| |
| |
|
A veleszületett fejlődési rendellenességek a magzati életben genetikai és/vagy külső környezeti tényezők hatására kialakuló, alaki (morfológiai), biokémiai vagy működési (funkcionális) zavarok, amelyeket születéskor vagy születés után, esetleg prenatalisan észlelnek. |
|
|
| |
|
|
| |
|
| beküldte: Szoszka (29 éves férfi) | időpont: 2010. november 7. 19:07 |
 |
| Történet: |
27 és fél évesen, pont a 25-30 életkori felezővonalánál tört ki rajtam az ún. arteriovenosus malformatio jellegzetes tünetegyüttese, villamoson bekövetkező ájulásos görcsrohammal 2009. szeptember 28-án. A János Kórházba szállított a mentő, 12 napot töltöttem bent. Az enyhe bal testféli gyengülés november végén súlyosbodott, még 2 nagyon erős rohamom volt ez idő táján. Ekkortól a járás és a kézmozgás a bal oldali tünetek súlyosbodása miatt nagyon jelentősen megnehezült. A diagnózist az Amerikai úti agysebészeten állították fel, az AVM mellett egy zsákszerű érfalkinövés, vékonyodás is van az agyamban (aneuryzma saccularis), ugyancsak a jobb agyféltekében. Az AVM kiterjedése hatalmas, inoperábilis a főorvosi szakvélemények szerint. November óta nagy roham (jackson-mars szerinti) nem volt, ám kisebb több tucat. Ezek bal kar-bal láb- arc bal fele, száj, szem érintettségűek. 2007 óta diagnosztizált hipertóniám van, egy akkori rosszullét utáni CT az OPNI-ban nem mutatott ki konkrét betegséget, de kontrollt javasolt, csak közben az OPNI megszűnt. 2009 vége óta absztinens vagyok és 6-8 szál cigarettát szívok el egy nap, nem 20-at, mint azelőtt. A kórházba kerülést megelőzően 1 éven át kizárólag bal végtagi 10-15 perces érzéskiesési pánikrohamok. |
| Kezdeti tünetek: |
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: a bőr érzéstelensége, érzészavarai, zsibbadás, hangyamászás-érzés, bőr viszketés, fehér hámdarabkák a haj tövén, haj-, vagy fejbőr viszketés, mitesszer, pattanás, pörk, pusztula (gennyes pattanás)
Ideg-, csont- és izomrendszer: a járás és mobilitás rendellenességei, a koordináció egyéb hiányossága, arcrángás, ataxia (egyensúly- és járászavar), átmeneti (ébredéskor, elalvás előtti) izombénulás, beszéd károsodása, beszűkült mozgás (főleg mellkas, gerinc, medence), bizonytalan állás, csoszogó járás, csökkent izomtónus, egyéb és nem meghatározott kóros akaratlan mozgások, egyensúlyproblémák, egyes izomcsoport(ok) mozgatásának nehézsége, éles, villámcsapásszerű, nyilalló fájdalom az arcon (általában csak egyik oldalon, szem körül, állon), elesések, ellenőrizhetetlen mozgás, epilepszia-szerű görcsök, érzéscsökkenés, érzészavar, finommozgások nehézsége, görcsök, hirtelen izomtónusvesztés, izmok érzékenysége, kötöttsége, izomgyengeség, izomgyengeség, vagy -bénulás, izommerevség, izommerevség, izomrángás, izomtónus elvesztése, járási nehézség, kattanó csípőizület, koordinálatlan, gyors izommozgások, lassan induló akaratlagos mozgások, nehezen mozgatható arcizmok, rendellenes akaratlan mozgások, rendellenes testtartás, szédülés, támolygó járás, zsibbadás
Szem: a szem megerőltetése, a szemhéj fájdalmas duzzanata, csipás szem (különösen ébredéskor), könnyezés, szürkületi vakság
Magatartás, felismerés, érzelem: aktuális események részleteinek elfelejtése, csökkent fájdalomérzés, koncentráció zavar, csökkent éberség, lassultság és szegényes reszponzivitás, nemi vágy csökkenése, nevetgélés bizarr szituációkban, szédülékenység
Általános tünetek: általános állapotromlás, csökkent terhelhetőség, állóképesség, fáradtság, fejfájás, gyengeség (fizikai), kezek és lábak zsibbadása, lábfájdalom (néha csak terhelésre), mellkasi fájdalom
Beszéd, hang: dünnyödő hangszín
Szájüreg: fogazat rendellenességei (késői fogfejlődés, fogszerkezet rendellenességei, fogszuvasodás), fogazati, rágási rendellenességek, szájszárazság
Fül, orr, gége: fülcsengés
