az idejét, akivel nem tud beszélgetni, nem tud mit kezdeni? Én magam sem szeretném. A dolog évről évre rosszabb, lejtmenetet mutat. Nem hiszem, hogy ez javulni fog és nem hiszem, hogy ez olyas valami amit meg lehetne "gyógyítani". Pech. Azt hiszem saját magam senki és semmi nem tudja lecserélni. Hogy őszinte legyek, bőven elégedett lennék ha legalább valamilyen szinten együtt tudnék élni evvel és valamilyen elfogadható szintű szociális háló lenne, vagy legalább az ember munkáját, az együttélés minimális szintjét ne akadályozná.
Meggyógyult:    nem

bobin ( 40 éves nő ) , 2 kórtörténet | időpont: 2010. augusztus 20. 9:51

Kezdeti tünetek: Magatartás, felismerés, érzelem:
memóriazavar, nehezen, vagy nem kontrollálható szorongás, nevetgélés bizarr szituációkban
Meggyógyult:    nem

  1. Pánikbetegség
    összesen 120 kórtörténet, legújabb: Kittipang00
  2. Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis
    összesen 42 kórtörténet, legújabb: Csabyka33

  1. Szent Borbála Kórház
    (48 db), legújabb: Lala8
  2. Kaposi Mór Oktató Kórház Mosdósi Telephely
    (14 db), legújabb: gyurcsek