Has és emésztő rendszer: hasi rigiditás, izomvédekezés, nyálfolyás, táplálék ürülése az orrból, a táplálék félrenyelése
Keringés és légzés: horkolás, lábszár járásra fokozódó fájdalma, légzésvisszatartás, magas vérnyomás, orrdugulás, szapora szívműködés, szívdobogás érzés, szívritmuszavar, szívverés kihagyása, szívzörejek és egyéb szíveredetű hangjelenségek, terheléskor légszomj, zihálás |
| Későbbi tünetek: |
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: a bőr érzéstelensége, érzészavarai, zsibbadás, hangyamászás-érzés, a bőr kiszáradása, bőr viszketés, bőrhámlás, bőrsérülések a vakarózás miatt, fehér hámdarabkák a haj tövén, haj-, vagy fejbőr viszketés, mitesszer, pörk, pusztula (gennyes pattanás)
Általános tünetek: a hát, karok, lábak, has fájdalma, merevsége, általános állapotromlás, csökkent terhelhetőség, állóképesség, fáradtság, fejfájás, fogyás, gyengeség (fizikai), izomfájdalom, izületi fájdalom, kezek és lábak zsibbadása, lábfájdalom (néha csak terhelésre), soványság, viszketés (bőr, száj, torok, orr, stb.)
Ideg-, csont- és izomrendszer: a járás és mobilitás rendellenességei, a koordináció egyéb hiányossága, arcrángás, ataxia (egyensúly- és járászavar), átmeneti (ébredéskor, elalvás előtti) izombénulás, az ideg- és csont-izomrendszert illető egyéb tünetek és jelek, beszéd károsodása, beszűkült mozgás (főleg mellkas, gerinc, medence), bizonytalan állás, csoszogó járás, csökkent izomtónus, egyéb és nem meghatározott kóros akaratlan mozgások, egyensúlyproblémák, egyes izomcsoport(ok) mozgatásának nehézsége, elesések, ellenőrizhetetlen mozgás, epilepszia-szerű görcsök, érzéscsökkenés, érzészavar, finommozgások nehézsége, fokozott izomtónus, gerincferdülés, görcsök, hirtelen izomtónusvesztés, izmok érzékenysége, kötöttsége, izomgyengeség, izomgyengeség, vagy -bénulás, izommerevség, izommerevség, izomösszehúzódások, izomrángás, izomtónus elvesztése, járási nehézség, kattanó csípőizület, koordinálatlan, gyors izommozgások, lassan induló akaratlagos mozgások, nehezen mozgatható arcizmok, nem mozgatható végtag, rendellenes akaratlan mozgások, szédülés, támolygó járás, tarkókötöttség, vázizomsorvadás, zsibbadás
Szem: a szem megerőltetése, a szemhéj fájdalmas duzzanata, csipás szem (különösen ébredéskor), érzékeny szemhéj, kontrollálatlan szemmozgások, könnyezés, nystagmus (szemtekerezgés), szemszárazság, szemviszketés, szürkületi vakság, véreres szem, vörös szem
Ivarszervek: alhasi diszkomfort érzés
Magatartás, felismerés, érzelem: aluszékonyság, csökkent fájdalomérzés, csökkent tanulási képesség, koncentráció zavar, csökkent éberség, lassultság és szegényes reszponzivitás, nemi vágy csökkenése, nevetgélés bizarr szituációkban, szédülékenység
Beszéd, hang: dünnyödő hangszín
Keringés és légzés: egyéb mellkasi fájdalom, fulladás-érzés, hirtelen kialakuló nehézlégzés, légszomj, erős mellkasi fájdalom, horkolás, lábszár járásra fokozódó fájdalma, légszomj, légzési mellkasfájdalom, légzéskihagyás, légzésvisszatartás, magas vérnyomás, mellkasi zörej, nehézlégzés, orrdugulás, orrfolyás, rövidült légvétel, szapora légzés, szapora szívműködés, szívdobogás érzés, szívritmuszavar, szívverés kihagyása, szívzörejek és egyéb szíveredetű hangjelenségek, terheléskor légszomj, zihálás
Szájüreg: fogazati, rágási rendellenességek, ízérzés csökkenése, szájszárazság
Fül, orr, gége: fülcsengés, fülzúgás
Has és emésztő rendszer: hasi rigiditás, izomvédekezés, nyálfolyás, nyelési nehézség, táplálék ürülése az orrból, a táplálék félrenyelése |
| Kórház, rendelő: |
Szent János Kórház (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
paroxetin, bisoprolol, rivotril, mydeton, tegretol |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
OORI, 1 hónap |
|
|
 |
29 éves férfi
Budapest
2 kórtörténet
2 kórház értékelés
|
| |
| beküldte: Szoszka (29 éves férfi) | időpont: 2010. november 7. 19:02 |

| beküldte: citi778 (33 éves nő) | időpont: 2010. február 25. 11:11 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: veleszületett fejlődési rendellenességek (különösen szívhibák, tápcsatorna elzáródások, szürkehályog, hallásproblémák, csípőficam, alvási apnoe, pajzsmirigyalulműködés) |
| Későbbi tünetek: |
Ideg-, csont- és izomrendszer: a koordináció egyéb hiányossága, gerincferdülés, járási nehézség
Általános tünetek: veleszületett fejlődési rendellenességek (különösen szívhibák, tápcsatorna elzáródások, szürkehályog, hallásproblémák, csípőficam, alvási apnoe, pajzsmirigyalulműködés) |
| Alternatív gyógymódok: |
egyenlőre semmi
későbbiekben műtét blokk csigolya miatt |
| Meggyógyult: |
nem |
|
|
 |
33 éves nő
Kalocsa
3 kórtörténet
|
| |
| beküldte: kun650603 (46 éves nő) | időpont: 2008. augusztus 6. 14:25 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Ideg-, csont- és izomrendszer: a járás és mobilitás rendellenességei, a koordináció egyéb hiányossága, ataxia (egyensúly- és járászavar), átmeneti (ébredéskor, elalvás előtti) izombénulás, az ideg- és csont-izomrendszert illető egyéb tünetek és jelek, az izomműködés fejlődésének késlekedése, beszűkült mozgás (főleg mellkas, gerinc, medence), bizonytalan állás, csontfájdalom, csoszogó járás, csökkent izomtónus, egyensúlyproblémák, egyes izomcsoport(ok) mozgatásának nehézsége, éles, villámcsapásszerű, nyilalló fájdalom az arcon (általában csak egyik oldalon, szem körül, állon), elesések, érzészavar, finommozgások nehézsége, görnyedt testtartás, izomgyengeség, izommerevség, járási nehézség, pozitív babinski-jel, szédülés, támolygó járás, tarkókötöttség, vázizomsorvadás, zsibbadás
Szem: a szem megerőltetése, a szemhéj fájdalmas duzzanata, égő szem, kettőslátás, szokatlan szemmozgás
Keringés és légzés: alacsony vérnyomás, fájdalmas légvétel, fulladás-érzés, fulladásrohamok, gyenge pulzus, hirtelen kialakuló nehézlégzés, légszomj, erős mellkasi fájdalom, lassú szívműködés, pulzus megváltozása, sóhajtozás, szapora szívműködés, szegycsont mögötti (retrosternalis), rohamokban jelentkező szorító, szúró, nyomó mellkasi fájdalom, szívdobogás érzés |
| Későbbi tünetek: |
Magatartás, felismerés, érzelem: a kognitiv funkciókat és a tudatosságot illető egyéb tünetek és jelek, a szituációhoz képes túlzott szorongás és aggodalom, alvászavar, érzelmi labilitás, idegesség, idegfeszültség, ingerlékenység, írásképtelenség, -nehézség, nemi vágy csökkenése |
| Kórház, rendelő: |
Szegedi Tudomány Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ gyermekgyógyászati klinika B részlege (Csongrád megye, Szeged) |
| Alternatív gyógymódok: |
gyogytorna, |
| Meggyógyult: |
nem |
| Rehabilitáció: |
további gyogytorna és vitaminok szedése a mai napig |
|
|
 |
46 éves nő
Kaszaper
1 kórtörténet
|
| |
| beküldte: Rnecsi (31 éves nő) | időpont: 2008. július 31. 12:53 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Ideg-, csont- és izomrendszer: csontváz deformitások (dongaláb, tyúkmell, csomók a bordaíven, aszimmetrikus koponya, gerincferdülés), elődomborodó kutacs, vérzés
Keringés és légzés: vérnyomásváltozás |
| Későbbi tünetek: |
Ideg-, csont- és izomrendszer: finommozgások nehézsége
Bőr- és bőralatti szövetek, köröm: tűnyomok, világos bőr, szőke haj, kék szemek |
| Kórház, rendelő: |
DEOEC Gyermekgyógyászati Klinika (Hajdú-Bihar megye, Debrecen) |
| Gyógyszerek: |
Semmit nem kellett |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
Torna, és senki nem veszi észre, hogy nem a kortársainak megfelelően fejlődik! ;) |
|
|
 |
31 éves nő
Százhalombatta
1 kórtörténet
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Pollen allergia, Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gázmérgezés, Ficamok, rándulások, Bursitis, Csonttörések, Égési- és fagyási sérülések, Agyrázkódás, Nyílt sebek, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Kaposi-szarkóma, Körömgombásodás, Festékes anyajegy, Akne - pattanásos bőr, Fejtetű, Szemölcs, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Basalioma, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Prosztatarák, Ajak- és szájüregi rák, Vastagbélrák, Lipoma, Leukémiák, Petefészekrák, Hererák, Hólyagrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorhurut, Gyomorfekély, Májzsugor, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Botulizmus, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Reflux, ... |
Fejlődési rendellenességek
Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Autizmus, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Mellkas fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymaszűkület, Mellékhere-gyulladás, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Kleinefelter-szindróma, Here vízsérv (hydrocele testis), Férfi meddőség, Korai magömlés, ... |
|
Fertőző betegségek
Kolera, Veszettség (Rabies lyssa), Influenza, Tuberkulózis (TBC), Agyhártyagyulladás, Gnathostoma-fertőzés, Rubeola (rózsahimlő), Lyme-kór, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Siketség, Gégegyulladás, Nagyothallás, Nyálmirigyek betegségei, Torok- és mandulagyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , A fül egyéb betegségei, Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Down-kór, Alsó húgyúti fertőzés, Oltási szövődmények, Felső húgyúti fertőzés, Reumás láz, Mumpsz, Nyitott gerinc, Cisztás fibrózis, ... |
Hormonális betegségek
Cukorbetegség, Női nemi hormonok betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Conn-betegség, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Parkinson-kór, Creutzfeldt-jakob kór, Tourette-szindróma, Myastenia gravis, Amiotrófiás laterálszklerózis, Migrén, Angelman-szindróma, Epilepszia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Non-Hodgkin limfómák, Aplasztikus vérszegénység, Hemofília, Autoimmun betegség, Guillain-Barre szindróma, Leiden mutáció, Vészes vérszegénység, Agranulócitózis, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Lúdtalp, Dongaláb, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Gerincferdülés (scoliosis), Lumbágó, Porcbetegségek (kondromalácia), Csontritkulás (oszteoporózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Skizofrénia, Mániás depressziós elmezavar, Kábítószerfüggőség, Gyógyszerfüggőség, Korszakov-szindróma, Kényszerbetegség, Diszlexia, Játékszenvedély (patológiás gambling) , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Köszvény, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Léprepedés, Bélelzáródás, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Stargardt-szindróma, Távollátás, Kötőhártya-gyulladás, Kancsalság, Jégárpa, Sárgafolt elfajulás, Glaukóma (zöld hályog), Szemhéjgörcs, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Magasvérnyomás-betegség, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívelégtelenség, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Angina pectoris, Szívizom betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészek-ciszták, Endometriózis, Klimaktérium, Spontán vetélés, Premenstruációs tünetegyüttes, Mióma, Meddőség, Méhgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Skorbut, Farkasvakság, Beri-beri, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Anorexia, Lisztérzékenység, Elhízás, Bulimia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Asztma, COPD, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Meghűlés, megfázás, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőtágulat (emphysema), Hörghurut, Tüdőtályog, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Nephrosis szindróma, Veseciszta, Heveny hólyaggyulladás, Inkontinencia, Vesicoureteralis reflux, Vizeletinkontinencia, Vesekőbetegség, Veseelégtelenség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|